spot_img
spot_img
spot_img

Exkluzív interjút adott Nagy László és Sónyák Szilvia – először mesélnek kapcsolatukról

-

Article Top Ad (AdSense)

Néhány hónapja bombaként robbant a hír, hogy Nagy László, az ország egyik legismertebb egykori kézilabdázója és Sónyák Szilvi fitness modell egymásba szeretett. A párt őszintén meglepte a nagyfokú érdeklődés, sokáig elzárkóztak attól, hogy kapcsolatukról beszéljenek, mondván, ők csak a boldogságukat szeretnék megélni.

Most azonban megtörték a csendet és most először avatnak be bennünket kapcsolatuk alakulásába egy exkluzív, őszinte beszélgetésben, ahol betekintést nyerhetünk mindennapjaikba.

„Én nem osztok meg magamról túl sok mindent a magánéletemet illetően, de egy dolog biztos: nagyon boldog és kiegyensúlyozott vagyok ebben a szerelemben – meséli Nagy László, akit elsősorban sportbéli kimagasló teljesítménye kapcsán ismerhetett meg a nagyközönség és szeretné, ha a jövőben is inkább sportszakemberként tekintenénk rá. Ám családjuk és az őket szeretők miatt úgy érezték, most az egyszer kivételt tesznek, és Köböl Anita műsorában, a #nofilter – Nők filter nélkül sorozatában megosztják velünk érzéseiket.

Bár egyértelmű számukra, hogy közösen tervezik a jövőt, tudják: még kell dolgozniuk a kapcsolatukon. Szilvi ugyanis korábbi csalódásai miatt hatalmas falat épített maga köré, óvatos és bizalmatlan volt, ám Laci megtalálta a szívéhez az utat, és szisztematikusan „bontja a falat”.

„Van az életemben egy súlyos teher, ami beárnyékolta a gyerekkoromat, talán ez is volt az oka, hogy kialakult bennem a bizalmatlanság. De Laci türelme és szeretete sokat segít nekem” – árulja el Szilvi. Hogy milyen szomorúságot őrzött magában évekig, és ezt szerelme hogyan oldja fel benne, az a videóból kiderül.

Vajon mennyivel nehezebb az újrakezdés negyvenévesen, túl váláson, csalódásokon, tele félelmekkel és mélyen elásott sebekkel? Szilvi és Laci azt is elmesélték, hogyan kapaszkodtak össze a nehéz időszakban és hol tart most a közös életük. Hogyan lehet összeilleszteni két életet, ami bizalmatlansággal és egy súlyos családi titokkal van kikövezve? Az interjúból ez is kiderül! A #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával tartalmas beszélgetései hétről hétre jelentkeznek a Spirit FM műsorán és a Youtube-on.

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!