6 ősbemutatóval, 3 vizsgaelőadással, 20 befogadott társulattal, számos gyerek és egyszemélyes produkcióval, érzékenyítő és zenés előadásokkal kezdte meg első évadát a 6SZÍN, Terézváros izgalmas kulturális központja.
A 2021-2022-es évadban közel 40 ezer néző előtt 53 különböző darabot játszott a színház, összesen 200 előadás és 23 tájelőadás keretében, 2 helyszínen. Bár az első évad lezárult, a színház a nyáron is folyamatosan mozgásban van, fesztiválokon, vidéki vendégelőadásokon szórakoztatja a közönséget.
A 6SZÍN idén 6 ősbemutatót (saját produkciót) vitt színre.
A Tóth József rendezte Szindbád ma révbe ér c. előadással a Déryné Országjáró Programnak köszönhetően több, mint 8 kistelepülésre is eljutott a darab, többek között Csorvásra és Bódvaszilasra. Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című kocsmaáriája Thuróczy Szabolcs tolmácsolásában és Keresztes Tamás rendezésében hatalmas sikert aratott, csakúgy, mint a Presser Gábor: Presser könyve alapján, Vajda Katalin által íródott Egyedül nem megy című zenés színpadi mű, amit Simon Kornél álmodott színre.
Szilágyi Bálint rendezte Petőfi Sándor: Az apostol című „költői elbeszélését”, Stork Natasa, Szamosi Zsófia és Szilágyi Ágota szereplésével. Csákányi Eszter önálló estje, Amikor találkoztam Barisnyikovval, egy táncstúdióban játszódik, ezért a Hölgyválasz Táncstúdióban nézheti meg a kamaradarabot a nagyérdemű.
Végül a K2 Színház a 6SZÍN-ben mutatta be Edward Bond: A király bolond című drámája alapján készült előadást Benkó Bence rendezésében.
A 6SZÍN mindent megtesz azért, hogy felkarolja és támogassa a fiatal alkotókat, ezért olyan vizsgaelőadásoknak adott otthont az évad során, mint az Ernelláék Farkaséknál, a Mágnás Miska vagy az Előttem az élet. Számos gyerek és családi előadás, program színesítette a színház műsorát, Csukás István, Janikovszky Éva történetei, Dolák-Saly Róbert gyerekműsora, Vitéz László legendás alakja mind megelevenedtek a 6SZÍN színpadán.
A 2021-2022-es évadban 5 egyszemélyes produkciót is bemutatott a színház
Barna Zsombor rendezésében a Vitéz László, Háy János sorsjátéka, A cégvezető Sághy Tamás előadásában, Bezerédi Zoltán Esterházy estje, Lady Bracknell: Szirtes Balázzsal a főszerepben, valamint a Megmondta professzor asszonyom verbatimdráma Kőszegi Mari előadásában. Ez utóbbi a 6SZÍN azon törekvését is jól tükrözi, ami a társadalmi célú, érzékenyítő előadások és beszélgetések felkarolását célozza meg. Ide tartozik Szabó Kimmel Tamás zenés estje a SZÉTTÉPVE, illetve a Bátorságok Könyve is. A 6SZÍN-ben mindig szól a zene: Falusi Mariann és Bereczki Zoltán zenés estjei mellett Balázs Elemér és barátai a színház és a jazz műfaját járták körbe Udvaros Dorottya vendégszereplésével. Az Operabeavató zenés beszélgetős koncertsorozat klasszikus operákat mutatott be rendhagyó módon.
Tavalyi sikere után idén is folytatódik a Móra Kiadóval közös gyerekeknek szóló olvasótábor a 6SZÍN falain belül, ahol a nyár vége felé még egy kis felújításra is sor kerül a színház tereiben.