Cseppet sem egyszerű kutyát örökbefogadni. A mindkét oldalon jelentkező nehézségekről beszélt nekünk Nagy Henriett, az ócsai Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány keretein belül működő agár-fajtamentés munkatársa.
Mostanában, ha kutyára vágyunk, egyre többször felvetődik az örökbefogadás lehetősége, és nem rohanunk egyenesen tenyésztőhöz. Ilyenkor az is átfut a gondolatainkon, hogy nem csak magunknak szerzünk örömöt egy négylábú társsal, hanem vele is jót teszünk. Végre szerető gazdihoz juthat, és ha szerencséje van, élete végéig családban élhet egy túlzsúfolt menhely helyett. Sajnos nem egészen sima út vezet mindkét fél boldogságához, ám a folyamat vége majdnem mindig happy end lesz.
– Mi a legnagyobb nehézség az örökbeadásnál és az örökbefogadásnál?
– A legnagyobb baj az, hogy az emberek azt hiszik, hogy ha kinéznek az interneten egy nekik tetsző, gazdira váró kutyust, miután eljöttek érte, onnantól minden szépen működik, mindenki boldog. Azt viszont sohasem veszik figyelembe, hogy az állat mit szeretne, jó lenne-e neki, ha az vinné haza, aki kiválasztotta. Minden alkalommal megdöbbenek, amikor ilyen előfordul, és sajnos az emberek 90 %-a így indul el kutyáért. Egy gyepmesteri telepen persze még annak is örülnek, ha valaki hazavisz egy állatot, és megmenekíti az altatástól. Ám az ilyen módon örökbeadott kutyák 50 %-a hamarosan újra az utcára kerül, amit jobb lenne elkerülni.
– A fajtamentők másképp működnek?
– Igen, mi alaposan átgondoljuk, hogy kinek és milyen kutyát adunk örökbe. Ha egy ebre többen jelentkeznek, akkor nehéz kiválasztani, hogy kinek adjuk oda. Arra szoktak hivatkozni, hogy előbb érkeztek érte, de hiába, ha a kutya nem akar a gazdajelölttel elmenni. Ha valaki egy kölyökkutyát vinne el, de kiderül, hogy 12 órát nincsen otthon, akkor nem őt fogjuk választani, ha van olyan jelentkező is, aki csak 4 órát van távol az otthonától, vagy kertes házban lakik. Minden kutyának megvan a saját igénye, és mi jól ismerjük a mentettjeinket, hisz együtt élünk velük. Nem kényszerítjük bele egy olyan helyzetbe, ami senkinek sem lenne jó. Mi úgy próbálunk gazdát találni nekik, hogy az örökbefogadónak és örökbefogadottnak is szuper legyen. Ezt viszont sokan nehezen akarják elfogadni.
– Előfordul túljelentkezés egy kutyára?
– Amikor a galgó mentés projektünkben hoztunk 10 kutyát Spanyolországból, túljelentkezés volt mindegyikre. Sértődés lett a vége, hogy nem tudtunk mindenkinek adni. Sajnos gyakran hangzik el ilyenkor, hogy ha az érdelkődő tőlünk nem kap, akkor majd vesz valahol agarat. Az ilyen emberek miatt két galgó szaporító is működik az országban, akik azoknak is könnyedén eladják a kutyákat, akiknek mi nem tudtunk és nem akartunk adni. Az különösen sajnálatos, hogy a galgó mentés (vadászatra használt, végletekig kiszipolyozott majd kidobott agár) lényegét nem sokan nem értik meg. Ezek az állatok egy nemzetközi mentési programon keresztül jutottak el hozzánk, és a legjobbat akartuk a sokat szenvedett vadászkutyáknak. Sokan viszont csak egy agarat, galgót akarnak, ami egy státusz szimbólummá vált napjainkra.
– A keverék kutyák is ennyire keresettek? Hozzátok is kerülnek ilyenek?
– Az ő esetükben lényegesen egyszerűbb lehetne az örökbefogadás, de ha van öt kölyök, akkor ugyanarra a kettőre jelentkezik mindenki. Hiába mondogatjuk, hogy vannak testvérei, ragaszkodnak a kiszemelt ebhez, akivel még nem is találkoztak. Sokszor meg is sértődnek, hogy más kutyust ajánlgatunk. Ilyenkor szoktuk kérni, hogy jöjjenek ki a telepre és ismerkedjenek meg először a kiszemelttel, csak utána döntsenek. Biztosak vagyunk benne, hogy az ilyen esetekben nem gondolják alaposan végig, hogy miért akarnak egyáltalán kutyát tartani, és miért pont mentettet.
– Hirtelen fellángolásból is gyakran vinnének el kutyát?
– Számtalan olyan látogató jön ki hozzánk az ebtelepre állatokat simogatni, akik nem akarnak otthon kutyát tartani. Alaposan átgondolták, hogy nem képesek rá, majd meglátnak egy 1500 eurós gazdi kereső ebet. Jön a hirtelen fellángolás, hogy mégis elvinnék, pedig korábban nem is akarták. Ez nagyon nem jó így. Akinek nem adunk rögtön, azok átgondolják, és úgy látjuk, hogy az 50 % -uk nem is fogad utána örökbe. Én csak akkor örülök a kutya gazdásodásának, ha az neki is jó.
– Nem tűnik egyszerűnek az örökbefogadás egyik oldalról sem….
– Ezerszer olvasom a fórumokon, hogy menhelyről nem fogadnak örökbe kutyát, mert ott csak korcsok vannak vagy pedig túlbonyolítják az örökbefogadást. Mi ezt nem így látjuk. Ha már megmentünk egy kutyát, utána egész életére biztonságban akarjuk tudni. Nem adjuk oda egy nyári játéknak a gyereknek. Pláne nem azokat, akikkel hónapokig kínlódunk, míg rendbe hoztuk őket egy sérülésből, betegségből. Összerakjuk, babusgatjuk,rehabilitáljuk őket, emberhez szoktatva adjuk oda a gazdának. Rengeteget foglalkozunk velük, így érthető módon összenövünk és szeretjük egymást. Semmiképpen sem akarjuk egy hónap múlva az utcán vagy egy másik menhelyen viszont látni.
– Törődtök örökbefogadás után is a mentetteitekkel?
– 29 éve működik a telepünk, 12 éves az agár fajtamentés. Rengeteg gazdával tartjuk a kapcsolatot, és félévente a többiektől is kapunk képet, hogy büszkék a kutyájukra. A segítségnyújtás és kapcsolattartás nagyon fontos, ha elakadnak valamivel. Csak azoknak tudunk segíteni, akik élnek is vele, és elfogadják, melyik kutyát ajánljuk nekik. Nem rábeszélünk, hanem ismerjük az élethelyzeteket, az adott kutyát, és felmérjük a család mentalitását. Előfordult, hogy valaki felhívott, hogy a 8 éve, valahonnan örökbefogadott egy kutyát, de oda nem akarja visszavinni, hozzánk hozhatja-e? Na, pont ezt akarjuk kiszűrni az alapos örökbeadással! Hogy senki ne dobja ki a megunt vagy megöregedett kutyát. A normális ember ezt átérzi és értékeli, hogy nem engedjük csak úgy el a „kutyáink mancsát „.
– Létezik kémia kutya és gazda között? Ha pedig nem működik, akkor mi a teendő?
– Egyszer kijött hozzánk egy hölgy, akinek meghalt az orosz agara, szeretett volna hasonló fajtájú kutyák között lenni. Volt egy olyan védencünk, akihez már számtalan látogató jött, de mindenki elől elbújt vagy rámorgott, így nem tudtam odaadni senkinek. Amikor meghallotta ennek a nőnek a hangját, mintha az anyja lenne, úgy rohant hozzá és ugrott a nyakába. Végül együtt mentek haza. A mi kutyánk nem akart addig gazdát, míg el nem jött számára az, akire várt. Ez a tipikus példa arra, hogy a kémiának működnie kell ember és állat között. Ha ez az érzés kölcsönös, akkor van értelme örökbefogadni. Ha nem működik, akkor a kutyát nem kell hazavinni csak azért, mert tetszik. Ki lehet nézni fotóról kutyát, de 99 %- ban nem azzal mennek haza, aki miatt kijöttek. Ezek az emberek később is boldogan élnek együtt az állattal.
– Mi a vélemény arról, hogy kértek valamennyi hozzájárulást? Vagy azt gondolják az emberek, hogy ingyen van a kutya?
– A gondolkodásmódról van szó. Az a réteg, aki azt mondja, hogy nem fog fizetni a kutyáért az az, akinek amúgy sem adnánk szívesen. Sok helyen már korábban is kértek hozzájárulást, mi csak március elseje óta kérünk 25 ezer forintot, előtte ezt nem tettük. Mindig azt mondtuk, ha egy chip és egy oltás árát kifizetik, akkor már nagyon örülünk, ezen nem múlik az örökbefogadás. Ma már kevés a felajánlott 1%, nem tudunk ebből mindent kigazdálkodni, és sok kutyát tartunk. A kezdő csomag nálunk 40-50 ezer forint között van egy egészséges nőstény kutyánál. Ebben benne vannak az oltások, a szívféreg elleni szűrés és védelem, a féreghajtások, a chip és az ivartalanítás. Ha elmész egy átlagos állatorvoshoz Pest megyében, ez 100 ezer forintra jönne ki. Ha valaki akar egy ingyen kutyát, az sem lesz ingyen, hisz el kell vinni beoltatni, ivartalanítani. Örülhet neki, hogy sokkal kevesebbet kell kifizetnie nálunk, mint amibe kerülhetne az első évben a kutyatartás. Nem gondolom, hogy nyerészkednénk a kutyákon.
– Egy ideje nem csak agarakkal foglalkoztok?
– Az agár- fajtamentéshez is beesik sok másféle kutya, a társat sohasem hagyjuk hátra, amikor mentünk. Az ócsai állatotthonban 150-160 kutya él. 11 évvel ezelőtt kivittük innen az agarakat, mert betörtek a menhelyre és kilopkodták őket, hisz tökéletesek vadászatra.
– Galgót Spanyolországból mikor hoztatok utoljára?
– Az idén a korlátozások miatt nem tudtunk elutazni a „luxusmentésre”, ahova március körül szoktunk menni, és amire a gazdák szokták összedobni a pénzt. Most a szívem csücske Románia lett, nekik sokkal több agaruk van még rosszabb helyzetben. Az idén az éves plusz mentés, amit megengedünk magunknak, az Romániában van.
Polesz Anita
