Jónéhány hónap eltelt már az LMBTQI ellenes törvények óta, ám egyre több segítő szakembertől halljuk, hogy nagy problémák vannak és mennyire károsan hat a kamaszokra, ha egy ilyen téma tabusítva van. Lászlóffy Julianna klinikai szakpszichológussal beszélgettünk a témáról.
– Pszichológusként mit tapasztaltok, hogyan érintette a kamaszokat az ezzel kapcsolatos médiazaj?
– Pozitívan semmiképp. De mondok rögtön egy példát: volt egy majdnem 18 éves serdülő, aki csak most ősszel került hozzám. Elmondta, hogy nyáron volt egy önbántalmazása, mert attól félt, hogy betiltják azokat a pszichológusokat, akik LMBTQI páciensekkel foglalkoznak. Nagyon nagy a szorongás amiatt, hogy kaphassanak segítséget. A felnőttek között azt a részét erőteljesebbnek érzem, hogy ők egyre inkább abban gondolkoznak, hogy elhagyják az országot, mert nem érzik magukat biztonságban. Amikor júniusban megszületett a törvény és volt a tüntetés, akkor a terápiás térben néhány hét csak arról szólt, hogy ki hogyan van ezzel. Szupervízióba járt hozzám egy pszichológus, aki azt kérdezte, hogy feljelentheti-e a szülő azért, mert ő támogatja a kamaszt, aki a szülei előtt még nem „coming out-olt”. De nagyon sokan nem tudják a tanárok közül sem, hogy miről lehet beszélni és miről nem. Pedig a tanári karban és az osztályközösségekben is vannak LMBTQI emberek. Velünk élnek és mégsem lehet erről beszélni, teljesen lehetetlen helyzet.
– Mi okozza a legnagyobb problémát ebben a helyzetben?
– Alapvetően tabutémává lett ez az egész. Kvázi egy titok, és a titok mindig elszigetel. Nyilván, ha a kamasz egy olyan környezetben van, ami amúgy is nagyon vallásos és politikai nézeteiben is egy jobboldali család, akkor ahhoz nála még egy szégyen is társul és egyre több helyről kapja azt, hogy abnormális. Ezt a bensővé teszi és mindenféle pszichés nehézségei lesznek, vagy ha volt, akkor az súlyosbodni fog, akár szuicid gondolatok és cselekedetek formájában. Az egy szerencsés helyzet, ha egy olyan közegben nő fel, ahol természetes módon, nyitottan kezelik a család vagy akár az intézmény részéről.
– Nyilván most az iskolákban is sokkal kevesebbet lehet foglalkozni a témával, ami még jobban érinti a rejtőzködést. Ennek milyen hatásai lehetnek?
– Most az van, hogy a LMBT+ témájú foglalkozásokat csak a kormány által meghatározott helyekről lehet igényelni. Van a Melegség és Megismerés Program, ami arról szól, hogy azok az LMBTQI érintett személyek, akik egy képzést végigcsinálnak, kimennek abba sz iskolába és osztályba, ahová hívják őket, hogy tágítsák a többiek szemléletét és az elfogadást. Elvileg az nincs tiltva, hogy az osztályfőnök beszéljen a témáról, ekkor csak az kérdés, hogy ő mennyire fél a következményektől… Nem bocsátkoznék jóslásokba, de alapvetően azt gondolom, hogy ez a magyar társadalom termeli ki a patológiákat: sok a személyiségzavar, az abúzus, hetente egy nő meghal családon belüli erőszak következtében. Családirtásokban élünk és egyre rosszabb mentális állapotban van az ország, egyéni, családi és csoport és társadalmi szinten is. A gyűlöletre építünk és a széthúzásra, és nem arra, hogy egy egység legyen és egy biztonságos, elfogadó légkör alakuljon ki. Pedig csak az elfogadás az, ami segít abban, hogy mindenki önazonosan tudjon élni; a fiatal, a felnőtt és az idős is. A rejtőzködés nagyon sok pszichés nehézséget tud okozni.
Ami viszont pozitív ebben az egészben, hogy soha nem volt ekkora kiállás az LMBTQI személyekért, van egy nagyon pozitív támogatói oldal. Másfelől viszont feljogosítva érezhetik magukat emberek a bántalmazásra, hogy ezt lehet üldözni és bántani. Nyár elején nagyon elszaporodtak ezek az esetek, sok mindenről lehetett is olvasni.
– Hogyan lehetne menteni a helyzetet?
– Azok, akik fiatalok között vannak és tudnak segíteni, mint a tanárok, pszichológusok, segítő szakmában dolgozók beszéljenek, legyenek ott. Képzéseket lehet tartani számukra, mi is novemberben képezzük a pszichológusokat. Felnőtt pácienseken tapasztaljuk – nálam is – hogy az interneten nagyon sok minden elérhető és tudják, hogy affirmatív pszichológus vagyok. De még így is jönnek olyan bejelentkezések, hogy ő leszbikus és ha ez nekem gondot jelent, akkor ne is válaszoljak. Szóval annyira ki vannak téve a rendszerszintű abúzusnak, hogy már felfokozott félelem van és még egy biztonságos terápiás térben is bizalmatlanok.
– A kamaszok egyébként elfogadók egymással?
– A fiatalabb korosztály már alapból sokkal elfogadóbb, azt szokták mondani, hogy azért is mert már sok az LMBTQI ember. Pedig nem, mert 50 évvel ezelőtt is ennyi volt, csak most nagyobb a láthatóságuk és szerencsére már nem ott tartunk, hogy büntethető legyen. Szóval kicsit jobb az elfogadás, ezért aztán a láthatóság is, és a mai kamaszok többször találkoztak vele, ebben szocializálódnak. De nagyon sok faktoron múlik, hogy mik hatnak ránk. Ha olyan családban nő fel valaki, ahol beszélnek a témáról, ott nyilván van egy alapvető nyitottság. A pici gyerek idealizálja a szüleit, még az abuzív bántalmazó szülőket is, hiszen tőle függ az életben maradása, és emiatt alakul ki sok patológiás kötődés is. Aztán a kamaszkorral indul el, ami természetes velejárója a felnőtté válásnak, hogy elkezdjük megkérdőjelezni a szüleinket és reálisabban látni.
– Mi történik a szexualitással kapcsolatban egy átlagos kamasznál, Létezik olyan, hogy bármi befolyásolhatja a vonzalmat?
– Van egy hormonális nemi érés, egy testi változás és nyilván azzal is kell kezdeni valamit, hogy hogyan vagyok a testemmel (szőrösödés, a nemi szervek változásai…), hogyan érzem magam, hogyan vagyok a menstruációval. Átlagos esetben, ahogy jönnek az évek és elkezdődnek a vonzalmak, tapasztalja saját magán, hogy kihez vonzódik, ki iránt érdeklődik testileg és érzelmileg. Ezt jó eséllyel meg tudja élni és kölcsönös lesz a történet. A vonzalmakat viszont nem lehet befolyásolni. Az csak egy nagyon téves elképzelés, hogy ha látsz egy meleget, akkor te is az leszel, mert folyamatosan találkozhatunk LMBT+ személyekkel közértben, moziban és nincs lényegi különbség egyik és másik ember között, mert nem szexelni látja a bolti eladót. Egyedül azt lehet befolyásolni, hogy az elfogadásban ez hol tart. Nyilván, ha kezdek ráébredni a meleg orientációmra, de még bizonytalan vagyok és azt hallom, hogy ez bűn és gusztustalan, akkor ez hat rám pszichésen, de ettől még vonzódni fogok, csak szarul leszek tőle.
– Sokszor sokkolja a szülőket amikor előrukkol vele a gyerek… Mi a jó szülői reakció ilyenkor?
– Az a kérdés, hogy a szülő gyerek kapcsolatnak van-e olyan bizalmi légköre, hogy ezt el lehet-e mondani, még akkor is, ha szorong a gyerek, hogy mit fognak szólni a szülők. De az már jó, ha ott a vágy, hogy beszélni szeretne róla. Ha a kamasz úgy érzi, hogy van egy ilyen közeg, az már mutatja, hogy a szülő valamit jól csinált és a gyerek megtiszteli a bizalmával. Az nyilván egy természetes reakció, hogy a szülőt ez a hír sokként éri és bűntudata van, de ezt nem lehet rárakni a gyerekre, ezzel a szülőnek kell dolgoznia. Azt gondolom, hogy az a jó, ha a szülő tud nyitottan hozzáállni és kérdezni a gyereket és nem tabusítani. A trauma pszichológiájából tudjuk, hogy rossz, ami megtörtént, de a későbbi tüneteket az okozza, hogy nem lehet beszélni a traumáról. Ezért ilyen esetben vagy saját magának kell keresni egy szakembert, ha egyébként a kamasza jól van (ha nem, akkor neki is jó lehet egy segítő szakember) és jó az is, ha a szülő is talál magának egy saját közeget, ahol kérdezhet és beszélgethet róla. Létezik például az LMBTQ személyek szülei és hozzátartozói támogató csoportja, ami egy szuper közösség; akár itt is kérhet magának segítséget.
Ahogy a fiataloknak is időbe telik, míg saját magával nagyjából okén lesznek, úgy a szülőknek is időre van szükségük, azt nem lehet elvárni, hogy keddről szerdára tök oké legyen ezzel a szülő. Nyilván van, aki már korábban sejtette, mint a gyerek, de még sok elfogadó szülőnek is idő kell, hogy alakuljon és formálódjon benne. Meg hát az is fontos, hogy a gyerekkel való kapcsolatot a szülő befolyásolja, és ha valami elromlik, az sok esetben a szülő felelőssége. Ha nem akarja elveszíteni a gyerekét, akkor azzal tehet a legtöbbet, hogy próbálkozik és megpróbálja megérteni. Aztán van olyan szülő, aki erre nem képes és az egésznek az lesz a vége, hogy megszakad a kapcsolat…
Olvasd el ezt is:
A hét COOL embere: Csekeő Borbála, a szexuális visszaélésekről és a bántalmazásról
