Az idén számos híresség fogadott örök hűséget a párjának. Többen már évek óta tervezték, hogy egybe kelnek. Sokan pedig a tavalyi, a koronavírus-járvány miatt elhalasztott esküvőjüket tették át az idei nyárra.
Majoros Hajnalka és Majka
Tíz év kellett ahhoz, hogy a rapper elvegye feleségül két kisfia édesanyját, Hajnalkát. Úgy tervezték, hogy tavaly házasodnak össze, de el kellett halasztaniuk a járvány miatt az esküvőjüket. Augusztusban, egy Tolna megyei borpincészetben három napig ünnepeltek, 160 fős vendégsereg, család és a barátok vettek részt a bulin. Számos régi szabályt betartottak, például nem egy fedél alatt töltötték az utolsó szabad éjszakájukat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rékasi Károly és Pikali Gerda
A Budai Várban, a régi hangulatos épületek között megbúvó házasságkötő teremben, titokban kelt egybe a színészpár kilenc év szerelem után. Rékasi három évvel ezelőtt, Olaszországban, Sorrentóban kérte meg Gerda kezét egy parkolóház bejárata előtt. Úgy gondolta, hogy a nagy P betű azt jelenti számára, hogy ideje leparkolni, megnyugodni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rezes Judit és Szabó Győző
Tizenhét év és két gyermek után tartotta meg esküvőjét a színészpár egy vidéki, csendes ceremónián. A polgári szertartásra az udvarház külső részén került sor, ezután mentek át a templomba, ahol Isten színe előtt is megesküdtek. Az esküvővel együtt a legkisebb fiuknak, a kétéves Gazsinak a keresztelőjét is megtartották. Győző hét évvel ezelőtt jegyezte el gyermekei anyját, de mindig elmaradt valami miatt az egybekelés.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin
A covid miatt kétszer elhalasztott esküvőt augusztusban végre sikerült összehoznia a párnak a Somogy megyei polányi Babérliget Kúriában. Titokban szervezték, és annyira rejtegették az esküvő dátumát, hogy egy barátjuk tette közzé a közösségi oldalán pár órára. Nem csak az anyakönyv vezető előtt, de templomban is örök hűséget esküdtek egymásnak. Ervin két évvel ezelőtt, az olaszországi Szicília szigetén kérte meg szerelme kezét.
Dallos Bogi és Puskás Peti
Az énekesek 2009-ben az X-Faktor forgatásán szerettek egymásba, mindketten a zsűriben ültek. Peti februárban jegyezte el az énekesnőt, majd fél év jegyesség után, augusztus 27-én örök hűséget esküdtek egymásnak barátaik, családtagjaik jelenlétében. Csak később derült ki, hogy az esküvőjük hetén, két tanúval a győri anyakönyvi hivatalban már hivatalosan összeházasodtak. Szerelmük jeléül pedig felvették egymás vezetéknevét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rácz-Gyuricza Dóra és Rácz Jenő
Két és fél évvel a megismerkedésük után, július végén házasodtak össze a legnagyobb titokban. Egy vidéki kúrián tartották a szűk körű esküvőt, amelyen Jenő könnyekig hatódott, amikor meglátta Dórát a menyasszonyi ruhában. A mennyegzőre a férj 12 kilót fogyott, Dóri pedig egyedül szervezte meg a nagy napot, ugyanis Jenő folyamatosan az új éttermében dolgozott. A páros novemberben örömhírt osztott meg, babát várnak, kislányuk születik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Anger Zsolt
A Jászai Mari-díjas színész több mint öt év után augusztusban, péntek 13-án feleségül vette 17 évvel fiatalabb párját, Emesét. A szűk körű eseményen csak a család és egy barát volt jelen. A Kincsem című film stábjában dolgozott a fiatal nő, ott ismerkedtek meg, majd 2016 őszén álltak a nyilvánosság elé a kapcsolatukkal.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Dobó Ági
November 20-án, saját otthonukban, szűk családi körben, titokban ment férjhez a 2010- es Miss World Hungary szépségkirálynője Kis Csabához. A párnak már két gyermeke született, két kisfiú, Benedikt 2013-ban, Nataniel 2016-ban. A férfi tíz és fél együtt töltött év után a saját, 43. születésnapján kérte feleségül a szépséget. Az esküvőt tavalyi évre tervezték, decemberben házasodtak volna össze, de a koronavírus miatt elhalasztották.
Stohl Luca
Stohl Lucának februárban kérte meg a párja a kezét, majd szeptemberben összeházasodtak. A lagzit szeptember 4-én tartották Noszvajon. A férfi maga készíttette Luca számára a gyűrűt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Fresh Andi
Különleges engedély birtokában ment villámgyorsan férjhez az énekesnő, akinél mellrákot
diagnosztizáltak. Miután megtudták a rossz hírt gyorsan szervezni kezdték egybekelésüket. Egy orvosi igazolás birtokában kaphattak gyorsított ügyintézést, és egy hétre rá, meghitt családi körben mondták ki a boldogító igent. Jánost 15 éve ismeri, barátságból született szerelem. A férfi tavaly, egy horvátországi nyaralás alkalmával kérte meg az énekesnő kezét.