spot_img
spot_img
spot_img

Erényekre tanítja a gyerekeket az új verseskötet

-

Article Top Ad (AdSense)

Sokszor halljuk napjainkban, hogy a gyerekek nem ismerik bizonyos értékek, erények tartalmát. Az értékekre nevelés legegyszerűbb és leghatásosabb módja a felnőttek példamutató magatartása, de időnként nem árt konkrétabban is megfogalmazni az erényeket, hogy a gyerekek pontosabb képet kapjanak arról, mit miért tesznek a felnőttek. Az értékeket, erényeket ugyanis tanulás útján sajátítjuk el, ezek nem veleszületett, egyértelmű dolgok.

Éppen ezért nem árt a fogódzó, ha van mihez nyúlni a szülőknek egy-egy konfliktus után, vagy amikor mélyebben, de a gyerekek számára is érthető módon akarják megfogalmazni az elvárt magatartást. Az erényeket ugyanis többféleképpen is átadhatjuk a gyerekeknek: leginkább példamutatással, de beszélgetéssel is, egy mese vagy éppen egy vers révén. Talán ez az utóbbi módszer az, amely észrevétlenül, szórakoztató módon adja át a tudást a gyerekeknek.

Fotó: unsplash

Ebben segít Major Eszter Artisjus-díjas dalszövegíró frissen megjelent könyve. A Napraforgó Könyvkiadó gondozásában létrejött kötet gyermekverseken keresztül igyekszik segítséget nyújtani a szülőknek, pedagógusoknak, és maguknak a gyerekeknek is abban, hogy megértsék egy-egy érték, erény mélyebb tartamát.

Mindenki vágyik arra, hogy a lehető legjobb képet fesse önmagáról. Az Ilyen vagyok! Milyen vagyok? kötet a kicsik számára is érthetően fogalmazza meg, mit jelent a kitartás, az őszinteség, az udvariasság, a pontosság vagy éppen a hála, így a gyerekek és a felnőttek el tudnak beszélgetni arról, hogy az ő esetükben mennyire találkozik az elmélet (Ilyen vagyok!) a gyakorlattal (Milyen vagyok?).

Hiszen a gyerekekkel foglalkozók számára ismerősen hangzanak az ehhez hasonló mondatok: „Már megint türelmetlen vagy!” „Ne légy mohó!” „Igyekezz, nem illik elkésni.” „Add kölcsön a játékodat, hadd játsszon vele ő is.” „Köszönj szépen!” Hasonló intelmek sokaságával próbáljuk meg terelgetni a gyerekeket, sokszor anélkül, hogy pontosan megfogalmaznánk, mi is az a türelem, a mértékletesség vagy éppen a jószívűség. Fontos, hogy a gyerek elmondhassa a saját élményeit, véleményét, hogy hibázhasson, de a versek segítségével számára is érthető módon tudjuk megmutatni neki azt is, hogy mire kell figyelnie, hogyan válhat jobbá, érettebbé a viselkedése.

Major Eszter nem először szólítja meg a gyerekeket, Évszakok címmel megjelent leporellói szintén friss hangot hoztak a gyerekversek világába. Az Ilyen vagyok! Milyen vagyok? folytatja ezt a hagyományt, ezúttal is a gyerekek szemszögéből ragadja meg a lényeget, így a kicsik könnyen azonosulnak a versek beszélőjével. A remek sorokat Major-Takács Eszter ragyogó illusztrációi keltik életre. A kötetnek ott a helye minden gyerekszoba, csoportszoba és osztályterem polcán.

Cool írónk, R. Szabó Zsuzsa

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!