spot_imgspot_img
spot_img

Czigány Ildikó: a magyar polgári repülés első női pilótája

-

Article Top Ad (AdSense)

December 7-e a Nemzetközi Polgári Repülés emléknapja. A közhiedelemmel ellentétben az utasszállító gépeken női pilóták is vannak, bár többnyire csak férfi kollégáikkal találkozhatunk a reptereken csinos stewardessek társaságában. Tudtátok, hogy hajdani magyar légitársaság, a MALÉV fedélzetén is megfordult egy neves pilótahölgy? Lássuk, mit is tudhatunk róla!

Gyerekként a reptéren

Czigány Ildikó édesapja révén szeretett bele a repülésbe gyerekként. Czigány György, a Magyar Rádió egyik legismertebb zenei szerkesztője sokszor vitte ki lányát a reptérre. A gyerek Ildikó így sok más társával ellentétben vasárnap délutánjait nem az Állatkertben, hanem a Ferihegyi Reptéren töltötte, ahol dobos torta majszolgatása közben nézhette a fel – és leszálló repülőgépeket.

Fotó: iStockphoto

Repülni vagy sem?

Ildikó kezdetben nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy pilóta legyen. Művész család sarjaként a zene és az irodalom felé orientálódott. A Zeneakadémia elvégzése után kezdet el utazgatni, és utasként, a MALÉV járatain fogalmazódott meg benne először, hogy érdekli, mi fán terem egy utasszállító gép pilótájának lenni. Abban az időben még be lehetett járni a pilóta kabinban, ahol a pilóták és a navigátorok sokat meséltek neki a repülők működéséről. Amikor azonban Ildikó előállt ötletével, hogy pilóta szeretne lenni, kinevették. Ugyanis nő nem lehetett pilóta, hiába végzett pilóta iskolát Amerikában.

Pilóta fülkében (Fotó: Czigány Judit Fb oldala)

Miniszteri engedély a repüléshez

Az akkori magyar törvények szerint egészségügyi okokra hivatkozva nők nem vezethettek utasszállító gépeket. Ildikó azonban nem adta fel, hiszen 1996-ban, bőven a rendszer váltás után már nem igen volt létjogosultsága egy ilyen rendeletnek. Januárban indult a pilóta képzés a MALÉV-nél, amire jelentkezett. Ahhoz, hogy ténylegesen elkezdhessen tanulni, külön engedélyt kellett szereznie az Egészségügyi Minisztertől. Ildikó az utolsó pillanatban, karácsony előtt pár nappal kereste fel Dr. Kökény Mihály miniszter urat, hogy törölje a passzust a magyar törvény könyvből. Szerencsére a miniszter úr haladó szellemű volt és szabad utat nyitott nem csak Ildikó, hanem számos magyar utasszállító pilótanő számára.

MALÉV Fokker 70 típusú utasszállító gépe (Fotó: Flickr)

Az első női pilóta a MALÉV fedélzetén

Újdonsült pilótaként a magyar légitársaságnál nem volt kitéve szexista megnyilvánulásoknak. Tapasztalata szerint nem kellett többet teljesítenie csak azért, mert nő volt. De ugyanolyan minőségben és színvonalon kellett dolgozni, mint minden férfi kollégájának. A Budapest-Párizs járat volt az első, amin vezethetett. Kezdetben még oktató pilóta mellett, később már egyedül is. A Fokker 70-es típusú gép egy kéthajtóműves sugárhajtású regionális utasszállító repülőgép. A MALÉV saját flottájában öt darabot üzemeltetett belőle. Ezeket a gépeket vezette Ildikó is. Később átment a transzatlanti járatokra is, számtalanszor megjárta Bangkokot, New Yorkot és kanadai Torontót is a Boeing 767-es járatával. Saját elmondása szerint a felszállás azt szimbolizálta számára, hogy élni kell az életet, vállalni kell a kockázatot és az elmúlás tényét.

MALÉV boeing 767 típusú transzatlanti járata (Fotó: Flickr)

Végül a sas leszállt…

Ildikó karrierje nem sokkal a MALÉV megszűnése előtt ért véget. Intő jel volt számára, hogy ideje visszavonulni, mikor megszüntették a Boeing 767-es járatát, hiszen szakmai értelemben ez volt a csúcs. Ha bármely más géptípusra ment volna, az lényeges hátralépés lett volna számára, amit pedig Ildikó nem engedhetett meg magának. Szíve mindig is hazájához kötötte, így meg sem fordult a fejében, hogy külföldi légitársasághoz szegődjön. Szárnyalt, amíg csak tudott, de ahogy minden madár egyszer leszáll, Ildikó karrierje is a földön folytatódott. De ez már egy másik történet.

Tarol a last minute: Minden 4. magyar az utazás előtti 6 napban veszi meg a repülőjegyét

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!