spot_img
spot_img
spot_img

Égetően fontos társadalmi kérdésekre keresik a választ a fiatalok!

-

Article Top Ad (AdSense)

Oktatás, környezetvédelem, gyerekjogok, a COVID-járvány és mentális egészség összefüggései – csupán néhány azok közül az izgalmas, mindannyiunk életére fontos befolyást gyakorló témák közül, amelyekkel az idei program résztvevői foglalkoznak majd. A cél az, hogy bevonjuk a fiatalokat saját jövőjük alakításába, és felhívjuk a döntéshozók figyelmét: fontos, hogy odafigyeljenek a fiatalabb generáció ötleteire, véleményére.

Az UNICEF Magyarország 2022-ben is elindítja Rajtad áll a jövőd! nevű programját. A program idén a 14-22 éves, szakképzési intézményekben tanuló diákokat célozza meg, akiknek olyan, társadalmi szempontból kiemelkedően fontos problémakörökhöz kapcsolódóan kell majd helyi megoldási ötleteket javasolniuk, mint a klímaváltozás és a környezetvédelem, a gyerekjogok kérdése vagy a COVID-járvány lelki-mentális egészségre gyakorolt hatásai. Utóbbi már csak azért is a kiemelt témák között szerepel, mert az UNICEF friss kutatása szerint a pandémia hosszútávú negatív hatással járhat a gyerekek és fiatal felnőttek lelki egészségére nézve.

A Rajtad áll a jövőd! program szakemberek és mentorok bevonásával folyó műhelymunkája során az elmúlt években számos olyan értékes ötlet és kezdeményezés született, amelyek valódi megoldást jelenthetnek egy-egy sokakat érintő társadalmi problémára, köztük:

  • A Kerekes és lábas csapat 2019-ben nemzetközi döntőbe jutott ötlete, a „Guruló térkép” nevű – ma már fejlesztés alatt álló – applikáció, amely a sérült és egészséges emberek közlekedését egyaránt segítheti. Az ötletgazdák – ketten közülük maguk is kerekesszékesek – célja, hogy olyan alkalmazást hozzanak létre, amellyel első körben a mozgáskorlátozott egyetemistákat, főiskolásokat segítenék iskolájuk megközelítésében és az azon belüli közlekedésben, második körben pedig a városi közlekedésre is kiterjesztenék, és így a kismamák, a nehezen mozgó idősek vagy a kerékpárosok is használhatnák.
  • Az NZV csapata, akik a „DisHelps” projekt keretében egy olyan online közösségi teret építenek, amely a tanulási nehézségekkel – diszlexiával, diszgráfiával, diszkalkuliával, ADHD-val – küzdő diákoknak, szüleiknek és tanáraiknak nyújt fontos segítséget. A program során létrehoztak egy olyan mobil applikációs felületet, amely interaktív oktatási, fejlesztési lehetőségeket kínál a felhasználóknak; a felület tartalmi bővítése mellett azt is tervezik, hogy mintaórákkal és workshopokkal személyesen is segíthessék az érdeklődő csoportokat, iskolákat.

A Rajtad áll a jövőd! program 2018-ban az „Egy generáció korlátok nélkül” (Generation Unlimited) nevű, kormányok, multilaterális szervezetek, magánvállalkozások és civil szervezetek nemzetközi összefogásával létrejött kezdeményezés keretében született meg. Célja, hogy a fiatalok világszerte olyan oktatásban részesülhessenek, amely hozzájárul ahhoz, hogy kidolgozhassák és megvalósíthassák saját, társadalmi szempontból hasznos ötleteiket, és így olyan tudásra, tapasztalatokra tegyenek szert, amelyeket később a munka világában is hasznosíthatnak. A program az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény egyik legfontosabb célkitűzését szolgálja: hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek és a fiatalok is hallathassák a hangjukat az őket érintő legfontosabb kérdésekben, és aktívan bekapcsolódhassanak a fontos társadalmi-politikai folyamatok alakításába.

A Rajtad áll a jövőd program! most a THE VELUX FOUNDATIONS-nek köszönhetően fordulóponthoz érkezett: az alapítvány a következő öt évben anyagi hozzájárulásával támogatja a kezdeményezés megvalósulását, így segítve, hogy az UNICEF Magyarország évről-évre új, szakképzési intézményekben tanuló fiataloknak nyújthasson hasznos képzést, tudást és támogatást társadalmilag hasznos ötleteik, elképzeléseik megvalósításához. A programot immár negyedik éve stratégiai partnerként az ACCENTURE MAGYARORSZÁG is támogatja; a cég nem csupán anyagi hozzájárulással segíti az UNICEF Magyarország munkáját, hanem munkatársai szakmai mentorként is részt vesznek a pályázó fiatalok ötleteinek, elképzeléseinek megvalósításában.  „Az ACCENTURE azt vallja, hogy a siker titka az emberek tehetségének, egyéni képességeinek fejlesztése, melyekkel a gazdaság aktív részeseivé válhatnak. Ezért is áll közel hozzánk a RAJTAD ÁLL A JÖVŐD program” – hangsúlyozta Bihary Barbara, az ACCENTURE társadalmi felelősségvállalási programok vezetője.

Az UNICEF Magyarország támogatói oldala: https://unicef.hu/legy-te-is-rendszeres-tamogatonk

 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!