Sok mindenen tudunk izgulni és sok mindentől félünk. Szorongunk egy vizsga előtt, egy randi alkalmával és bármilyen új és váratlan helyzetben. Rossz érzésként gondolunk a félelemre, pedig a félelem és a szorongás alapvető érzelmek, amelyektől nem kell megijedni.
Hiába nem egy pozitív érzelem, mégis az életünk velejárója.
„Félni és szorongani teljesen normális dolog.” – magyarázza Sipos Mária pszichológus, akinek egyik fő szakmai területe, a szorongás és az ebből fakadó zavarok kialakulása – „Mostanában azt tapasztalom, hogy félünk félni, mintha megijednénk attól, hogy negatív érzést éljünk meg. Milyen érdekes nem? Pedig életünk legtermészetesebb dolga, ugyanolyan, mint örömet érezni. Sokszor keletkezik az életünkben egy teljesen váratlan és kiszámíthatatlan szituáció, mint például a covid, amire nem tudunk felkészülni, és ami nyilván félelemmel társul, és megijedünk ettől az érzelemtől. Fontos lenne, hogy ilyenkor megengedjük magunknak a negatív érzelmeket, hisz minket szolgálnak.
Elszoktam mondani pácienseimnek azt a példát, hogy ha az őseink nem féltek volna a vadállatoktól például, akkor valószínű mi sem lennénk itt. Vagy ha nem félnénk egy tízemeletes tetején, akkor az akár életveszélyes is lehetne. Tehát a félelem minket szolgál. Természetesen a mértéken van a hangsúly, túlzott mértékű félelem vagy szorongás már nehézségeket, problémákat okozhat.
Tisztán emlékszem, amikor iskolás koromban készültem egy dolgozatra vagy felelésre. Rengeteget tanultam majd, amikor kiálltam az osztály elé teljesen leblokkoltam. „Ez gyakran megfigyelhető a gyerekeknél.” – mondja a pszichológus – „Ilyen esetben az idegrendszer azt az utasítást küldi, hogy ez egy vészhelyzet és más funkció kapcsol be: harcolj vagy fuss, menekülj. Ilyenkor a gyerek nem tud válaszolni, hiába tanult meg mindent. Leblokkol. Ez egy védekezési mód is lehet.”
Van, aki stresszhelyzetben sokkal jobban teljesít és vannak, akik lefagynak. Ez függ egy személy temperamentumfaktorától, és talán még nagyobb részben a környezeti hatásoktól, a tanult reakcióktól.
„Sokszor előfordul, hogy a szülő azt tudja igazán dicsérni és elismerni, ha a gyerek ötöst hoz haza. Ez a gyerekben aztán azt a meggyőződést erősíti meg, hogy akkor vagyok szerethető, csak akkor vagyok jó, ha ötöst hozok. Nagyon jelentősek gyerekeknél a szülő reakciói, hisz a gyermek önértékelése, énképe még nagyban kialakulóban van. Alapvető szükségletünk, hogy otthon feltétel nélkül elfogadjanak és szeressenek, akkor is, ha épp nem jó jegyet viszek haza.” – magyarázza Mária, majd hozzáteszi – „Előfordul az is, hogy rosszabb teljesítmény vagy eredmény esetén, hogy a szülő elfordul, megsértődik, bosszankodik.
Nem beszélget a gyermekével, megvonja a szeretetét, figyelmét és társaságát tőle. Ez egy passzív-agresszív magatartásnak számít. Akár tökéletesen csinálok meg valamit, akár nem, akár elvégzem a feladataimat, akár nem, attól még szerethető vagyok. Ezt gyerekkorban nagyon jól tudjuk erősíteni: szeretlek, mert vagy. Ebből aztán már azt tanulja meg a gyerek, hogy a teljesítményem nem egyenlő velem. Felnőttkorban nehezebb a helyzet, mert stabilizálódtak a minták, amit a szülőktől hoztunk. Ilyenkor is át lehet írni ezeket, de már sokkal nehezebb.”
Gyerekeknél az iskolás kor az első szembesülés azzal, hogy különbséget tesznek közöttünk és a teljesítményünk értékelve van. Ekkor érezzük talán először, hogy én rosszabb vagyok, mint a másik, és itt jön a képbe, hogy a szülő elmondja a gyereknek, hogy nem te vagy rosszabb, hanem ebben a feladatban most nem volt olyan jó a teljesítményed. Ha a családban kommunikáció van, ha bármiről lehet beszélni, akkor az nagyon nagy segítség.
„Később, ahogy alakul a fejlődésünk, úgy változnak a szorongások. Minden fejlődési szakasznak megvan a maga, mondhatni természetes szorongása, mint pl. kisgyermekkorban a szeparációs szorongás vagy az iskolás években a teljesítményszorongás, ami felnőttkorban is megmaradhat.
Ha túlzott mértékűvé válik kialakulhatnak a szorongásos zavarok (fóbiák, pánikbetegség) vagy akár generalizálódhat, azaz nem csak egy bizonyos helyzetben jelenik meg, hanem állandósul és áthat mindent. Nem tudunk aludni, nem tudunk koncentrálni, memória deficitek vannak, nem emlékszünk dolgokra, tehát jelentős negatív hatással van mindennapi életünkre” – feleli a pszichológus, amikor azt kérdezem, hogyan fejlődik a szorongás az évek során. – „Gyerekként szembesülünk a szorongással, és ha nem megfelelően vagy akár egyáltalán nem kezeljük őket, akkor egyre inkább csődöt mond a kudarctűrésünk. A csalódottságunk mértéke egyre nagyobb lesz, amellyel már egyedül nem bírunk el. Ez akár súlyos depresszióig is vezethet.
Meddig egészséges a szorongás?
„A hangsúly a mértéken van.” – folytatja. Túlzott mértékű szorongásról akkor beszélünk, amikor már gondolkodásbeli, viselkedésbeli és testi tüneteik is jelen vannak, mint például gyomorgörcs, hányinger, fejfájás. „Amikor hosszantartó, mindennapi életvitelünket befolyásoló tünetek vannak, például sokszor leellenőrzünk valamit vagy nem tudunk koncentrálni, akkor ezek mind azt jelzik, hogy a szorongásunk már lehet, hogy túlzó mértékű.
A szorongás egy reakció, egy vélt vagy valós helyzetre, tehát akkor is ugyanolyan erős szorongást vagy félelmet élhetünk meg, amikor arra gondolunk, hogy valami rossz fog velünk történni, például, hogy “ezen a munkahelyen biztosan nem fognak kedvelni engem”, mint akkor amikor ténylegesen elhangzott egy bántó megjegyzés vagy megéltünk egy valós negatív eseményt. Ezért a gondolatainknak igen nagy jelentősége van abban, hogy hogy élünk meg egy adott helyzetet, hisz az attól függ, hogy a helyzetnek milyen jelentést tulajdonítunk.
„Elszoktam mondani a példát, hogy ha egy hosszú sorban állunk egy boltban, majd valaki elénk furakodik, akkor gondolhatom azt, hogy “mit képzel ő, hisz én is itt állok, miért nem veszi ezt figyelembe,” és ilyenkor keletkezik a düh, ami miatt akár vitába is keveredünk. De gondolhatom azt is, hogy “lehet neki valami nagyon sürgős dolga van. Ezek alapján az érzelmem is változik, valószínűsíthetően sokkal kevesebb haragot fogok érezni és ezáltal helyzet is pozitívan tud alakulni.”
„Terápiában szokott jönni az a felismerés,hogy gyerekkori minták mennyire befolyásolóak tudnak lenni felnőttkori életünkben. Előkerül, hogy a szülők miért dicsérték meg, függő volt-e a szeretet, milyen mintát kaptak, mennyire volt versengés a családban, mennyire volt fontos, hogy mindenkinél jobbnak kell lenni. Ezeket a sémákat gyerekkorunkból hozzuk és abból az énképünkre vonatkozó, fejlődésünket nem szolgáló kijelentések lesznek, például, hogy buta vagyok és nem vagyok jó semmire. Ezek mélyen belénk ivódnak és generációkon át gyűrűznek. De természetesen egyik szülő sem tökéletes, egyikünk sem az. Mind követünk el hibákat, de ha idejében segítséget kérünk, akkor ezek a negatív gondolatok átstrukturálhatóak, átalakíthatóak, amely jelentős fejlődést eredményezhet az életünk több területén is.”
Sokunknak ismerős az a helyzet, amikor azt gondoljuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, és így nem is fognak szeretni. Ebből a gondolatból jön a félelem érzés, hogy mi lesz, ha… aztán jön a testi tünet: gyomorgörcs, izzad a tenyerünk, majd a viselkedés, hogy elkezdjük kerülni ezeket a helyzeteket. „Ilyen esetben kialakulhat akár szociális fóbia, amikor valaki már meg sem próbál közösségbe menni, elkerül minden szociális helyzetet. Nagyon fontos, hogy mi van a gondolatainkban és ahhoz képest mi a valóság. Meg kell vizsgálni, hogy mi az, ami a valóságot bizonyítja és aztán rá kell jönnünk a legtöbb esetben, hogy a fejünkben lévő negatív gondolatainkra abszolút nincs objektív bizonyíték és ekkor jön a felismerés, hogy ez a negatív hiedelem, belőlünk indul ki.” – magyarázza a kognitív terápia lényegét.
Félelem és szorongás egykor és most
Ha félünk, szorongunk, szomorúak vagy csalódottak vagyunk az egy nagyon fontos emberi részünk. A szorongás segít, hogy le tudjuk győzni a problémákat. Egy fontos emberi érzés, amelyből fejlődni tudunk. Ezek a negatív érzések sokszor kívül esnek a komfortzónánkon és olyan területeket mozgósítanak, amit nem is gondolnánk. A szorongás tehát egy bizonyos szintig segíthet koncentrálni, fókuszálni, teljesítménynövekedést okoz.
Régebben, amikor a nagyszüleink és a dédszüleink éltek, sokkal nagyobb szerepet kapott, hogy legyen mit enni. Az emberek azért keresték a pénzt, hogy meglegyenek a szükséges dolgok, nem volt ekkora verseny a világban. Manapság folyamatosan összehasonlítjuk magunkat másokkal, a fejlődési folyamatok nem a saját ritmusunkban történnek. Sokkal jobban számít, hogy a többi ember milyen véleményen van. Ez a média hatása is, mindenhonnan ez folyik, hogy ki hogyan épít karriert, ki a sikeresebb, ki milyen csodálatos autóval jár. Ez aztán rengeteg frusztrációhoz, csalódáshoz vezet, azt az érzést kelti, hogy nem vagyunk elég jók és soha nem is leszünk. Pedig ez egyáltalán nem így van, hisz sajnos a social mediában megjelenő képek mögötti valódi érzésekről mit sem sejtünk.
„Manapság nem tudjuk jól megélni a negatív érzelmeket. Mintha a társadalom egy olyan képest festene, hogy az a boldog ember, az csinál valamit jól, aki mindig csak örül és vidám és nincsenek negatív érzelmei. Pedig ez egy hatalmas torzítás”
Emberek vagyunk és alapvető érzelmeink között ott van a félelem, a düh, a szomorúság is. Sokszor tán nem is hiszünk benne, hogy akkor is szerethetők vagyunk, ha rosszul érezzük magunkat, ha hibázunk vagy ha csalódást okozunk. Pedig a negatív érzések sarkallnak a változásra.
„Gondoljunk csak bele, ha nem érzem a saját bőrömön, hogy valami nem jó, addig nem is gondolkozom el a változáson. Van egy hozzállás, amely az EMDR terápiás repertoárból származik és erőforrásként szolgálhat a nehéz helyzetekben:
“amire van befolyásom, arra nézve megteszek mindent, ami tőlem telik, amire nincs, azt viszont elfogadom és elengedem.”
Itt további érdekes olvasnivalót találsz a témában:
A kötés csökkenti a depressziót, a szorongást és a fájdalmat
