Indul a fagyiszezon, azonban idén alaposan bele kell nyúlnunk a pénztárcánkba, ha szeretnénk élvezni a hűsítő édességet. Egy családi fagyizás akár ötezer forintba is kerülhet az infláció és a növekvő élelmiszerárak miatt.
A járvány miatti korlátozások nem kímélték a vendéglátó-egységeket. Rengeteg üzlet bezárt ebben a szektorben,, bár az elviteles értékesítés sokat segített, hogy a cukrászdák nagy része átvészelje ezt az időszakot – fogalmazott Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.
Ezek állnak a fagyizás drágulása mögött
A szakember szerint a drágulás okai sok tényezőből állnak össze. A forint gyengélkedése, a munkaerőhiány, az infláció és az energiaköltségek növekedése mind hozzájárulnak az áremelkedéshez. Erdélyi Balázs kiemelte: az alapanyagárak hetente, sőt már lassan naponta más áron érkezik, ha érkezik termék, ugyanis sokszor akadozik az ellátás is.
A tejtermékek 50-100 százalékkal lettek drágábbak, és emellett is sokszor nincs is elég tejszín, vagy vaj. Az energiaárak is a legtöbb helyen megháromszorozódtak, amit szintén nehéz kigazdálkodni – fejtette ki a szakmai elnök, aki szerint ezek a főbb okai a drágulásnak.
Fagyizás – Mennyi az annyi?
„Amíg tavaly 300-350 forint körül volt a legtöbb helyen egy gombóc ára, idén az átlagos ár valahol 400-450 Ft körül van”
Mi lehet a megoldás?
Erdélyi Balázs szerint az alacsonyabb áfakulcs segíthetne a cukrászdáknak. A szakmai elnök kiemelte, nagy segítséget jelentett, hogy a helyben készült ételek/italok elviteles értékesítésénél 5 százalékos áfakulcsot lehetett alkalmazni.
A jelenlegi szabályozásnál a tölcséres fagylaltot 27 százalékos áfával kell értékesíteni, ami indokolatlanul nagy terhet ró a cukrászdákra, ezért az ipartestület nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a helyben elfogyasztott fagylalt értékesítésnél is lehessen alkalmazni az 5 százalékos kulcsot.
“Természetesen továbbra is a minőségi magyar fagylaltot kívánjuk népszerűsíteni, és reméljük, hogy előbb-utóbb minden vendégünk tud majd különbséget tenni a silány „műanyag” termékek és a valóban kézműves, minőségi termékek között. Magyarország rajta van a fagylalt világtérképén, az élvonalba tartozunk, sőt Fazekas Ádám személyében fagylalt világbajnokunk is van már! Mindenkinek azt ajánlom, hogy inkább egyen kevesebbszer, de csak minőségi fagylaltot!” – zárta gondolatait.
Források: Pénzcentrum, Nyugat, Infostart
Fehér kávé, sós karamell fagyi nyerte az Év Fagylaltja díjat az alapanyaggyártók versenyében