spot_img
spot_img
spot_img

Expo 2020 Dubaj: a világ kulturális vurslija

-

Article Top Ad (AdSense)

Kifejezetten öröm magyarnak lenni Dubajban a világkiállításon, ahol a magyar pavilon a 7 kihagyhatatlan látnivalók egyike. Kolléganőnk beszámolója következik a világ egyik legérdekesebb rendezvényéről.

Bármilyen meglepő, nem nevezték át a 2020-ban elmaradt dubaji világkiállítást, így 2021-ben az Expo 2020-at látogattuk meg anélkül, hogy visszamentünk volna egy évet az időben.
Az expo egy színes, okos, vidám forgatag, ahol a látogatók nem csak minden szegletében tökéletesen megtervezett környezetben élvezhetik a világ sokszínűségét, hanem a pavilonokba betérve tanulhatnak az országokról, az összefogásról, a világ közös jövőjéről.
 Az október 1-én nyitott, a város szélén található kiállítást nagyon könnyen és gyorsan  lehet megközelíteni, a metrót kivitték város szélére, egészen a bejáratig. Tényleg csak pár lépés bejutni a hatalmas területre, ahol mindenhol elérhető az ingyenes wifi. Már a belvárosból egyórás, a Marina negyedből húszperces metró úton szembesültünk azzal, hogy valóban eljött ide az egész világ, és nem csak kiállítani, hanem látogatóként is. A szerelvényben képviseltette magát szinte az összes kontinens, a női kabin 6 velem szemben lévő ülésén 6 különböző bőrszínű hölgyet számoltam össze a világ minden tájáról. Izgató ez a multikulturális közeg, ami a kiállításon még csak fokozódik, hisz 192 nemzet állít ki saját pavilonban. Itt mindenki vidám és jókedvű, a maszk fölött kivillanó szemek örömmel teliek és nevetnek. Élmény ide ellátogatni!
Az Expo fő témája: összekötni az elméket, megteremteni a jövőt
A pavilonok kiállítói bemutatják, hogyan lehet összekapcsolni az elméket és megteremteni a jövőt a fenntarthatóság, a mobilitás és a lehetőségek által. Nemcsak arra törekszenek, hogy összehozzák a világot, hanem arra is, hogy irányt mutassanak előre, hogy mindent egyedül nem lehet megtenni. Egyesülve az elkövetkező generációk életminőségét lehet megváltoztatni.
A Fenntarthatósági körzet pavilonjainak témája, hogy az adott ország mit tesz a fenntarthatóságért, hogyan élvezheti az emberi faj a természettel való harmóniát a csúcstechnológiás jövőben.
A csehek például azt mutatják be, hogyan lehet termékeny földet létrehozni a kopár körülmények között  a napenergia és a levegőből kivont vízgőz által. 
A Mobilitási Körzetben megtapasztalhatjuk, hogyan teremthetünk kapcsolatokat a világ előremozdítása érdekében, lebontva a fizikai és a digitális világ közötti szakadékot. A látványos és egyik legérdekesebbnek tartott orosz pavilonban tanúi lehetünk annak, hogy a kreatív elmék hajtják a jövőt, és az állandó mozgás a sikeres fejlődés garanciája.
A Magyar Pavilon 
Hallottuk már jó hírét a Mobilitás kerületében található magyar pavilonnak, ám a 2015-ös milánói világkiállításon országunk pavilonlátogatása után szerzett keserű tapasztalatok miatt a saját szemünkkel szerettünk volna meggyőződni róla. Örömmel állapítottuk meg, hogy minden szó igaz: pavilon nem csak kívülről, de belülről is felülmúlta a várakozásainkat. Tökéletes! A Csernyus Lőrinc tervezte, Makovecz stílusú épületet 17 magyar ács állította össze hónapokon keresztül. Az építés során egyetlen csepp vizet sem használtak fel, így kapcsolódva az expó egyik fő témájához, a fenntarthatósághoz. A tematikája a legfontosabb és legféltettebb természeti kincsünkről, a vízről szól.
A látogatók az interaktív installációk és látványos képsorok segítségével ismerhetik meg a termálvíz évmilliókban mérhető hosszú útját hazánkban. Egy kis zöld, szimbolikus patakot követve haladunk egyre beljebb és ismerhetjük meg a fürdőkultúrát, annak esztétikai, rekreációs, gyógyászati és szociális vonalait, hazánk vízhez kapcsolódó természeti látnivalóit. Nagyon szimpatikus, hogy a működés közben felmerülő, a kiállítás tökéletesítésére irányuló észrevételeket megvalósítják, így került gyermek távcső is a vidéki fürdők digitális megtekintéséhez kiállított felnőtt magasságú készülékek mellé.
Bemutatják Hévizet, Budapest fürdőit, számos vidéki fürdőhelyet, mindezt ötletes és színvonalas módon, a kornak megfelelő digitális megoldásokkal ötvözve. Jó szórakozás végig menni a kiállításon, megérinteni, megfogni, megnézni, amit kell. Több nyelven beszélő hoszteszek segítik a látogatók tájékoztatását, ám ez szabadon választott, sok pavilonnal ellentétben, ahol a látogatónak végig kell követnie a bemutatót, ha akarja, ha nem. A kiállítási terület végén pedig önfeledt játék várja a kicsiket és nagyokat: ki ne szeretné belevetni magát a műanyag golyókkal teli medencébe? Imádtuk! A kijárat előtt búcsúzásként 3 féle ásványvizet lehet megkóstolni, és a shopban kézműves magyar termékek között válogathatunk, akár olyat is találva, amivel otthon még soha nem találkoztunk.
buborékok Fotó FB_ Hungary at Expo
Kulináris élvezetek
A pavilonnak két különböző egységből, 26 fő befogadására alkalmas vendéglátó helye van, a bisztró és az étterem. Mindkettőben a megszokott magyar ízeket fogyaszthatjuk újra gondolt formában, és a fogások és a kiszolgálás annyira sikeres, hogy ebéd és vacsoraidőben háromszor is megtelik vendégekkel. Gyakoriak a franciák, különféle managementek szerveznek ide hivatalos vacsorát, ám külföldön élő magyarok is szívesen betérnek hazai ízekre vágyva.
A bisztró könnyed, friss fogásokkal várja a látogatókat, külön ügyelve a szezonalitásra: novemberben a Márton napi hétvége fergeteges hangulatban telt az ízletes Libanapi menüvel.
Decemberben karácsonyi és újévi, az ünnepre jellemző fogások kerültek fel az étlapra, a pavilon előtt kürtőskalácsot  sütöttek, februárban pedig a farsangi fánkkal készülnek. Újdonság a lecsós és a sajtos-tejfölös lángos, ám egészen biztos, hogy közel 8 000 forintos árán fennakad a magyar látogatók szeme. Ám ehhez tudni kell azt is, hogy Dubajban, ami minőséget jelent, az bizony mindig drága.
Kifejezetten egyedi megoldásnak számít, hogy a kovászosuborka leveshez az uborkát a séfek kovászolják, a töltöttkáposztához pedig a káposztát a dubaji nap alatt savanyítják.  A cukrász pedig nem csak édességet süt, de maga gyúrja a kenyeret is, hisz az itt kaphatók nem hasonlítanak a klasszikus magyar pékáruhoz.
Ottjártunkkor magyar borokat még nem tudtak az ételekhez felszolgálni, pedig az étteremben tartózkodó külhoni magyarok szívesen kóstoltak volna belőle, ám hamarosan ez is megoldódik.

A 7 kihagyhatatlan pavilon egyike
A kiállítás social media oldalán a világkiállítás 7 kihagyhatatlan látnivalójának egyike a magyar pavilon, amit  januárra már 500.000. látogató keresett fel. A sikerről Tóth Andreával, az Expo2020 Nonprofit Kft ügyvezetőjével beszélgettünk.
 – Jó érzés megélni a sikert, látni, hogy kígyózik a sor a bejutáshoz. Reméltük, hogy sikere lesz a magyar pavilonnak. Már külsőre is egyedi és különleges azáltal, hogy fából építettük fel, ami itt, az Egyesült Arab Emirátusokban ismeretlen tartószerkezeti építőanyagnak számít, ezért nehéz is volt rá engedélyt szerezni. Minden résztvevő maga dönthette el, hogy önálló építésű pavilonnal érkezik, vagy előre megépített szerkezetű, bérelt pavilonban mutatja be az országát. Önálló kivitelezésű végül 85 db épült. Belsőnek pedig szerettünk volna olyan értéket bemutatni, amiben egyedülállóak vagyunk a világon. A víz a fő témánk és mint természeti kincset mutatjuk az ország termál és ásványi tartalmú vizeit. Jó érzékkel találtunk rá a témára. A fürdőkultúra itt elterjedt dolog, a víz nálunk meg az egyik legféltettebb kincs. Egy team dolgozott a tartalmi koncepción és digitális, fizikai megvalósításon, éjszakákba menően tanakodtunk, hogy összeálljon az egész. 2018-ban, amikor elkezdtük tervezni, már kevés idő volt hátra a 2020-as nyitásig.
Az építkezés még akkor is zajlott, amikor a legnagyobb lezárás volt, az Expo épült, így elkészültünk volna a nyitásig. A plusz egy év arra adott lehetőséget, hogy az üzletfejlesztési lábat is megalkossuk, aminek az eredménye jobban mérhető lesz- kezdte a bemutatást a szakember.
-A legtöbb pavilonban bemegy a látogató, a kivetítőn megnézhet egy digitális történetet az adott országról. Nálunk egy kerek sztori vezet végig a pavilonon, amit nagyon szeretnek a látogatók: elmagyarázzuk, hogy miért vagyunk ennyire gazdagok termálvízben, a balneológiai terápia hogyan alakult ki, és ma hol tartunk. Végül pedig meg lehet kóstolni az ásványvizeket – tette hozzá Andrea.
Az expo folyamatosan 180 napig tart nyitva, karácsonykor is ugyanúgy várta a látogatókat, mint bármelyik más napján a félévnek.
 -A szakember gárdát a magyar csapat adja, 60 kolléga dolgozik azon, hogy minden nap reggel 10- től este 10 -ig maximálisan kiszolgáljuk a látogatókat. Nekik helyi munkatársak segítenek a takarításban, biztonsági szolgálatban és a konyhában. A csapat nagy része jó pozícióból állt fel és hagyta ott a munkáját erre fél évre, mert ez egy új kihívást, kalandot és lehetőséget jelent számukra, és egyben a hazánkat is szolgáljuk, tehát szép és felemelő érzés is egyben. Büszke vagyok rájuk – mondta a pavilon vezetője.
Fotó:FB/Hungary at Expo 2020
Fotó: Hungary at Expo 2020
Nem merül ki a magyar szereplés a kiállításon való megjelenésben. Az expo is tematikus heteket rendez, minden héten van üzleti kapcsolódási pont, konferenciát, beszélgetéseket szerveznek.
-Országimázs építése szempontjából a pavilon nagyon jó dolog, de annyi minden szól még rólunk! Az országot az üzleti témákon keresztül is bemutatjuk. Összeraktunk egy kapcsolódó projektet és meghirdettünk magyarországi vállalkozások részére programot, ha van olyan szolgáltatásuk, termékük, ami érdekes lehet az Öböl menti országok számára nekik bemutatkozási lehetőségük van a pavilonban. Van egy külön terület az üzleti résznek, itt kisebb konferenciákat, bemutatókat tartunk. A kultúráról sem kell megfeledkezni, 24 hét alatt 37 programot hozunk el, kiváló énekeseket, előadókat.
Szerzőnk Polesz Anita
Az expo helyszíne azután is megmarad, hogy 2022 márciusában a világkiállítás bezárja a kapuit. Ez a fenntartható, intelligens város a felépített infrastruktúra 80 százalékát használni fogja a jövőben is.
– Miután mindenkinek tetszik az épület, nagy a remény arra, hogy sikerül olyan megállapodást kötni, hogy legyen jövője Dubajban hosszabb távon is.
Még két hónap van hátra világkiállításból, érdemes  felkeresni!

 

A fotók a szerző képei.

Ha szeretnél még Dubajról olvasni, itt megteheted.

Dubaj, ahol a turizmusnak működnie kell

 

 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!