Article Top Ad (AdSense)
A Covid-19 már a történelem részévé vált. Egy időszak, mely fémjelzi a kényszert, a furcsa nem várt világ eljövetelét. Immáron részévé vált életünk minden pillanatának, s rányomta bélyegét a mindennapokra.
Újra rohamosan emelkedik a fertőzöttek száma
Ötvenegy, többségében idős, krónikus beteg került végleges fázisba, és újabb 6680-ra emelkedett magyar állampolgárnál kimutatott a koronavírus-fertőzések száma. Számottevő tehát a fertőződések száma, mely a szakemberek által előirányzott tényeket mutatja. Kétségtelenül befolyásolja a vírus terjedésének emelkedő tendenciáját, hogy az elmúlt hónapokban „lazábban” kezeltük a Kovid- jelenséget. Az aktív fertőzöttek száma drasztikusan emelkedett. A negyedik hullámban vagyunk és ez már nem olyan gyors, mint az előzőek. A beoltottak magas száma kifejezeten lassítja a vírus terjedését, viszont nem akadályozza meg azt. Már a nyár közepe óta közlik a hétvégi adatokat összesítve, viszont azóta még sosem volt példa ennyi új fertőzöttre és halottra.

A negyedik hullám emelkedő értékeket mutat
Szlávik János főorvos. A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint a covid járvány emelkedő szakaszát éljük meg. Ebben az is nehézségeket okoz, hogy az influenzajárvány is tetézi az esetszámokat. Azt nem lehet tudni ki járhat jobban- az, aki oltatja magát influenza ellen, vagy az, aki nem, ezért azt javasolja, amennyiben ez lehetséges, ragadjunk meg minden védekezési lehetőséget. Magyarországon jellemzően az influenza a tél első hónapjaiban szokott beindulni, január-februárban. Elképzelhető, hogy a koronavírus-járvány addigra lecseng.
A főorvos kifejtette, hogy a kórházba kerülő oltott esetek száma nagyon sok mindentől függ. Egy olyan országban, ahol sok az idős beteg ember és ők nagy százalékban beoltatják magukat, akkor logikus, hogy a kórházba kerüléskor közöttük sok oltottat találhatunk- de a lényeg az, hogy a súlyos állapotú betegek között tényleg több az oltatlan.

November 1-étől betartandó szabályok
November 1-től a közösségi közlekedési eszközökön kötelező lett a maszkhasználat. Látogatási tilalmat rendeltek el az egészségügyi intézményekben. Kivételes esetekben lehet méltányosságot kérelmezni, illetve a szociális intézményekben a vezető döntési körébe tartozik a kivételek megállapítása. Ugyancsak november 1-től a fővárosi fenntartású intézményekben, a színházakban, mozikban is kötelező a maszkviselés.
A kormányrendeletet hozott arra vonatkozólag is, miszerint a munkáltatók eldönthetik, hogy a munkavégzés alapfeltételeként előírják az oltást a munkavállalóknak. Erre vonatkozólag még van türelmi idő. Az viszont biztos, hogy az állami rendszerekben elvárják a dolgozók oltottságát.
A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa azt tapasztalja, hogy a lélegeztetőgépen lévők és az intenzívre kerülők körében kicsivel nagyobb az oltottak aránya.
A kórházba kerültek többsége oltatlan
Zacher Gábor hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa szerint, a maszk viselése és a távolságtartás egyértelműen a megelőzést szolgálja, de az oltás adhat megfelelő védelmet. A kórházi ápolásra szorulók száma alapján azt tapasztalta, hogy- bár nincsenek erre vonatkozó statisztikai adatok, mégis- az intenzív osztályra került betegeknél körülbelül 7 oltatlanra jut egy oltott ember. A szakértők egyetértenek abban, hogy nagyon kevés az esélye annak, hogy harmadik oltás után súlyos lefolyású betegség alakuljon ki.

Komolyra fordulhat a negyedik hullám
Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász nyilatkozata szerint, amennyiben ilyen gyorsan emelkedik a megbetegedések száma, akkor elég komoly a helyzet. Az is előfordulhat, hogy a negyedik hullám veszélyesebb lesz, mint az előzőek. Ez leginkább a delta variáns markánsabb fertőzőképessége miatt történik. A szakember hozzátette, ha el akarjuk kerülni az újabb komolyabb intézkedéseket és a bezárásokat, minden zárt helyen kötelezővé kell tenni a maszkviselést, valamint ingyenes vagy kedvezményes gyorsteszteket kell lehetővé tenni a lakosság számára.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ levelet küldött
A Kormányzati Tájékoztatási Központ e-mail levelet küldött az álampolgároknak, melyben újra felhívta a figyelmet az oltakozás fontosságára:
„A koronavírus-járvány negyedik hulláma elérte Magyarországot is. Egész Európában, így hazánkban is nő a betegek száma. A most terjedő delta vírusmutáns gyorsan terjed és súlyosabb megbetegedést képes okozni. A legnagyobb veszélyben továbbra is a beoltatlanok vannak.
Felhívjuk az oltottak figyelmét, hogy a védőoltás után kialakuló védettség néhány hónap elteltével gyengülhet. Ez minden vakcinára igaz. Ezért a régebben oltottak számára is kiemelten fontos az ismétlő oltás.”
Ezért kérjük, hogy amennyiben elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónapja vette fel korábbi oltását, jelentkezzen az ismétlő harmadik oltásra is! Ennek beadását kérheti háziorvosától, emellett az interneten is foglalhat időpontot valamely kórházi oltópontra. Ezt az alábbi oldalon tudja megtenni.

Influenza kontra kovid
A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy az influenza elleni oltásra még inkább szükség van, hiszen hasonlóak a tünetei, mint a koronavírus megbetegedéseknek. Az elmúlt évekhez hasonlóan a kormány továbbra is ingyenesen biztosítja a lakosság számára az influenza elleni oltást, ezért azt kérik, hogy a biztonság érdekében mindenki éljen ezzel a lehetőséggel. Az influenza elleni védőoltások elsődleges célja az egyéni védelem, így felvétele különösen ajánlott azok számára, akiknél az influenza fertőzés vagy az ahhoz társuló szövődmények nagy kockázatot jelentenek.
Gyorsulnak az antigén gyorstesztelések
A delta vírusmutáns gyors és agresszív terjedése miatt hazánkban is elkezdődött a járvány negyedik hulláma. A koronavírus-fertőzés tüneteit mutató betegek mellett azonban rendkívül sok a hasonló tünetekkel háziorvoshoz forduló légúti beteg és számuk a következő hetekben várhatóan tovább nő. A koronavírusos, illetve a náthás, influenzás betegek megkülönböztetésére és a negyedik hullám megfékezése érdekében a betegekkel közvetlenül találkozó háziorvosok az eddiginél nagyobb számban is végezhetnek antigén gyorstesztet, így a betegeknek nem kell a mentőkre várni és a mentők teszteléssel kapcsolatos terhei is csökkenthetőek. A PCR-mintavételeket -csak úgy, mint eddig- kizárólag a mentők, illetve az erre kijelölt egészségügyi szolgálatók végzik. A háziorvosok eddig is nagy számban végeztek antigén gyorsteszteket, a feladat nem új számukra, az ehhez szükséges gyorsteszteket a kormány biztosítja számukra.
Ezen kívül a háziorvosok feladatköre eldönteni, hogy a tüneteket mutató betegek közül kinél tartják indokoltnak a háziorvosi rendelőben végzendő gyorstesztet, illetve kinél tartják szükségesnek a továbbra is rendelkezésre álló statikus mintavételi pontokon történő PCR-teszt elvégzését a beteg tüneteit, oltottságát, fertőzésen való átesettségét és a járványügyi körülményeket szem előtt tartva.
Poszt-Covid veszélyes lehet a gyerekekre.
Amennyiben a gyermek volt koronavírus fertőzött, a poszt-Covid is érintheti! A tünetek szerteágazóak és nehezen észrevehetőek. Ha a fertőzés után több héttel is tapasztalhatóak a tünetek, érdemes szakemberekhez fordulni. A vírus nemcsak a testi, de a mentális egészségünket is veszélyezteti, ez már egyértelmű. A fertőzést követő hetekben, vagy akár hónapokban is előfordulhatnak hosszabb ideig fennálló és az életminőségüket negatívan befolyásoló tünetek. Bár eddig főleg felnőtteknél volt tapasztalható, mára a gyerekeknél is számottevő az előfordulása. A poszt-Covid jellemző tünetei a fáradékonyság, fejfájás, hasi fájdalmak, fogyás és keringési problémák, rossz közérzet, szédülés, szív- és pszichés panaszok. Jellemző az ingerlékenység, szorongás, depresszió és alvászavar is előfordulhat.
Forrás: EgészségKalauz, MTI, kronavírus.gov, infostart
Fotó: Pixabay
Antidepresszánssal a Covid ellen? A dohányosokat jobban érinti a vírus?