spot_imgspot_img
spot_img

Gárdonyi Géza életművével int búcsút a nyárnak a kedd esti összművészeti programsorozat az A38on

-

Article Top Ad (AdSense)

A naptári nyár utolsó napja az irodalom, történelem, és művészet jegyében telik a fedélzeten:  a polihisztor Gárdonyi Géza életművét dolgozza fel a Petőfi Irodalmi Múzeummal közös szervezésű Árnyjátékok-széria.

A keddi összművészeti programok sorát Kiss Tibor Noé prózaíró nyitotta augusztusban, majd a hiphopból merítő Kalapkabát zenekar mutatkozott be a tizedikei Deck-esten két feltörekvő költő társaságában. Turcsán Tibor, Vajna Ádám és Fazekas Viktor a 17-ei spoken word esten ragadtak mikrofont, a 24-ei Dalműhelyben  pedig többek között Egressy Zoltán, az egyik legsikeresebb magyar dráma- és prózaíró mutatja meg zeneszerző-énekes oldalát. 

Kiss Tibor Noé alkotói világába nyerhettünk betekintést augusztus 3-án – a prózaíróval Horváth László Imre beszélgetett a nagysikerű Inkognitó, illetve a legfrissebb, Beláthatatlan táj című kötetekről. Utóbbi társadalomkritikaként is értelmezhető; négy, egymástól személyiségben merőben eltérő, de sok szálon kapcsolódó szereplő sorsát járja körbe. A könyv idén a kiemelkedő kortárs műveket felvonultató Libri Irodalmi Díj döntősei közé is bekerült. 

Kiss Tibor Noé

A Deck-széria augusztus 10-ei műsorában a hiphopot a reggae-vel, a popot és rockot a rappel kacéran vegyítő Kalapkabát, valamint Katona Ágota és Bán-Horváth Veronika költők mutatkoztak be.

Augusztus 17-én különleges epizóddal dobbantott a Beatz x Poe’s: ezúttal egy dalszerző-énekes-utcazenész, valamint egy költő-szerkesztő-műfordító ragadott mikrofont Turcsán Tibor és Vajna Ádám személyében. Az augusztusi triumvirátus hiányzó láncszemét a zalai Margófeszten választották ki a sorozat szerkesztői – Pion István és Csider István Zoltán -: Fazekas Viktor slammer társult a fellépőkhöz.

Beatz x Poe’s az A38 Hajón – Turcsán Tibor, Vajna Ádám, Fazekas Viktor

Müller Péter Sziámi Dalműhelye hatodik alkalommal lát vendégül tehetséges művészeket a színpadon – a dalszerzést körbejáró esten többek között felcsendülnek dalok Gubik Petra készülő lemezéről; társszerzőként bemutatkozik Egressy Zoltán, a barista fortélyairól ismert Szilinyi Roland, valamint a Belmondo énekese, Czutor Zoltán.

Augusztus 31-én Gárdonyi Géza sorai, gondolatai és emberi kapcsolatai kerülnek a középpontba az Árnyjátékok-szériában. A szöveget Király Júlia, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa válogatta és szerkesztette. Az esteken közreműködik Dj Lee n’gum és az ATMO zenekar.

A programokat a védettségi igazolvánnyal lehet látogatni,  minden előadás továbbra is élőben követhető a klub Youtube-csatornájánJegyár: minden lenti programra 500 Ft-os jegyek vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!