Esküvői szépségkalauz

-

Életünk nagy napján, szeretnénk, ha minden tökéletes lenne. Pontosan át kell gondolni, milyen esküvői sminket és frizurát válasszunk, de abba kevesen gondolnak bele, hogy akkor lesz igazán szép és tartós, ha a megfelelő ápolást kapja legalább az esküvő előtt egy-két hónappal.

forrás: blogmania.hu

Otthoni ápolás

Ha már kitűztük a nagy nap dátumát, érdemes elkezdeni felkészíteni a bőrünket is, hogy az esküvő napján sima és feszes legyen. A menyegző előtti hónapokban, célszerű otthoni kezelésbe venni a bőrünket. Tehát a mindennapi arctisztítás mellett, elengedhetetlen a hidratálás és a rendszeres bőrradírozás.

A pattanásokat, apró bőrhibákat semmi nem állíthatja meg, pont akkor fognak megjelenni, amikor nem számítunk rájuk. Nehéz megállni, de a nyomkodás, vagy kaparás helyett, látogassuk meg a kozmetikusunkat, hiszen ő az, aki helyes technikával kezeli a gyulladt felületet.

Tanácsos megvenni néhány hajpakolást és olajat, hogy kényeztessük, egyben erősítsük a hajunkat. Amennyiben hosszabb fürtöket szeretnénk, vegyünk hajvitaminokat, vagy kenjük ricinusolajjal. A ragyogó haj érdekében heti egy alkalommal, érdemes kókuszolajjal bekenni a haj végét. Ezzel a technikával élénk színt és dús hajkoronát varázsolhatunk (nem csak az esküvőre).

Hónapokkal az esküvő előtt

Léteznek olyan beavatkozások, melyeket hónapokkal az esküvő előtt kell alkalmazni, hiszen a gyógyulása több hétig is eltarthat. Ilyen a mélytisztító arckezelés, tartós szőrtelenítés, vagy a sminktetoválás.

Ha új hajszínnel lepnénk meg a párunkat, kezdjük el a kísérletezést legalább fél évvel az esküvő előtt, nehogy rosszul süljön el a meglepetés.

forrás: natura-kozmetika.hu

Pár héttel a nagy nap előtt

Ilyenkor már nem szükséges nagy kezeléseket alkalmazni, inkább kényeztessük bőrünket. Kérjünk bőrfeltöltő és vitaminokkal teli pakolásokat, de egy kellemes arcmasszázs is csodákat tehet.

Vágass a hajadból 3-5 centit, hogy friss legyen a vége, és ezzel megakadályozhatod a hajhullást is. Ha pedig festeted a hajad, ajánlott hajtőfestést végeztetni.

Az esküvőt megelőző napokban…

Egy héttel az esküvő előtt érdemes tartós szemöldököt és szempillát festetni, illetve gyantáztatni, hogy az esküvő napjára már ne kelljen az esetleg begyulladt szőrtüszőkkel foglalkozni. Sokan építetnek műszempillát, hogy még igézőbbé varázsolják a tekintetüket. Ezt azonban csak olyan szakemberrel csináltassuk, akiről hallottunk már visszajelzést, mert ez nagyon kényes pontja az arcunknak.

Abban az esetben, ha kontyot szeretnénk, jobban jársz, ha az esküvő előtt 1-2 nappal mosol csak hajat, mert a fodrásznak nehezebb feladata van akkor, ha frissen mosott hajjal jelenünk meg. Ráadásul a loknik is tartósabbak lesznek.

Az esküvő napján

forrás: hitched.co.uk

Javasolt betartani a „kevesebb, néha több” szabályt. Nem kell elmaszkírozni az arcunkat, ahhoz hogy a legszebbek legyünk, hiszen a fehér ruha, a könnyed konty és az arcunkra írt boldogság miatt mindig a menyasszony a legszebb az esküvőn. Másfelől, nem szép, ha a vőlegény nem ismer ránk, a sok festék miatt.

A nagy napot megelőzve, kérjünk kozmetikusunktól, vagy a sminkestől egy próbasminket. Itt felvázolhatjuk az igényünket, illetve a szakember is segít a tökéletes make up kiválasztásában, mivel ő az, aki tudja, hogy melyik szín illik a bőr színünkhöz és milyen smink emeli ki az arc előnyeit, és kendőzi el a kevésbé hangsúlyozni kívánt részeket.

 

 

A frizurád legyen az első, ezt követően kérd a sminket. A fátylat a fodrászod tegye fel és mutassa meg a koszorúslányoknak, hogy lehet kivenni, – úgy, hogy ne roncsolja a kontyot – a menyasszonytánc előtt.

Kategória:

KIADVÁNYAINK

FRISS CIKKEINK

Kövess minket a Facebookon is!


This will close in 30 seconds