spot_img
spot_img
spot_img

Egyedi összművészeti produkció az Átriumban hamarosan

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy hónap múlva, október 14-én és október 21-én egy egészen egyedi összművészeti produkció részesei lehetnek a nézők az Átrium Filmszínházban. A Robert Schumann dalciklusa nyomán készült Dichterliebe – A tizenkét óriás című előadásban egy elképzelt szerelmi történet elevenedik meg együtt a filmvásznon, a zenében és a színpadon. Horvát Lili rendezésében, Hámori Máté zenei vezetésével, Balogh Máté hangszerelésében, a Danubia Zenekar előadásában, Szemenyei János és Wrochna Fanni főszereplésével. A filmes jelenetekben többek között Nagy Zsolt és Stork Natasa is szerepel, akikkel a rendező korábbi, számos nemzetközi díjat nyert, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjében dolgozott már együtt. 

Robert Schumann Dichterliebe dalciklusából Balogh Máté Erkel-díjas, Junior Prima Díjas zeneszerző készített feldolgozását a Danubia Zenekar számára.  Az ez alapján készült előadásban a ciklus tizenhat dalát kísérve felváltva, ám egymásra felelve látható egy-egy filmjelenet, majd színpadi történés, amelyek együtt formálódnak egésszé a nézők előtt. 

Az előadás egy elképzelt szerelem története. Egy olyan szerelemé, amelyhez egy ember is elég. A túlfűtött, hol visszaemlékező, hol dühös, hol lemondó dalok belső történésekről szólnak. Nem egy valódi, megélt kapcsolat kínjairól és boldogságáról. A külső és a belső világ konfrontációját emeli ki a különböző műfajok ütköztetése. 

előadás

„Régóta szerettem volna a kedvenc műfajaimat egy estén összehozni, így született a Dichterliebe ötlete is. A zene a lelke, a színház a teste, a film pedig az arca az előadásnak. Ahol az egyes tagok képesek tökéletes összhangban, egymást erősítve működni. Szemenyei János egyedi jelenség, operaénekesi adottságokkal kevés kiváló színész van megáldva. Hab a tortán, hogy a Dichterliebe a legfontosabb témáról, a szerelemről tud úgy mesélni, hogy egyszerre romantikus és nagyon mai. Ahol a 21. és a 19. század művészi nyelve teljes harmóniában olvad össze. – nyilatkozta Hámori Máté karmester, az előadás zenei vezetője. 

Átrium

„A színpadon megjelenő filmjelenetek nem háttérvetítésként működnek: egyenrangú részei a koncert-előadásnak. Sokan kérdezik, hogy meg lehet-e nézni külön a filmet. De nem: ez a film kifejezetten az előadáshoz készült, csak annak részeként érvényes. Kedvemre való a gondolat, hogy forgattunk egy körülbelül negyven perces anyagot, amely akár egy nagyjátékfilm részeként is megállná a helyét, de csak azok láthatják, akik eljönnek a Danubia Zenekar előadására – nyilatkozta Horvát Lili rendező. 

A Dichterliebe – A tizenkét óriás című előadás a májusi siker után október 14-én és 21-én lesz látható az Átriumban Horvát Lili rendezésében, Hámori Máté zenei vezetésével, Balogh Máté hangszerelésében, a Danubia Zenekar előadásában, Szemenyei János és Wrochna Fanni főszereplésével. A filmes jelenetekben rajtuk kívül Boros Anna, Kőszegi Katalin, Nagy Zsolt, Venekei Mariann és Stork Natasa szerepelnek. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!