spot_imgspot_img
spot_img

Ezeket a szervezeteket támogatta az UNICEF

-

Article Top Ad (AdSense)

Pandémia idején komoly gondot okoz a korai fejlesztési programok akadozása, pedig az időben elkezdett terápia a gyermek egész későbbi életét befolyásolhatja. A lezárások és járványügyi korlátozások miatt a fejlesztésekkel foglalkozó szervezetek heroikus munkát végeztek, végeznek azért, hogy a kisgyerekek a kritikus időszakban megkapják a létfontosságú kezeléseket. Ebben segíti őket az UNICEF Magyarország Felelősen a kora gyermekkorért programja is, amely azt a célt tűzte ki, hogy minél több gyermek – és szülő – jusson hozzá a szolgáltatásokhoz. 

Az apróbbnak tűnő fejlődési, idegrendszeri, mozgásszervi, vagy viselkedési rendellenességek felismerése és hatékony terápiája a gyermek egész későbbi életét megváltoztathatja. A lemaradások éreztethetik hatásukat az iskolában, a munkaerőpiacon, a családi életben egyaránt. 2017-ben Magyarországon a gyerekek mindössze két százaléka kapott fejlesztést a szükséges hét százalék helyett. 

Az UNICEF az egész világon kiemelt témaként kezeli a korai fejlesztést. Az első 1000 nap minden ember életében felbecsülhetetlen fontosságú. A kisbabák agyának tömege születéskor mindössze a negyede a felnőtt emberi agy tömegének, azonban az első három évben az agy úgy fejlődik, mint később egyetlen másik életszakaszban sem. A Harvard Egyetem Gyermekfejlesztő Központja szerint a gyermek agya az első 1000 napban másodpercenként akár több mint 1 millió kapcsolat kialakítására képes, márpedig ezek a kapcsolatok kellenek ahhoz, hogy az agy egészségesen fejlődjön. 

Kiemelt fontosságú a korai fejlesztések támogatása

Az UNICEF Magyarország Felelősen a kora gyermekkorért című 2020 elején indított pályázata szakmai szervezeteknek biztosított forrásokat 0-6 éves korú, fejlődésük szempontjából veszélyeztetett, vagy fogyatékkal élő gyermekek és családjaik érdekében végzet tevékenységekre. A Budapesti Korai Fejlesztő Központ a program kidolgozásában és végrehajtásában is fontos szerepet vállalt. Összesen öt szervezet nyert el támogatást és hajtotta végre a vállalt feladatokat. A programot a PENNY Market 5 millió forinttal támogatta.  

A tapasztalatok egyértelműek: a pandémia idején a fejlesztési programokra hatalmas igény mutatkozott, sok szülő kért tanácsadást, szakértő segítséget. Kiadványokkal, online átállással, csoportos helyett egyéni foglalkozásokkal biztosították a szolgáltatások folyamatosságát. 

Ezek a támogatott szervezetek

A százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület különösen a 2020-ban és utána született kisgyermekek szüleinek körében érzékelt fokozott tanácstalanságot és igényt a segítségre. Az egyesület egyéni tanácsadásokat és fejlesztéseket hajtott végre, összesen 146 gyermek részesült így terápiában. 

A szegedi Odú Központ a tapasztalatszerzésre, a közösségi élményekre építette programját és az udvarán a gyerekek komplex személyiségfejlődését segítő játszóteret rendezett be, valamint 30 családot vitt el vadasparki kirándulásra szakértők bevonásával. 

A Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja úgynevezett szenzoros kommunikációs csoportok felállításával többek között közvetlenül a saját testre ható (a különböző állagú, ízű, illatú, tapintású) ingerek segítségével támogatta a gyermekek szociális kommunikációs fejlődését. A járványhelyzetben az otthoni fejlesztés biztonságát többek között segédanyagokkal, gesztusszótárral, szülőknek szóló tájékoztatókkal segítette.

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ számos korai fejlesztési programja közül ezúttal a komplex evésterápiás ellátásra koncentrált, melynek során autizmussal élő és súlyosan és halmozottan sérült gyermekek és családjaik kaptak szakszerű és rendszeres segítséget, támogatást az intézményben egyéni és csoportos formában.

A Vadaskert Alapítvány családterápiát biztosított a szakorvosi vélemények szerint erre rászoruló családoknak. Az esetek többségében ADHD-s, vagy autizmus spektrum zavarban érintett gyermekeknek és családjaiknak segítettek, akik a helyzetet nem tudták megfelelően kezelni. Emellett online előadást tartottak a korai fejlesztés és fejlődés témájában szülők és érdeklődők számára, melyen több ezren vehettek részt.

„Amikor a korai fejlesztésbe fektetünk, akkor a jövőt szponzoráljuk: az időben elvégzett szűrés, majd terápia egy ember teljes későbbi életét befolyásolhatja” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. „Az UNICEF-nél hiszünk abban, hogy minden gyermeknek lehetőséget kell biztosítani a képességei kibontakoztatására. A pályázat során támogatott szervezetek még ennél is többet tettek: egy járványhelyzet közepén – ha kellett ezerszer is átszervezve a tevékenységeiket – reményt és támogatást adtak a szülőknek, segítséget a gyerekeknek” – tette hozzá Mészáros Antónia.

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!