spot_imgspot_img
spot_img

Fantasztikus nyári előadások, amelyeket meg kell nézni

-

Article Top Ad (AdSense)

A kultúra és a színház szerelmeseinek nyáron sem kell lemondani a szórakozásról, mert a Balaton partjától Budapesten át, egészen Gyuláig tele vagyunk jobbnál-jobb szabadtéri előadással.

Válaszfalak  –  Gyulai Várszínház (2022. július 21.), Városmajori Színpad (2022. augusztus 3.)

Hernádi Judit és Kern András örök és megunhatatlan.Remek őket újra együtt látni, ráadásul ezen a nyáron több helyszínen is láthatjuk briliáns játékukat. Bess Wohl története egy házaspárról szól, akik az évtizedek elmúltával is békességben, boldogságban élnek. „Régi motorosok” egymás mellett, akik úgy ismerik a másikat, mint a saját tenyerüket. Ám miután gyermekeik kirepültek a fészekből, ők is elköltöznek régi otthonukból… és innen már semmi nem lesz olyan, mint korábban.

Az élet értelme – Kultkikötő Balatonboglár (2022. július 30.)

Örkény István egyperces novellái örök érvényűek, és bármikor könnyen emészthetők. A groteszk elemekkel tűzdelt rövid történeteket Mácsai Pál olvassa fel, amelyhez Lukács Miklós adja a cimbalomkíséretet. Miközben a két remek művészt hallgatjuk, kikristályosodik előttünk az emberi lélek, amely sokféle, mint maga az ember. Magunkra ismerünk és meglátjuk, hogy miközben telnek az évek, van ami örök és soha nem változik.

Legénybúcsú (2022. augusztus 6.) – Veresegyház Szabadéri Színpad

A Mézesvölgyi nyár programsorozat egyik legígéretesebb szórakozása a Szente Vajk és Nagy Sándor főszereplésével készült Legénybúcsú. A történet szerint két jó barát éppen egyikük legénybúcsújára készül, amely persze a gondos tervezés ellenére sem úgy sikerül, ahogyan azt elképzelték. De semmi ok az aggodalomra a végére minden beborul és kiderül, miközben nagyokat nevetünk.

A döntés – MOMkult (2022. augusztus 24.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MOMkult (@momkult) által megosztott bejegyzés

Csodálatos előadás annak, aki olvasta az előadás alapjául szolgáló könyvet, és annak is, aki még nem találkozott vele. Tenki Réka és Csányi Sándor Dr. Edith Eva Eger világsikerű önéletrajzi művét dolgozta fel, amely háborús borzalmakról és túlélésről szól. A színészházaspárnak ez az első közös munkája, amely – ahogy már Tenki Rékától megszokhattuk – nehéz és fájdalmas témát mutat meg. Gyönyörű előadás, amelyben ott van a könyv minden fontos mondanivalója, izgalmasan és újszerűen megkomponálva a két színészre.

Ramazuri (2022. augusztus 16.) – Gyulai Várszínház

Duda Éva egy igazán látványos és könnyed produkciót alkotott. A Ramazuri mókás és kedves, pont olyan, mint egy mediterrán nyáresti kavalkád. Egyszerre elegáns és fergeteges, hihetetlen és valóságos. A történet középponjában megjelenik előttünk az ember, annak minden jó és rossz tulajdonságával. A koreográfia és a történetmesélés azonnal magával ragad, a formabontó látványvilág és a sokféle zenei stílus pedig még jobban emeli a hangulatot.

Ez is érdekes lehet:

8 lenyűgöző szabadtéri színház a nagyvilágból

 

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!