spot_imgspot_img
spot_img

Csepregi Éva: „Még találok izgalmat a színpadi létben”

-

Article Top Ad (AdSense)

Két év csúszás után újra színpadra lép a Neoton Família Sztárjai nevű zenekar a Neoton – Holnap hajnalig című koncerttel.  

A két évvel ezelőtti, a koronavírus kitörése miatt elmaradt koncertet pótolják most be a Budapest Sportarénában október 22-én. Szinte ezzel egy időben új lemeze is megjelenik a csapatnak, amelyről több dalt is felcsendül majd a régi, nagy sikerű slágerek mellett. Csepregi Évával, az együttes frontemberével beszélgettünk

– Mióta nem született új Neoton dal?

– Már 2005 óta nincs új dalunk, az alkotók nem kaptak különösebben ihletet a zeneszerzésre. Most viszont minket is megérintett, és meg is ihletett a világ számos változása, például a koronavírus kitörése, amire egy új dallal reagáltunk.

– Úgy tudom, hogy a fiaddal, Dáviddal közösen írtátok?

– Igen, az új lemez címadó dalát Dávid szerezte, én pedig a szöveget írtam hozzá. A címe: Újratervezés. Eddig csak Titok című számot alkottuk meg együtt, most született meg a második közös dal. Az újratervezés című lemez összes dalához én írtam a szöveget.

 

A többi lemezen szereplő dalt pedig Ádámmal szereztük, aki 1980 óta a zenekar frontembere és gitárosa, én pedig 1974 óta állok a Neotonosként a színpadon. Én régen is írtam szövegeket, például a Yo Yo és Kék korszak dalokhoz.

– Kik zenélnek a mai napig együtt a régi Neoton együttesből?

– Baracs Jánossal kiegészítve mi hárman vagyunk a régiek, mi álltunk egykor is a frontban, és a mai napig együtt zenélünk. Minket egy zongorista és egy gitáros egészít ki, Andi és Laci, akik férj és feleség. És persze a fiam, Heatlie  Dávid, aki 15 éve  a zenekar dobosa, de mellette van saját zenekara is, a HEATLIE.

Fotó: Horváth Gergely Ambrus

 – Amikor születik egy dal ki hallgatja meg először?

– Nagyon izgalmas, amikor Dávid átküld nekem egy új dalt, amit nekem, vagy a zenekarának írt. Ilyenkor az jut eszembe, hogy ez pont olyan, mint amikor én is először a szüleimnek mutattam meg az új Neoton dalokat.  Dávid is fontosnak tartja, hogy az édesanyja hallja a először a dallamait, és azonnal elkezd kattogni az agyam, miről is szólhatna. Szeretek a fiammal dolgozni, mert ő is lelkes.

 – Szeretsz szövegeket írni?

– Eddig 11 dalt írtam. A szövegírás nagyon érdekes, ám összetett feladat, olyan, mint a költészet meg az iparos munka összegyúrva. Adott a dallam, ami kötött, ezért nem vagyok olyan szabad,mint egy költő, aki akár szótag szaporítással is élhet. Itt fontos, hogy énekelhető szöveget hozzak össze. Úgy érzem magam ilyenkor kicsit, mint egy cipész, aki fogja a sámfát, a bőrt, és próbálja ráigazítani a divatos körömcipőt az alapra. A Neotonban mindig nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a szövegekre is.

– Vannak példaképeid a szövegírásban?

– Példaképeink a nagy magyar zenészek, Demjén Ferenc, Bródy János és Presser Gábor, akik mindnyájan fantasztikus zeneiséggel nyúltak a dalaikhoz, komoly mondanivalóval kiegészítve a dallamot.

– Klipeket is készítetek?

– A Végvári Ádámmal közösen írt Hotel Éden című dalunkhoz készült nemrég egy különleges, animációs klip. Az új lemez címadó dala mellett ez a szerzemény is fog szerepelni az október 22-i nagykoncertünkön.

– A Hotel Éden szövegének van valami különleges mondanivalója?

– Igen, egy kissé szomorkás a hangulata, ugyanis kutatjuk a kiutat, hogyan legyen tovább. Felszállunk a felhők felé és azt reméljük, hogy a magasban talán megtaláljuk a Hotel Édent, amelynek nyitva áll az ajtaja. Ha átlépünk rajta, talán sikerül magyarázatot találni arra, hogy az emberség hol rontotta el a történelemben. Talán megtudjuk a megoldást is, és arra is kapunk választ, hogyan tovább.

Fotó: Horváth Gergely Ambrus

– Te személy szerint elrontottad valahol az életedet?

– Ezen néha el szoktam gondolkozni. Ám rájöttem, hogy az én életem nagyon szépen alakult. Hálás lehetek a külföldi karriernek, annak, hogy itthon még mindig rengetegen látogatják a koncertjeinket, még találok izgalmat a színpadi létben, és imádok színpadon lenni. Hálával tartozom mindenért a Jó Istennek.

– Semmit sem csinálnál másképpen?

– Talán a hegedűt és zongorát nem hagytam volna abba, és megtanultam volna fantasztikusan táncolni. Számomra a tánc egy varázslat. Ezeket a legközelebb beiktatom a Földi programomba.

– Hogyan készültetek az októberi koncertre?

– Rengeteget gyakoroltak a zenészeink, a vokálosok, fúvósok, kongások. Velük újra és újra át kellett játszani a programot, hisz vannak dalok, amiket még nem játszottak, vagy már régen. A koncertre új látvánnyal készülünk, új animációval a háttérben, már ezeket is kipróbáltuk, hogy a lehető legjobb legyen minden.

– Újdonsággal is találkoznak majd a nézők?

– Feltűnnek majd táncosok is néhány dalnál, akik általában nem szoktak náluk szerepelni. Úgy gondoltuk, hogy a sokat játszott, nagyon ismert slágereket, amelyek nélkül nincs koncert, színesítjük a táncosokkal. Még több olyan dolgot tervezünk, amelyek érdekesebbé teszik ezt a különleges alkalmat.

Fotó: Horváth Gergely Ambrus

– Meglepetés vendég is van a tarsolyotokban?

– Igen, őt nem hirdetjük, mert valóban meglepetésnek szánjuk. Az ötlet abból áll, és már nem először, hogy valamely fiatal zenésznek elkérjük a dalát és megcsináljuk Neotonosan, majd ő bejön a színpadra és beszáll az éneklésbe. Mi kérünk egy dalt ő meg kap cserébe egy Neoton közönséget.

 – Dávid egy éve nősült meg. Szeretnél nagymama lenni?

–  Nagyon, most hallottam egy újságírótól, hogy jövőre tervezik a babát, nekem még nem mondták, de legalább tudok róla. Remélem, hogy összejön nekik. Sokszor becsukom a szememet és már látom magam előtt az unokámat, akit már most borzasztóan imádok.

 – Egy házban éltek még mindig?

– Sajnos már nem, Dávidék beköltöztek a fővárosba, a város szívébe, hisz odaköti őket sok minden. Megtartották a Budapest melletti, zöldövezeti lakásukat. Nagy szerencsénk volt, hogy sikerült mindkettőnknek ugyanabban a házban lakást szerezni, így kár lett volna megválni tőle. Sajnos ilyen szempontból elváltak az útjaink. Ha egy nap gyerekük születik lehet, hogy másképpen gondolkodnak majd, és visszajönnek a zöldbe. Még arra is hajlandó lennék, hogy felköltözöm az első emeletre, ők meg élvezhetik a lakásomhoz tartozó kis kertet a babával. Csak lenne már velünk egy csöppség!

Szerző: Polesz Anita

Tóth Vera zenével fűszerezett kulináris meglepetése

Falusi Mariann: „Ha nem érzem úgy, hogy sírni kell, akkor baj van”

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!