Elképesztően kínos Tinder-horrorsztorik, amiket soha nem akarunk átélni

-

Igen, mint minden éremnek, az internetes randizásnak is két oldala van. A szerencsésebbek mesebeli élményeket köszönhetnek a Tindernek és akadnak olyanok is, akiknek teljesen megváltoztatta az életét az online randiapp. De természetesen bele lehet futni extra furcsa alakokba és ezáltal nagyon kellemetlen szituációkba is. Válogatásunkban minden idők legkínosabb Tinder randijait szedtük össze, mindegyik valós történeten alapul. Nevetésre fel!

A vélemény, amit senki sem kért…

“Egy egész helyes sráccal matcheltünk a Tinderes pályafutásom kezdetén. Máris randira hívott, amire boldogan igennel feleltem. Ezután közölte, hogy neki nincs autója, ezért nekem kellene felvennem a találkozó előtt. Na, ez volt az első vészjósló jel… Mivel tényleg tetszett a srác, elmentem érte. Bár ne tettem volna….Az első dolga volt, amikor beült az autóba, hogy megpaskolta a hasam és azt mondta: Kicsit túl sok sört iszol mostanában, nem? A feleslegnek el kell tűnnie, ha velem akarsz járni! Kizavartam a kocsiból és elmentem fagyizni. – Fatima, 26

Fotó: Shutterstock

A másik lány…

“Jobbra húztam egy nagyon helyes srácot, aki ráadásul pár utcányira lakott tőlem. Az első randinkra a házuk elől indultunk és már ekkor elkezdett furcsán viselkedni…Az étteremben kiderült hogy pár hete az egyik barátnőmmel volt Tinder randija ugyanitt. Nem viccelek, a pasi EGÉSZ ÁLLÓ este az barátnőmről és a találkájukról beszélt, reménykedtem benne hogy belefulladok az első fogásba és véget ér ez a rémálom… Vagy inkább Ő. Itt még nincs vége, az esténk után rámírt, hogy kérdezzem meg a barátnőmet, miért nem reagál az üzeneteire. Reggel pedig már beindult a zaklató üzemmód: 10 percenként kérdezősködött, hogy: Na? Tudtam már beszélni a barátnőmmel? Vissza fog majd írni neki? Maradjunk annyiban, hogy mindketten letiltottuk az internet minden létező felületén…” – Andrea, 45 

Fotó: Beating trauma

Á, legyen inkább a pincérnő!

Matcheltem egy fiúval és nem sokat beszélgettünk online mielőtt eldöntöttük, összefutunk egy italra. Azóta tudom, hogy húznom kellett volna még kicsit az időt…Az még semmi, hogy alapból késett fél órát és meg sem talált a pubban további 20 percen keresztül, pedig kétszer is elment mellettem. Már ekkor is ezerszer megbántam, hogy kiléptem az ajtón aznap este, de rá tudott tenni egy lapáttal.
Végül leült, és amikor italokat rendeltünk, flörtölni kezdett a pincérnővel, és az első ital felénél bejelentette, hogy szerinte nincs meg köztünk a kémia. Villàmgyorsan felhörpintettem a maradék italomat, és sok szerencsét kívántam neki a pincérnőhöz. Kajàn vigyorral az arcán azt mondta: Köszi, szerintem is van nála esélyem! – Jessica, 28

Fotó: The Word Butique

Ilyen tényleg megtörténhet?

És igen meg. A következő sztori ha nem velem történik, nem is hiszem el. Találkoztam a Tinder randevúmmal egy kávézóban. Rendeltem egy tejeskávét, ő pedig egy cappucinot és 6 (!) féle előételt. Kicsit furcsálltam, de gondoltam nagyon éhes meg igazából azt rendel amit akar. Amikor megkapta az utolsó tányért is, eszébe jutott megkínálni, de indulás előtt ettem, ezért elutasítottam. Amikor kihozták a számlát, kérte hogy felesbe fizessünk és ekkor még azt feltételeztem, hogy csak viccelődik. Nem is ettem semmit és az kaja összege meghaladta a 100 dollárt (kb. 30.000 Ft). Amikor rájöttem, hogy halálosan komolyan gondolja, közöltem vele, hogy nem osztjuk ketté a számlát, mert mindössze egy kávét ittam, nem kértem az előételekből. Erre a válasz: És? Te döntöttél így…Letettem 10 dollárt, és szélsebesen távoztam. – Jenny, 24

Fotó: Professional Beauty

A titokzatos csomag

“Elmentem randevúra egy sráccal, akivel a Tinderen találkoztam, nagyon kedvesnek tűnt. Találkoztunk egy parkban, és amikor megláttam, észrevettem, hogy egy indokolatlanul hatalmas hátizsák van nála. A randevú végén nem bírtam ki, megkérdeztem tőle, hogy ezt mégis miért és mi mit cipel egész nap magával. Azt mondta, hogy ez titok, de velem most kivételt tesz és mégis meg fogja mutatni. Elrejtőztünk egy fa mögé (már itt röpködtek a kérdőjelek a fejem fölött) és kinyitotta a táskát: kiderült, hogy körülbelül 20 darab hátborzongató, kitömött majom plüssfigurát rejtett a hátizsák! Kommentárt is fűzött az alapból furcsa helyzethez: Mindannyian az ágyamban alszanak. Minden este. Ahogy majd te is fogsz. Futólépésben távoztam. Ennél is rosszabb, hogy néha még mindig látom a parkban azzal az óriási hátizsákkal!” – Samantha, 35

A cikkhez felhasznált forrás a Buzzfeeden található. Azért nem kell teljesen eltemetni az online randizást, olvasd el a Tinderes sikersztori gyűjtésünket is!

Kategória:

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!