A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom a világ legnagyobb humanitárius hálózata, amelyet hagyományosan május 8-án ünnepelnek.
Mindenki hallott már róluk, de kevesen ismerik őket. Ami valószínűleg egyből mindenki eszébe jut róluk, az a véradás szervezése, pedig valójában jóval többről szól a munkásságuk.
Emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség – ezek a vöröskeresztesek irányadó hét alapelve. Bárki, aki beáll a vörös kereszt jelképe alá, és szolgálja a közjót, minden elismerést és tiszteletet megérdemel, mert munkájuk sokszor embert próbáló és veszélyes. Mégis példátlan önzetlenségről tesznek tanúbizonyosságot.
De honnan is indult a mozgalom?
Egy hátborzongató csata ihlette a Vöröskereszt ötletét
1859-ben Jean Henri Dunant (akinek születésnapjából lett a világnap, vagyis május 8-a) svájci vállalkozó megkereste III. Napóleon francia császárt. Azt remélte, segíteni fog egy üzleti vállalkozásban, de Dunant soha nem találkozott a Napóleonnal. Ám a mai Olaszország területén tanúja volt a solferinói csatának, amelyben egyetlen nap alatt mintegy 40 000 katona halt meg vagy sebesült meg. Mivel egyik hadseregnek sem volt nagy egészségügyi hadteste, Dunant önkéntesekből álló csoportot szervezett, hogy élelmet és vizet vigyenek a sebesülteknek, ellássák sérüléseiket, és elvigyék a családjuknak írt leveleket.
1862-ben kiadott egy könyvet „Solferino emléke” címmel, amelyben leírja, hogy érzéstelenítés nélkül végezték az amputációkat, és mesélt a legyekkel borított férfiakról, akiket hátrahagytak. Mások „eltorzultak… végtagjaik megmerevedtek, testük borzalmas foltokkal tarkított, kezük a földbe kapaszkodott, szemük vadul az égre meredt”. – írta Dunant és a könyv végén egy „önkéntesekből álló állandó társaságot javasolt, amelyek háború idején segítséget nyújtana a sebesülteknek, tekintet nélkül nemzetiségükre”. Ez a Vöröskeresztről szóló elképzelés, amelyet Gustave Moynier, a Genfi Közjóléti Társaság képviselője támogatott, a következő évben létrejött.
Nem mindenki hitte, hogy a Vöröskereszt jó ötlet
Dunant könyvében méltatta Florence Nightingale brit ápolónőt „szenvedélyes odaadásáért a szenvedő emberiség iránt”, és azért, mert feladta „a gazdagság örömeit, hogy jót tegyen”. De Nightingale, aki a krími háborúban szerzett hírnevet, eredetileg nem tartotta nagyra a Vöröskeresztet. „Egy ilyen társadalom – mondta Dunantnak – magára vállalná azokat a feladatokat, amelyeket az egyes országok kormányainak kellene ellátniuk, és így mentesítené őket a valóban rájuk háruló felelősség alól… és könnyebbé tenné a háborút.” Később megváltozott az álláspontja, és még a Brit Vöröskereszt hölgybizottságába is belépett. Mindazonáltal maradtak a szervezet kritikusai, például egy újságíró, aki az első világháború alatt kijelentette, hogy „az emberek sebeinek begyógyítása és a frontra való mielőbbi visszaküldése annyit jelent, mint a háború végtelenségig elhúzódása”.
Clara Barton megalapította az Amerikai Vöröskeresztet
Clara Barton, az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalának egykori hivatalnoka, az amerikai polgárháború idején sebesült csapatok ápolásával és az ellátások szétosztásával töltötte idejét a fronton. Több ezer eltűnt férfi felkutatásában is segített, és megkapta a „Harctér angyala” becenevet. Amikor néhány évvel a háború befejezése után Európát járta, Barton megismerte a Vöröskereszt mozgalmát és a hozzákapcsolódó Genfi Egyezményt, amely szabályozta a sebesült katonák kezelését. Hazatérése után lobbizni kezdett az Egyesült Államok kormányánál, hogy ratifikálják az egyezményt, amit 1882-ben meg is tettek. Eközben 1881 májusában Barton megalapította az Amerikai Vöröskeresztet. Több mint két évtizeden át vezette a szervezetet, végül 83 évesen lemondott.
A vörös kereszt nem az egyetlen jóváhagyott szimbóluma a szervezetnek
Közvetlenül azelőtt, hogy az Oszmán Birodalom háborúba lépett volna Oroszországgal 1877-ben, jóváhagyta a nemzeti Vöröskereszt társaságát. Ők a kereszt helyett – amelyet a kereszténységgel és a középkori keresztes lovagokkal társítottak-, a félholdat választották. Oroszország beleegyezett, hogy elismeri ezt a jelképet a konfliktus során; jogi státusza azonban 1929-ig bizonytalan maradt, amíg nem került bele a genfi egyezményekbe. Ma több mint 30 iszlám nemzet használja a vörös félholdat. Izrael nemzeti elsősegélynyújtó egyesülete, a Magen David Adom szintén évtizedekig próbált jóváhagyást szerezni egy fehér alapon vörös Dávid-csillaghoz. Végül 2005-ben kompromisszum született, amelyben a genfi egyezmények elismerték a vörös kristályt (lényegében gyémántot). Magen David Adom továbbra is használja a Dávid-csillagot belföldön, de a vörös kristályt – néha benne a Dávid-csillaggal – a nemzetközi műveletekhez alkalmazza
A Vöröskereszt több Nobel-békedíjat nyert, mint bárki más
Dunant 1901-ben megszerezte az első Nobel-békedíjat a Vöröskereszt megalapítójaként, a vezető francia pacifista, Frédéric Passy mellett. Ezenkívül – és egyben a legtöbbször-, három alkalommal a Vöröskereszt nyerte el a rangos kitüntetést 1917-ben, 1944-ben, és 1963-ban.
Veszélyes lehet a Vöröskeresztnél dolgozni
A nemzetközi jog szerint illegális a humanitárius dolgozók szándékos célba vétele. Ez azonban nem akadályozta meg a Vöröskeresztet abban, hogy gyakran a tűzvonalban találja magát. 1996-ban például álarcos férfiak lelőtték a vöröskereszt hat munkatársát, miközben aludtak egy csecsen kórházban. Az 1990-es években és a 2000-es évek elején hasonló támadások történtek Burundiban, Szomáliában, Kongóban és Boszniában, míg ebben az évtizedben több mint 20 Vörös Félhold önkéntes vesztette életét a szíriai polgárháborúban. Éppen ebben a hónapban további hét dolgozót raboltak el Szíria északnyugati részén, miután fegyveresek tüzet nyitottak konvojukra.
1881-ben alakult meg a Magyar Vöröskereszt
1881-ben jött létre a Magyar Vöröskereszt. Alaptevékenységeik közé tartozik – a nemzeti vonalat követve – a véradásszervezés, szociális segítségnyújtás, katasztrófakészenlét és válaszadás, keresőszolgálat, menekültügy, elsősegélynyújtás, ifjúsági munka, egészségnevelés és természetes járvány idején is lehet számítani a vöröskeresztesekre.
Miért jó vöröskeresztesnek lenni?
Természetesen azért, mert az embernek így lehetősége van másokon segíteni, és jót cselekedni, hiszen sosem tudhatjuk, mikor lesz nekünk is segítségre szükségünk. A szervezet egyfajta biztonságot nyújt, mert ha baj van, rájuk lehet számítani. Hiszen ki másra számítsunk a szükség idején, ha nem embertársainkra?
Ezenkívül Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke, aki több, mint 40 éve aktívan vesz részt a vöröskeresztes feladatok ellátásában e gy 2015-ös interjúban így fogalmazott: „Vöröskeresztesnek lenni úgy gondolom azért jó, mert az ember egy olyan közegbe kerül, ahol egy baráti csapatban dolgozhat. Ez pedig úgy gondolom, hihetetlen sok előnyt jelent. Egy jó kis háttér, egy emberi léptékű kapcsolat. Átsüt mindenkin a segítőkészség és mégsem vesszük úgy, hogy ez munka, pedig az például nagyon komoly munka, amikor egy katasztrófahelyzetben kell segíteni, vagy egy nehéz helyzetben lévő családnál a szociális gondokat feldolgozni lelki terhet jelent mindenkinek.” – majd azt is hozzátette:
„Nagyon örülök hogy egyre több fiatal jelentkezik. Én abban bízom, hogy mi régi idős, tapasztaltabbak talán megtudjuk őket tartani. Olyan jó érzés, amikor a temperamentumos fiatalok és a bölcs öregek egy csapatban dolgoznak. Mivel a Vöröskeresztben túlnyomó többségben hölgyek tevékenykednek, így ilyenkor az anyai és nagyanyai ösztön ügyesen tereli a fiatalokat.”
Köszönjük a vöröskeresztesek munkáját!
forrás: history.com
