spot_imgspot_img
spot_img

Giorgio Armani, a divatvilág egyik leggazdagabb embere

-

Article Top Ad (AdSense)

Giorgio Armani, a ma 87 éves olasz divattervező a semmiből hozta létre hatalmas divatbirodalmát, amelyben a ruhák mellett kiegészítők, parfümök, sportruházat, lakásdekoráció, ingatlan, étterem, szálloda, sőt csokoládé is helyett kapott. Vagyona becslések szerint meghaladja a 6 milliárd dollárt…

Pedig az 1934. július 11-én Piacenzában született tervező a véletlennek köszönhetően fordult a divatvilág felé, eredetileg ugyanis orvosnak készült…

Szerény körülményekből indulva

Maria Raimondi és Ugo Armani középső gyermeke a középiskola elvégzése után beiratkozott a Milánói Egyetem Orvostudományi tanszékére, de 1953-ban otthagyta és belépett a hadseregbe. Miután leszerelt, kirakatrendezőként helyezkedett el a La Rinoscente nevű híres olasz áruházban, ahol hét év alatt végigjárta a ranglétrát és megtanult mindent, amit a divatszakmáról és a marketingről tudni kellett.

„A negyvenes éveidben jön el az a pillanat, amikor öntudatodra ébredsz.” – nyilatkozta egy 2015-ös interjúban.

1965-ben Armani férfiruha tervezőként kezdett dolgozni a Nino Cerruti divatházban, de mellette szabadúszóként is tevékenykedett, és különböző ruhagyártóknak küldte el terveit.  Az 1960-as évek végén ismerkedett meg Sergio Galeotti építészmérnökkel, akivel jó barátok lettek és hosszú évekre összekötötték az életüket. 1975-ben együtt alapították a Giorgio Armani S.p.A. vállalatot: Galeotti vezette az üzletet, Armani pedig a tervezésre és a kreatív oldalra összpontosított.

A tervező 1979-ben megalapította az olasz cég amerikai alvállalatát, a Giorgio Armani Corporation-t, és bevezette új ruházati vonalát, a Mani-t, majd bemutatta az Armani márka több új  – fehérnemű, fürdőruha és kiegészítő – termékcsaládját, amelyeket 1980-ban az Armani Jeans, Armani Junior, Emporio Armani márkák követtek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Giorgio Armani (@giorgioarmani) által megosztott bejegyzés

„Ez csak a kezdet. Mindig is hittem benne, hogy a gondolkodásmódod megerősítéséhez idő kell és kísérletezésre van szükség.” 

A cég egyre bővült, és hamarosan az egész világ felfigyelt Armani ruháira: a Richard Gere főszereplésével készült Amerikai dzsigoló című a filmben ő öltöztette a sármos filmsztárt. A Hollywooddal való kapcsolat ezt követően még jobban elmélyült és idővel, több, mint száz filmhez tervezett jelmezt.  Annak ellenére, hogy üzleti partnere és barátja 1985-ben meghalt, Armani a 80-as, 90-es években tovább bővítette az üzletet, és új márkákat vezetett be, mint például az Emporio Armani. Közben a hollywoodi sztárok körében is egyre népszerűbb lett, és olyan hírességek kezdtek érdeklődni az általa tervezett ruhák iránt, mint a Dallas Samanthája, azaz Linda Gray vagy az örök díva Sophia Loren, majd később  Penelopé Cruz, Anne Hathaway, Tom Cruise, Reese Witherspoon…

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Giorgio Armani (@giorgioarmani) által megosztott bejegyzés

Az androgün divatmágus és multimilliárdos

„Én voltam az első, aki lágyította a férfiak imázsát, és keményítette a nőkét” – mondta egyszer magáról és a márkájáról. Amikor egyszer arról kérdezték, hogyan tudná definiálni mi a stílus, Armani azt felelte: „a stílus elengedhetlen eleme az ösztön”.

2005-ben indította el az Armani Hotels Resorts nevű szállodaláncot, amely Dubajban és Milánóban üzemeltet luxusszállodákat. 2016-ban a Burj Kalifában található Armani hotelt a világ legszebb szállodájának nevezték.

A divatmágus világszerte több éttermet is üzemeltet, beleértve new york-i Fifth Avenue-n az Armani Ristorante-t, de vannak kávézói Cannes-ban, Dohában, Qatarban.. És persze ott van a luxus lakberendezési és belsőépítészeti márkája, az Armani Casa.

Öszesen több száz üzlettel rendelkezik szerte a világon: Olaszországtól az Egyesült Államokig Kínától, Hongkongon át, Tajvanon, Szingapúrban, Oroszországban és Marokkóban. A világ minden táján vannak lakásai és házai, Olaszországban, Saint Tropez-ban, a karib-szigeteki Antigua-n, a síparadicsomáról ismert Saint Moritz-ban és  Manhattanban. Legkedvesebb otthona, a Cala Gadír névre keresztelt ház a kevéssé ismert olasz szigeten, Pantellerian fekszik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Giorgio Armani (@giorgioarmani) által megosztott bejegyzés

A koronavírus-járvány idején olaszországi gyárait termelési központokká alakította át, hogy az ellátási hiányok közepette egyszer használatos orvosi kezeslábasokat gyártson az egészségügyi dolgozók számára, és 2, 2 millió dollárnak megfelelő eurót adományozott az olasz kórházaknak, hogy segítse a vírus leküzdését. 2015-ben azt mondta, hogy soha nem megy nyugdíjba: amíg él, addig a társaság egyedüli részvényese lesz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Giorgio Armani (@giorgioarmani) által megosztott bejegyzés

Giorgio Armani egész életében agglegény maradt: karrierje mindig annyira lefoglalta, hogy nem volt ideje a nők számára, így nagyon közel áll testvéreihez és azok gyermekeihez, akik szintén a vállalatban dolgoznak.”Több örökösöm van” – mondta egyszer egy interjúban, két unokahúgára, unokaöccsére és a régóta vele dolgozó asszisztensére, Pantaleo dell’Orco-ra célozva. – „Ők azok, akik jól haladnak majd tovább az utamon.”

Ha tetszett, olvasd el ezt is:

Esküvők, amelyekre örökké emlékezni fogunk

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!