spot_img
spot_img
spot_img

Európa legnagyobb önismereti rendezvénye Siófokon

-

Article Top Ad (AdSense)

Közel 300 külföldi és hazai fellépővel várja idén az Everness mindazokat, akik egy kicsit tudatosabban, egészségesebben, boldogabban szeretnének élni. A szervezők előadások, mozgás- és táncprogramok, koncertek, hangfürdők, szertartások, workshopok keretében gondokodnak arról, hogy mindenki a saját élménye által juthasson közelebb önmagához. A fesztivál a tudatosság, feltöltődés és a közösségi lét ünnepe lesz idén is.

-A világ különböző tájairól meghívtuk az egyes önismereti utak legmagasabb szintű képviselőit – mondja Klein Csaba fesztiváligazgató. – Fontos volt számunkra, hogy idén is meglepjük a vendégeinket, ezért olyan új irányokba is nyitottunk, amelyek eddig nem kaptak teret a korábbi rendezvényeken. Újdonságként elkülönítünk egy Szakrális Falut, hozunk egy izzasztókunyhót, újra a fesztiválterülethez csatoljuk a strandot, elhívtuk a régi nagy kedvenc zenei előadóinkat és lesz külön Kultúra Színpad is. Összesen  7 fesztiválfalut  álmodtunk meg 17 színpaddal. 

A fesztivál központi területén áll majd az Evernessia előadói nagyszínpada, a rendezvény lelke. Többek között itt mesél Dan Millman, A Békés Harcos útja című könyv írója, spirituális tanító a stresszmentes élethez vezető lehetséges utakról. Igazi kuriózumnak ígérkezik Denise Linn amerikai író, coach előadása is, amelyben az észak-amerikai indiánok spirituális életébe nyerhetünk bepillantást. Dr. Buda László a mindennapjainkat megnehezítő elakadásainkból segít majd továbblépni, míg Steiner Kristóf a vegán életmóddal kapcsolatos igazságokról és tévhitekről beszél. “A kiút befelé vezet” címmel meghallgathatjuk Szabó Péter gondolatait, később Kiss Balázs Kunó a félelem működéséről, míg Gánti Bence a világbéke lehetséges valóságáról tart előadást. A tibeti jógik különleges világába kalauzol Chumba Lama, Dora Gyula tanácsadó pedig nagyon is modern kérdéskört boncolgat: a sikeres nők titkát.

A fesztivál egyik különlegessége lesz az idén először megnyíló Szakrális Falu – mondja Klein Csaba. – Ez a mélyebb, ősibb és gyakorlatiasabb spirituális tanítások helyszíne lesz, ahol elsősorban a törzsi kultúrákkal ismerkedhetnek meg a vendégeink. Ebben a térben olyan szertartásokkal készülünk, amelyek az emberiség történetének korai szakaszát idézik meg, így lesz tűz körül éneklés, zenélés, tánc, valamint tisztuló szertartásokra elhozzuk a szauna egy ősi változatát, a CSERGÁt is.

A Szakrális Falu előadói között feltűnik majd Garra Peet holland törzsi tanító és Jaime Caso Villavicencio perui kecsua tanító is. Tordai Zsuzsa az észak-amerikai indián hagyományokról mesél majd, míg Kovács Imre Barna, Paulinyi Tamás, Somogyi István, Korbely Attila és Sólyomfi-Nagy Zoltán többek között a samanizmus és a totemizmus témáit járják körül. 

A zenei programok idén három helyszínt kapnak, lehet majd szórakozni, táncolni, közösen zenélni, de természetesen csendeskedni is. A Világzenei Színpadon fellép a Tribali, a Hang Masssive, a Napfonat, Palya Bea és az EarthJam. A szombat esti hangulatért Nessi Gomes felel, aki amúgy a hétvégén két Odüsszeia ének workshopot is tart. Sokak kedvenceként visszatér különleges hangjával Netanel Goldberg, utána pedig a Medicina zenekar kíséri tovább a közönséget az éjszakába.

Azok számára, akik inkább csendesebb élményre vágynak jó hír, hogy idén is megnyílik a Sound Trip hangterápiás tere, itt a vendégek hangfürdőzhetnek Karacs Ildivel, hangutazásra indulhatnak a DreamCorner42, valamint mantrákat énekelhetnek Karma Pema Dorje és Ölvedi Gábor vezetésével. A Pangani multi-szenzoros zenei rituáléval készül, míg Pável Norbi egy hosszabb, 4 órás hangutazást tart. A Versum zenei műhelyében többször is feltűnik az Ecstatic Dance formációja, de lesz Életfa mantrakoncert, zenél a Gaia Tree és a Colibri Volandor.

A Táncos Part minden évben különleges helyszín, nem véletlen, hogy a fesztivál egyik legkedveltebb tere. Aki ide érkezik, a testén és a mozgáson keresztül utazhatja be a világot. Keck Mária Flamenco kurzusa Spanyolország perzselő tüzét idézi, Natkai Ágnes hawaii-i hula táncokat tanít, az áramló mozdulatokkal mintha csak a végtelen óceánban mártóznánk meg. Az önismereti táncos műfajok képviseletében érkezik Thaiföldről a Dance Mandala, amely egy szabad mozgáson alapuló táncmeditáció, de fellép Fejér Péter is, aki 5ritmust tart. Idén is lesz Nia, valamint egy szintén koreográfiával dolgozó, de végtelenül felszabadító program a Heels, amely kimondottan a nőies mozdulatokat, a lágyságban rejlő erőt és az érintést hozza közel az érdeklődőkhöz. 

A jóga szerelmeseit a Balance mozgás tere várja. Itt hatha jógát tart Gauranga Das, Fekete András és Tóth Anasztázia, valamint vinyasa flow programmal érkezik Perlmutter Brigitta. A tudatos testtartásunk kialakítását és megtartását segíti Gyimesi Krisztina, illetve gerincterápiás jógával gyógyulhatunk Medvegy Gergely foglalkozásain.

Az Intimitás Falu maga lesz a mélység és a magasság – az intimitás, szexualitás, kapcsolódások és kapcsolatok világa. Itt az Intim Tér színpadán előadásokkal, míg a Tudatos Szex Sátorban gyakorlatorientált programokkal fejleszthetik a látogatók szexuális önismeretüket. Dr. F. Lassú Zsuzsa szexuálpszichológus szexedukációs előadással várja az érdeklődőket, Séllei Györgyi szexológus és a Szexterápiás Alapítvány csapata párkapcsolati kommunikációt, konszenzus- és intimitásfejlesztést oktat majd. A szexuális egészségről beszél dr. Skultéti Judit intimorvos, aki előadásaival a lelki problémák fizikai leképződésének gyógyításában ad tanácsokat, de visszatér a fesztivál közönségének nagy kedvence, Deborah Sundahl is, hogy tovább támogassa a nőket az egészséges szexuális élet felé vezető úton. Németh Borbála klinikai szakpszichológus a szexualitás mentális elfojtásainak testi megjelenéseiről beszél, Benke Vali szexuálpszichológus pedig a nem megfelelő szexuális élet lelki elváltozásaival kapcsolatban képezi a látogatókat. Fontos terület lesz még az anyaság, ahol a Mum Park csapata – Ryszka Nóra, Somorjai Blanka, Desits Andrea, Hámori Márta – a gyermekvállalás következtében megváltozott kapcsolatokról, működésekről és azok buktatóiról beszél majd.

A fesztivál újdonsága és színfoltja lesz a Kultúra Színpad is, ahol délelőttönként gyermekelőadásokkal, Pöttyös Panni és Kockás Peti felolvasásokkal, bábszínházzal várják majd a legapróbbakat, míg a későbbi órákban stand-up estek, beszélgetések és képzeletszínház szerepel a műsorban olyan fellépőkkel, mint Aranyosi Péter, Vida Péter, Kálloy-Molnár Péter és Hajdú Steve.

Az Everness idén is igazi családbarát rendezvénynek ígérkezik: a Szülők Sátra a felnőtteket, míg a Gyermekfalu a kisebbeket várja programjaival. A fesztiválra a belépés 14 éves kor alatt a korábbi évek gyakorlata szerint ingyenes, illetve a szervezők szeretettel látják a jól nevelt házi kedvenceket.

 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!