spot_imgspot_img
spot_img

Felszáll az Aeroexpress Regional

-

Article Top Ad (AdSense)

Szeptember 5-étől két hónapon át, heti háromszor közlekedhetünk az Aeroexpress Regional légijáratain, melyek Budapestet Kolozsvárral, Debrecent pedig Marosvásárhellyel és Kolozsvárral kötik össze. A startup magyar légitársaság partnere a BASe Airlines, mely 31 éve van jelen a piacon és Európán belül jelentős tapasztalatokat szerzett a regionális repülés területén. 

Az Aeroexpress Légiforgalmi Zrt. közleménye szerint a magyar légiközlekedési piacon egy évtizede lefedetlen területnek számít a regionális repülés. Ezért egy bevezető időszakkal felmérik az utazók visszajelzését. Így az 1991-ben alapított, 100%-ban magyar tulajdonú BASe Airlines Zrt-vel közösen új részvénytársaság alakult. Az Aeroexpress Regional márkanevet viselő vállalkozás a Debreceni Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég együttműködésével, szeptembertől kéthónapos bevezető üzemmel készül. Ezzel régóta várt légi összeköttetést létrehozva erdélyi és magyar városok között, melyekre a jegyértékesítés megkezdődött. 

felszállás

A járatok hétfőn, szerdán és pénteken indulnak a Budapest-Kolozsvár-Debrecen-Marosvásárhely- Debrecen-Kolozsvár-Budapest útvonalon. Tehát speciális „dupla W” útvonalat végigrepülve szolgálják ki egyszerre több város utasforgalmát is. A jegyárak irányonként 40 és 90 euró között mozognak. Külön érdekesség, hogy a Budapestet Kolozsvárral összekötő járatok menetrendje egy munkanap alatt oda-vissza teljesíthető utazásokat tesz lehetővé. Ez az üzleti utasok számára különlegesen értékes alternatívát jelent. A kolozsvári utasok Debrecenben tehetnek hasonló villámlátogatást, míg a cívisváros és Marosvásárhely között fordulójárat közlekedik. 

Az Aeroexpress Regional alapító résztulajdonosa a BASe Airlines, amely három Embraer 120-as repülőgépével annak idején már a Malév regionális járatainak üzemeltetésében is részt vett. Amint Ármai Zoltán oktatókapitány, a BASe Airlines igazgatója elmondta: cégük olasz, horvát, dán és spanyol turisztikai és közszolgáltatási feladatok sikeres ellátása mellett, hosszú évek óta Finnországban teljesít menetrend szerinti járatokat a finn állam megrendelésére. A cég központi bázisa kezdettől a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Repülőgépei pedig az elmúlt 17 év alatt több mint 23 ezer órát töltöttek a levegőben. És ez időszak alatt megközelítőleg 27 ezer leszállást hajtottak végre eseménymentesen. 

leszállás

Az Aeroexpress csoportot Somogyi-Tóth Dániel hozta létre, akit a nagyközönség karmesterként, orgonaművészként, sőt az ország egyik legnépszerűbb tematikus élményközpontjává vált, ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum vezetőjeként is ismerhet. Amint a közleményben hangsúlyozza: partnereivel együtt az elmúlt években intenzív munkát fektettek a fejlesztésbe. Kifejezetten olyan területekre koncentráltak, ami hiányzik a jelenlegi magyar repülési képességből. Ennek keretében valósították meg az első balatoni és dunai hidroplánrepüléseket is a közelmúltban. Somogyi-Tóth Dániel felhívta a figyelmet arra, hogy az Aeroexpress Regional olyan alternatívát szeretne nyújtani, amely a régióban egymástól kellő távolságra található, ám vasúton vagy közúton nehezen megközelíthető desztinációk összeköttetésében jelenthet előrelépést. Jellemző adat, hogy Európában a pandémia előtt több mint 60 regionális légitársaság üzemelt. 2017-ben például 77 millió utast szállítottak, mintegy egy millió járaton, és 2700 útvonalon. 

Az alapító tulajdonosok között találhatjuk dr. Vadász Dániel producert is. Így elmondható, hogy a formálódó új magyar légitársasági brand mögött a nagy tapasztalatú repülési szakemberekkel együtt, egy kiemelkedő képességű menedzsment formálódott. A társalapítóa közleményben kiemeli: mivel az elmúlt években a BASe Airlines több európai ország regionális légiközlekedésének fejlesztésében is részt vett, logikus és magától értetődő lépés, hogy Magyarország regionális légiközlekedési fejlesztésében velük együtt dolgozik az Aeroexpress Regional. – A fejlesztésben részt vevő minden kolléga nevében mondhatom, hogy ez a projekt életünk egyik legfontosabb vállalása. Debreceni székhellyel indult vállalkozásunk, amely városhoz a menedzsment több tagja is számos kötődést tud felmutatni. A Kárpát-medence földrajzi középpontjában található, és mint legnagyobb vidéki magyar város, kulturálisan és logisztikailag kiemelt szereppel bír. Ez a hangsúlyos szerep a következő években még fontosabb lesz, hiszen a folyamatban lévő beruházások – a gazdasági fejlődés mellett – jelentős demográfiai növekedéssel is járnak majd – tette hozzá az alapító. 

 

repülő

A légitársaság által használt Embraer 120 ER brazil gyártmányú turboprop utasszállítót kifejezetten a rövidtávú, regionális járatok hatékony és gazdaságos üzemeltetésére fejlesztették ki. Hatótávolsága 1750 km, a törzs hossza és a szárnyfesztávolsága egyaránt 20 méter. Két, egyenként 1800 lóerős Pratt&Whitney hajtómű gondoskodik a megfelelő utazósebességről, ami 552 km/óra, a repülőgép maximális utazómagassága pedig 8.500 méter. 

Az Aeroexpress Regional brand bevezetése során a közönségkapcsolatra kiemelt figyelem hárul majd. Az Embraer repülőgép az elmaradt augusztus 20-i légiparádé egyik fellépője lett volna a cégcsoport hidroplánjával együtt. A tervek szerint azonban a közeljövőben több helyen is láthatják majd az érdeklődők az Aeroexpress repülőgépeit. A cégcsoport partnere, az Aeropark pedig népszerű ismeretterjesztő tevékenységeibe is készül bevonni a légitársaságot. 

A történelmi Aeroexpress név Magyarország egyik első légitársaságát idézi meg. 1922-ben alakult, és innovatív brandként, 1923-tól Budapest belvárosából hidroplánokkal bécsi járatokat teljesített. Ezáltal a világon is az elsőként létrejött légitársaságok között jegyzik. Ennek köszönhetően a magyar közforgalmú nemzetközi repülés 100. évfordulóját jövőre ünnepelhetjük.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!