A globális mértékű MeToo botrány szinte napra pontosan, 5 évvel ezelőtt robbant ki. Ekkor történt ugyanis, hogy színésznők, médiaszemélyiségek, producerek, és filmes cégeknél dolgozó asszisztensek tálaltak ki az őket ért munkahelyi szexuális zaklatásokról. A kezdeti felszólalások Hollywood-ra koncentrálódtak, azonban ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a bántalmazott nők világszerte ki merjenek magukért és társaikért állni. Ez az eseményhullám már több filmesnek nyújtott inspirációt. Az Azt mondta című alkotás viszont az első olyan, amely nyíltan felvállalva a Weinstein-ügyekről szól.

Ki az a Harvey Weinstein?
Harvey Weinstein már régóta az amerikai filmipar egyik legbefolyásosabb személyisége. Sok rendezőt és színészt segített elindítani a pályán, neve azonban akkor vált széleskörben ismertté, amikor egyre több szakmabeli vádolta meg azzal, hogy tekintélyét kihasználva zaklatta a kolleganőit. A film két New York Times-nál dolgozó oknyomozó újságíró (Carey Mulligan és Zoe Kazan alakításában) szemszögéből mutatja be a keszekusza történetet, akik mindent egy lapra feltéve akarnak fényt deríteni az igazságra.

Érdekes kiindulási alap, gyakorlott emberekkel
Az várható volt, hogy előbb-utóbb be fognak futni azok a filmek, melyek ezzel a témával foglalkoznak. Rendezőként beszállt a projektbe a jelentős tapasztalattal rendelkező Maria Schrader, a színészek között is jó pár ismerős arcot is fel lehet fedezni. Egyáltalán nem lehet tehát azt mondani, hogy rutintalan gárda állt volna neki a film elkészítésének. A mondanivaló is abszolút filmre kívánkozik, már csak a Hollywooddal kapcsolatos vonatkozások és utalások tekintetében is. A média különböző szegmenseit is jelentősen érinti az Azt mondta, akár az újságírók, akár a televíziósok szemszögéből nézve.

Semmi újjal nem tud szolgálni
Aki ezek alapján azt várja, hogy ennek a filmnek köszönhetően mélyreható képet fog kapni az egész ügysorozattal kapcsolatban, az csalódni fog. A film ugyanis a Weinstein-zaklatásokkal kapcsolatos ismereteinket képtelen elmélyíteni. A kétórás játékidő folyamán semmi olyan információt nem tudunk meg, amelyet annak idején a híradásokban ne hallottunk volna, vagy a Wikipédián ne olvastunk volna. A helyzetet tovább rontja, hogy eszközhasználatát tekintve igencsak önismétlő a film. Két órán keresztül mást sem látunk, minthogy a két oknyomozó főszereplő különböző embereket interjúvolnak meg. Félreértés ne essék, a helyzet súlyossága és a mondanivaló érzékenysége átjön a néző számára, de a film összképe nem túl változatos.

Lassú tempó, egyoldalú megközelítés
Ami még hibaként felróható, hogy rendkívül egyoldalúan foglal állást a rendező. Az Azt mondta voltaképpen középső ujjat mutat az egész republikánus pártnak, élükön Donald Trumppal. A másik oldal egyáltalán nincs reprezentálva vagy megszólaltatva, így a végeredmény rendkívül elfogult lett. Ezen pedig a fapados, már-már tévéfilmes megvalósítás sem segít. Hiányoznak a produkcióból az izgalmas képi megoldások, a dinamikus vágás és a nagy jelenetek. Helyette egy borzasztó lassan hömpölygő áradatot kapunk, ami nagyjából fél óra elteltével elég erősen alvás közeli állapotba sodorja a nézőt.
Végszó
Szó sincs arról, hogy az Azt mondta rossz film lenne. Erős színészi alakítások és fajsúlyos témák jellemzik, de igazán egyik pillanatban sem tudja berántani az embert. Végig olyan érzésem volt, mintha a rendező bemagolta volna az összes fellelhető cikket az ügyben, és azokból próbált volna meg egy egész estés mozifilmet készíteni. Mint a tanuló, aki ahelyett, hogy a saját szavaival mondaná fel a leckét, helyette a tankönyvből olvas ki mindent, szóról-szóra.