spot_imgspot_img
spot_img

Érkezik a védettséget igazoló plasztikkártya, a vakcina típus pedig választható

-

Article Top Ad (AdSense)

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette, hogy minden meggyógyult ember, illetve, akit már beoltottak kapni fog egy plasztikkártyát. Ez egy védettséget igazoló okmány, gyártása néhány héten belül indul. Azt is hozzátette, hogy akiket beoltottak, és megkapták a vakcinakártyát, azok esetében vélhetően indokolatlan lesz a korlátozások azon része, mely az este 8 utáni kijárási tilalomra vonatkozik.

A miniszter azt is elmondta, hogy a vakcinák választhatók lesznek! Ez azt jelenti, ahogy nincs kötelezően beadandó oltás, úgy a típus is választható. Abban az esetben, ha épp nem áll rendelkezésre az éppen kívánt fajta, vélhetően várólistára kerül az ember.

Akadoznak a szállítmányok

 Az Európai Unió közös vakcina beszerzései komoly erőfeszítéseket igényelnek a szervezettől, nagy kihívást jelent az oltóanyag gyártásának és szállításának nagyságrendje. Ez legfőképp a BioNTech és Pfizer cég által gyártott vakcina szállítmányaira vonatkozó átmeneti korlátozások problémáját jelenti. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az átoltottság mértéke az egyes tagállamokban elég eltérő képet mutat. Ezt a tendenciát mielőbb egyensúlyba kell hozni, mivel az oltottság az egyetlen megoldás a járvány megfékezésére. Az Unió és a vakcina gyártó vállalatok között megkötött szerződések keretében 2,3 milliárd dózis vakcina áll majd az EU rendelkezésére.

Az operatív törzs nyilatkozata szerint Magyarország 19,7 millió oltóanyagot kötött le az EU-ban. Ezek: a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a CureVac, és a Janssen. Magyarország 130 ezer emberre való vakcinát kapott, melyet be is adtak. Az újabb Pfizer-szállítmány 30 ezer ember beoltására lesz elegendő. A következő szállítmány érkezése pedig jövő hétre várható.

„Az a célunk, hogy az átoltottságot egyre fokozzuk. Ennek kizárólag a vakcinaszám szab határt.”

Hozzátették, hogy aki Pfizer-oltást kapott, az 21, aki Modernát, az 28 nap múlva kapja a második oltást. A második oltást követően a védettség 7-10 nap múlva alakul ki. Bejelentették, azt is, hogy közeleg az otthon élő 89 éven fölüliek koronavírus-oltása, bár még sok egészségügyi dolgozó van, aki nem kapta meg a vakcinát.

A Pfizer cég magyarországi képviselője az InfoRádión keresztül adott tájékoztatást, miszerint 6,6 millió oltóanyagot szállít Magyarországra ez év végéig. Ez a gyógyszergyártó kalkulációi alapján több mint hárommillió ember beoltására lesz elegendő. Mind ezek mellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több vakcina jóváhagyását is tervezi, mely felgyorsíthatja a védekezést, az oltakozás tempóját. Azt is közölte, vannak egészségügyi dolgozók, akik nem oltatták be magukat, ezért kérte őket, hogy jelentkezzenek, hisz ők dolgoznak az első vonalban a koronavírus-járvány leküzdéséért. A vakcinára jelentkező 1,755 millió ember közül – mint hozzátette – több mint 600 ezren papír alapon igényeltek oltást.

Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI)szervezet főigazgatója nyilatkozata szerint az OGYÉI a vizsgálatok befejeztével zöld utat kap a vakcina. Szerdán ideiglenes, Magyarország területén érvényes használatbavételi engedélyt adtak ki a koronavírus elleni orosz Szputnyik V vakcinára, a magyar jogszabályok alapján. Ez az engedély hat hónapra szól, és további hat hónappal egyszer meghosszabbítható.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, az EU által biztosított vakcinamennyiség vélhetően kevés a teljes és biztonságos oltottsághoz. A magyar kormány ezért mindenkivel tárgyalásokat folytat, akitől van esély vakcinákat szerezni.

„Olyan vakcinákat szeretnénk csak beszerezni, amivel már több millió embert oltottak, Magyarországon csak a hatóságok által biztonságosnak minősített vakcinákkal lehet oltani.”

Lassú reagálás okozhatta a járvány elterjedését

 Világjárványra való Felkészültséggel és Reagálással foglalkozó Független Testület, melyet a WHO-tagállamok kérésére hoztak létre, megvizsgálta a Covid terjedését. Véleményük szerint több hibát is elkövettek a járvány kitörésének elején. Kína túlságosan lassan cselekedett az első koronavírus-fertőzések ismeretében, és lehetséges, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is lassan reagált a járványkitörésre. A testület szerint nem világos, hogy tavaly miért csak január 22-én hívták össze a WHO sürgősségi szakértői bizottságát. Azt is firtatták, miért nem minősítették a kialakult járvány helyzetet még január 30. előtt globális egészségügyi vészhelyzetnek a világon. A jelentés szerint már 2020 januárjában egyértelmű volt, hogy több országban is felütötte a fejét a járvány, mégis ettől függetlenül kevés kormány reagálta le megfelelőképpen.

„Azonnal járványügyi korlátozó intézkedéseket kellett volna bevezetni mindegyik országban, amelyikben feltehető volt, hogy vannak esetek. De nem alkalmazták őket” – áll a jelentésben.

Újabb mutációt fedeztek fel – ezúttal Bajorországban

Az utóbbi hetekben egyre több országban fedeztek fel új vírustörzseket. Egy népszerű síterep közelében, Garmisch-Partenkirchenben, egy felkapott sítereptől nem messze található településen lakó egyénnél találtak rá az új törzsre. A CNBC 73 új megbetegedésről számolt be, melyek közül 35 esetében ismeretlen törzzsel kerültek szembe. A megbetegedett személyektől mintákat vettek, és Berlinbe, a Charité kórházba szállították további vizsgálatokra. Clemens Stockklausner, a garmisch-partenkircheni kórház orvosigazgatója nyilatkozata szerint még nem tudni ennek a mutációnak lesz-e klinikai jelentősége, de mindenképp meg kell várni a teljes génszekvenálás lezárultát, hogy ennél több információt mondhassanak.

A német egészségügy elérte teljesítőképességének határát. Ennek okán február közepéig meghosszabbították és tovább szigorították a járványügyi korlátozásokat. A legfontosabb most az új típusú koronavírus terjedésének megakadályozása, valamint az egészségügyi rendszerre nehezedő terhek enyhítése.

Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy az Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltás európai uniós engedélyeztetéséhez támogatást biztosít.

A súlyos koronavírusból felépülők harmada esik vissza újra

A Sky News híradása alapján sokan visszaeshetnek a betegségbe. Egy angol kutatás szerint – melyet az angol Nemzeti Statisztikai Hivatal, a University College London és a Leicesteri Egyetem közösen végzett – bizonyos problémák fokozott veszélyt jelentenek. A kutatók mintegy 47 780, Angliában, kórházban ápolt koronavírusos beteg életútját figyelték meg. E szerint 29,4 százaléknak volt átlagosan 140 napon belül ismét kórházi gyógyításra szüksége, minden tízedik betegnél pedig még súlyosabb következmények léptek fel. Légzőszervi, szív- és érrendszeri problémák, a diabétesz előfordulására a legnagyobb az esélyük azoknak a koronavírussal kórházban ápoltaknak, akiknek ismét intézménybe kellett vonulniuk gyógyulni.

A kutatásokból az is kiderült, hogy nagyobb esélye van a koronavírus súlyos komplikációira annak, aki ötven évnél idősebb, férfi, hátrányos helyzetű, túlsúlyos és korábban dohányzott. Ezek az emberek azért is fokozottan veszélyeztetettek, mivel gyakrabban van alapbetegségük. Magas vérnyomás, cukorbetegség, vagy légzőszervi panasz, ami miatt az ő esélyeik a kórházba kerülésre magasabbak. A koronavírus szövődményei közé a szívet, a tüdőt és az agyat érintő problémák is tartoznak. Egy skót kutatás egyenesen azt mutatta ki, hogy a kórházban kezelt betegek 55 százalékában kialakul valamilyen szívprobléma. Szakértők szerint ezek az adatok is arra utalnak, hogy a koronavírus nem csak egy légúti betegség, hanem inkább egy több szervet és szervrendszert érintő megbetegedés.

Mi a helyzet az Orosz vakcinával?

Már február elején elkezdődött az orosz vakcina szakvizsgálata, jelentette be az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI). A Szputnyik V fejlesztői kérték az oltóanyag európai bejegyzését. Az RFPI tájékoztatása szerint kedden az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakértői, tudományos felülvizsgálat (scientific review) elnevezéssel konzultációt tartottak a Szputnyik V kifejlesztői számára. A nemzetközi megbeszélésen több mint 20 tudós vett részt, melynek folyományaképpen februárban megkezdődhet a folyamatos szakvizsgálat. A RFPI szerint ezen vizsgálatok alapján fog majd dönteni az EMA a bejegyzésről. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken kezdte meg a Szputnyik V bejegyzési kérelem előtti szakvizsgálatát.

A novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága 100%-os az új koronavírusos fertőzéssel szemben, közölte az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor. Az EpiVacCorona tömeggyártása februárban indulhat be.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 97,6 millió, egy nap alatt pedig mintegy 320 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírusos fertőzés gyanújával 629 145 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. A szerdán nyilvánosságra hozott adatok alapján az új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napokban 3 633 952-re emelkedett. A napi növekmény ennek alapján 0,59 százalék, az új esetek 11,6 százaléka tünetmentes.

 

Forrás: hvg.hu. infostart.hu, info rádió

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!