spot_imgspot_img
spot_img

És Ti láttatok már repülő embert?

-

Article Top Ad (AdSense)

Európa legnagyobb jövőfesztiválja idén újra teljes gázra kapcsolt, ezúttal a Millenárison dübörgött a rendezvény. 2021-ben ismét élőben rendezték meg a Brain Bart, ahol 17 ország több mint 100 előadója igyekezett választ adni korunk legégetőbb tudományos, gazdasági és társadalmi kérdéseire. Az előadásokra tömegek voltak kíváncsiak, a résztvevők ráadásul egy elképesztő eseménynek is szemtanúi lehettek.

Két napon át, szeptember 9-10-én érkeztek újból Magyarországra a nemzetközi tudományos és vállalati színtér nagyágyúi. A Brain Bar hamisítatlan fesztiválhangulatot szállított, az előadásokon túl rengeteg interaktív programmal, breaktánc- és artistabemutatóval.

„Az élő Brain Bar atmoszférája semmihez sem hasonlítható. Ezt az egyre fiatalabb, egyre kíváncsibb és aktívabb közönségünknek köszönhetjük. Fantasztikus volt újra személyesen találkozni velük. A Brain Bar sikere annak bizonyítéka, hogy a tudás és az önálló vélemény 2021-ben is menő” – mondta Böszörményi-Nagy Gergely, a jövőfesztivál alapítója.

Különleges előadókból idén sem volt hiány. A jövőfesztivál teljes közönségét lenyűgözte Ryan Hickman, a 12 éves CEO, aki saját szemétszedő vállalkozásának segítségével már teljes kaliforniai partszakaszokat tisztított meg és tett élhetőbbé. Berecz András mesemondó megkapó és szeretetteljes stílusával a jövő meséjét adta elő a látogatóknak. A szó szoros értelmében vett legnagyobb durranás azonban minden bizonnyal a brit Richard Browning volt, aki valódi Vasemberként egy rakétahátizsákkal repült a látogatók fölé.

 www.fenymuvek.com

Az idei fesztiválon kiemelt fókuszt kaptak a technológia világában otthonosan mozgó nők. Pálfi Dóra, az imagiLabs vezetője arról mesélt, hogyan teszik mobilappjukkal vonzóbbá a programozást fiatal lányok számára. Madaras Liz, a Poliloop társalapítója egy olyan termékükről osztott meg részleteket, amely egy baktérium segítségével bontja le a háztartási műanyaghulladékot, a műholdakat tervező űrkutató, Milánkovich Dorottya pedig munkaeszközeivel hozta közelebb a fesztiválozókhoz a csillagos eget.

Az óriás techcégek növekvő hatalmáról és egy alternatív közösségi médiaplatformról beszélt Jeremy Kauffman, az Odysse vezetője, az offline világot pedig David Sax, Az analóg bosszúja című nemzetközi bestseller szerzője képviselte.

A politikai klíma iránt érdeklődők olyan nevektől kaphattak első kézből információt, mint az eurázsiai geopolitika kiemelt szakértője, Bruno Maçães, az amerikai konzervatív környezetvédő, Benji Backer, valamint az izraeli exkatona és sokszoros díjnyertes újságírónő, Lital Shemesh, aki arról osztotta meg tapasztalatait, hogyan jelenik meg korunkban az antiszemitizmus.

www.fenymuvek.com

A Brain Barra idén is több ezren voltak kíváncsiak, köztük tanárok és diákok, akik 2021-ben is ingyen regisztrálhattak a kétnapos eseményre. További információk a Brain Barról: www.brainbar.com

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!