spot_img
spot_img
spot_img

Flipper Öcsi: A tragikus sorsú rock and roll legenda

-

Article Top Ad (AdSense)

Flipper Öcsi már életében rock and roll legendává nőtte ki magát. A Hungária, majd a Dolly Roll zenekar tagjáért rajongtak a nők, és nem volt olyan az országban, aki ne bulizott volna a slágereire. De sajnálatos módon, ahogy gyakran megesik a nagy sztárokkal, úgy Öcsi élete is tragikus véget ért.

Flipper Öcsi Jeszenszky Béla Tibor néven született Dunaújvárosban 1962. május 29-én. Később a családjával Pestre költözött. Már gyerekkorában megmutatkozott a zenei tehetsége, mivel megtanult dobolni és csellózni. Énekelni pedig olyan tanároktól tanult, mint Domahidy László és Sík Olga.

A Hungáriából a Dolly Rollba

1982-ben a Hungária tagja lett, és az Aréna c. albumon mutatkozott be, a Flipper dallal. Egy évvel később a zenekar feloszlása után a Dolly Roll együttesben játszott. Olyan slágerekkel örvendeztette meg a rajongókat, mint amilyen a Gina, az Arrivederci Amore, a Bossa Nova Senorita, az Oh-la-la, a Kolibri Panzió, és a Link a lány.

Megalapították a Stepet

A későbbiekben Zsoldos „Dedy” Gáborral kiléptek a Dolly Rollból, és Kisszabó Gáborral, az Első Emelet basszusgitárosával megalapították a Step zenekart. De aztán 1990-ben Öcsi innen is kilépett, és szólókarrierbe kezdett. Egy évvel később megjelent első szólólemeze, a Homokot szór a szemembe címmel. Végül, 1998-ban újra összeállt a Dolly Rollal. Csak a kétezres évek elején tért vissza a magyar könnyűzenei életbe, a Tedd a szívedre a kezed című albumával.

Ötször futott neki a válásnak

1989-ben házasodott össze első szerelmével, Szilágyi Mariannával, akivel 11 évig volt se veled se nélküled kapcsolata. Ötször is beadták a válókeresetet, mire sikerült végre elszakadniuk egymástól, ahogy azt a Meglepetés is írja. Aztán jött a második felesége, Diána, de kapcsolatukat tönkre tette Öcsi szenvedélybetegsége. Végül jött Anna, akivel hiába volt nagy a szerelem, az esküvőre már sosem került sor az énekes halála miatt.

Az alkoholizmus okozta a végzetét

Talán túl korán jött a siker, de a 90-es évek végére teljesen széthajtotta magát, és egyre többször nyúlt az alkohol után. Többször is megpróbálkozott az elvonóval a 20 év alatt, de egyszer sem sikerült végigcsinálnia. Élete vége felé már egyre súlyosbodtak Öcsi alkoholproblémái, és minden fellépése előtt ivott. 2008-ban az alkoholizmusa nyomán kialakult szervi problémái miatt a székesfehérvári Szent György Kórházba vitték. November 25-én, 46 évesen hunyt el, és Kajászón temették el.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MajtiBlog csapata (@majtiblog_official) által megosztott bejegyzés

Van egy „eltitkolt” fia

Hácz Tamással 7 évvel Flipper Öcsi halála után közölte az édesanyja, hogy ki a valódi apja, akivel sosem találkozott. Ezt nemcsak az anyja állítása, hanem a DNS teszt is megerősítette, meg persze az, hogy Tamás, örökölte édesapja tehetségét, és teljesen magától tanult meg gitározni, de sosem tervezte, hogy zenei karriert építsen. Tamást Öcsi édesanyja – vagyis a nagymamája – Katalin, és Marót Viki, a húga – aki ugyancsak énekes -, teljes mértékben befogadták a családba.

főkép: facebook

Cher minden idők legsikeresebb énekesnője

Két percig halott volt a Depeche Mode frontembere

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Egy kis luxus a végsőkig: Miért költ a Z generáció akkor is, ha bizonytalan a jövő?

A gazdasági nihilizmus és az érzelmi vásárlás pszichológiája a Z generáció körében: hogyan lett a retail therapy az új boldogságkeresési forma, és mit lépnek a márkák?

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!