spot_img
spot_img
spot_img

Faültetési program indul

-

Article Top Ad (AdSense)

Saját működésének fenntarthatóvá tétele és a repülőtér kibocsátáscsökkentése mellett a Budapest Airport a helyi természeti értékek megóvásáért is dolgozik.

November végén a vállalat az Erdőmentők, illetve a BUD Csoport munkatársai segítségével ötszáz facsemetét ültetett el a Börzsönyben, az akció pedig többezer fa elültetésével folytatódik a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén. A Budapest Airport a programot a Treedom nevű szervezettel nemzetközi szintre is kiterjeszti, az így a világ különböző pontjain elültetett fákat pedig – másokat is ösztönözve a természeti értékek védelmére – „örökbe fogadhatóvá” teszi partnerei számára.

Ötszáz darab fát ültettek el a Budapest Airport munkatársai az erdők és a vadvilág védelméért dolgozó Erdőmentők szervezettel közösen novemberben, a Börzsönyben. Az önkéntesek a szakértők segítségével a törökmezői erdő egy eddig üres területén ültették el a kocsánytalan tölgy, csertölgy és vadgyümölcsfa csemetéket. A program célja a klímavédelem: a később beerdősült terület védelmet nyújt a klímaváltozás következtében egyre fogyatkozó és romló minőségű talaj számára. A facsemetéknek az Erdőmentők első éves gondozást biztosítanak, amelynek köszönhetően azok megmaradási aránya 90% feletti. Az akció a szervezet segítségével többezer fa elültetésével folytatódik a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén.

A fenntartható erdőgazdálkodás és a tudatos faültetés ugyanakkor nemcsak lokális feladat, ezért a Budapest Airport a Treedom nevű szervezettel közösen nemzetközi szinten is folytatja ezt a tevékenységet: a vállalat az együttműködés keretében a világ különböző pontjain, a távolból 500 db fát ültet, amelyek egyedi kód segítségével elajándékozhatók, és az agrár-erdészeti projekt, amelybe azok tartoznak, online platformon nyomon követhető. Az „örökbefogadás” lehetőségével a Budapest Airport a partnereit is ösztönözni kívánja a környezetvédelemmel kapcsolatos tudatos gondolkodásra. A program (BUD Forest néven) a következő weboldalon érhető el: https://treedom.it/zig

A Budapest Airport a faültetésen túl is támogatja a természeti értékek védelmét: a repülőtér-üzemeltető 2022-ben 10 millió forinttal támogatta a Rákosmentén található Merzse-mocsár megmentését, amely a rendkívüli időjárási körülmények és a vízhiány miatt a nyár folyamán kiszáradt. A mocsárban több védett növény, a hússzínű ujjaskosbor, a mocsári kosbor, a szúnyoglábú bibircsvirág mellett orchideafajok is fellelhetők, a természetvédelmi terület többek között pettyes és tarajos gőték, mocsári teknősök, őzek, rókák és borzok élőhelye, de itt költ a barna rétihéja is. A mocsárhoz kapcsolódó tanösvény felújításának és karbantartásának támogatása fontos szerepet kap a Budapest Airport környezetvédelmi stratégiájában.

fotók: bud.hu

Gyermekek hangjai a környezetvédelemért

Ökonevelés az iskolákban: életre szóló szokásokat alakít ki a gyerekekben

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!