spot_imgspot_img
spot_img

Elszabadult a negyedik Kovid hullám

-

Article Top Ad (AdSense)

Durvább a helyzet, mint eddig bármikor is! Rohamosan nő a Covid fertőzöttek száma!

A Covid folyamatosan nyomasztó létezése állandóan számos kérdést vet fel. Hiába a több mint hatmillió beoltott, mégis tombol a vírus. Kapunk is, meg nem is válaszokat. Szakemberek megszakértik, a médiák híreket közölnek. Ez rendben is van, de az általános bizonytalanság a legjellemzőbb. Az egymástól többnyire eltérő vélemények, a tudományos magyarázatok és a vírus által okozott tragédiák özöne naponta sújtja a társadalmat. Az viszont egyértelmű, hogy mindent tudnunk kell, csakis így lehetünk úrrá a helyzeten.

November 22-28. OLTÁSI AKCIÓHÉT, A KÓRHÁZI OLTÓPONTOKON

A kórházak megemelt oltási kapacitással és öt féle vakcinával- akár időpontfoglalás nélkül is -várják a még oltatlanokat. A második és a harmadik oltás felvételére is lehetőség van.

Több mint hat millióan oltatták már be magukat

A kormány által közölt adatok alapján, már több mint hatmillió magyar állampolgár oltatta  be magát. Ez azonban még mindig nem elegendő ahhoz, hogy legyőzzük a vírust. A delta variáns markáns jelenléte és fertőzőképessége okozta erősödés- hazánkban is komolyan érezhető. A jelen állás szerint a negyedik hullám erőssége felülmúlja az eddigieket. Főként azokra veszélyes a helyzet, akik még oltatlanok.

Oltásregisztráció : www.vakcinainfo.gov.hu
Időpontfoglalás: www.eeszt.gov.hu
Fotó: Pixabay Újra maszkot hordunk

Van, aki beteg lesz és van, aki nem

A kutatások folyamatosak a témában, de az egyértelműen kiderült, hogy  van, akire komoly hatással van a kovid és van, aki zökkenőmentesen túlesik rajta. Rengeteg magyarázat és kutatás folyik a témában, de az biztos, hogy vannak olyan láthatatlan tényezők, amik által egyes emberek immunrendszere másként reagál. Vannak, akiknek sok kovid fertőzött van a környezetében, mégsem lesz beteg és van, aki minden adott módon próbál védekezni ellene, mégis elkapja- és kórházi kezelésre szorul. Egyes kutatások szerint vannak olyan emberek, akik szervezete a már korábban megkapott influenza vírus miatt ellenálónbb és a szervezetébe bekerülő Covid-19 ellen a sejtjei erőteljesen tudnak védekezni. Ők azok, akik nem betegednek meg. Tehát a szervezet immunválasza elég erőteljes és gyors -.így még a megbetegedés legelső szakaszában a szervezet sikerrel védekezik.

A kulcs az úgynevezett tüskefehérje sejtbe való behatolásának megoldása lehet, mely egyébként minden Covid-19 elleni vakcinában benne van. Az ellenanyag erőteljesebbé teszi a védettséget, azonban a jelen megfigyelések alapján ez idővel gyengülő tendenciát mutat.

Fotó: Pixabay Covid -19

Magas a szennyvízben a SARS-CoV-2 koncentrációja

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közlése szerint, folyamatosan figyelik a szennyvízben lévő SARS-CoV-2 koncentrációkat, mivel ezen adatok alapján előrejelzést kaphatunk a vírus terjedésének erősségéről. Hazánkban két városban már a magas kategóriába esik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának jelenléte és folyamatosan emelkedő tendencia figyelhető meg a szennyvízminták SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációjában.

Nyilatkozatok a „negyedik hullám” kapcsán

Orbán Viktor kormányfő nemrégiben elmondta: „mivel a kormány nem tud már több embert meggyőzni, hogy vegye fel az oltást, a munkahelyi közösségeken a sor.” Hozzátette, csak akkor lennénk jó helyzetben, ha mindenki be lenne oltva. Általában azt tudjuk mondani, hogy az oltottak nincsenek veszélyben, az oltatlanok életveszélyben vannak” – szögezte le a miniszterelnök. „Akkor már csak az a kérdés, hogy miért alkalmazunk védelmi intézkedéseket; hogy lassítsuk a vírus terjedését” – tette hozzá.

Gulyás Gergely: Nem lehet megmondani, hogy mikor lesz a negyedik járvány hullámának csúcsa, van aki november végére, van aki december végére mondja. A kancelláriaminiszter szerint azt sem lehet tudni, még hány hullám lesz. Arra kéri nyomatékosan a tanárokat, hogy mindenki oltassa be magát! Nagyobb átoltottság érdekében, november 22-től 101 oltóponton lehet regisztráció nélkül oltást felvenni -elsőt, másodikat vagy harmadikat.

Rusvai Miklós virológus nyilatkozat szerint az ismétlő oltások emlékeztetik a szervezetet az előzőekre. Ez azért is fontos, mert az antitestek az oltás után érik el a szervezetben a legmagasabb arányt és érik el a megfelelő védettséget. Véleménye szerint a harmadik oltás felvétele után eredményesen fogja a szervezet termelni az ellenanyagot és aki a harmadikkal is beoltatja magát, megfelelő védettséget tud szerezni a negyedik járvány hullám végéig.

Fotó: Pixabay Vírusba zárt bolygó

Rusvai Miklós: „A harmadik oltással tehát időt nyerünk, de az immunrendszerünk nem felejtette el az első két dózist sem”

Kiemelte, hogy a covid vírustól nem kell azoknak félni, akik be vannak oltva, hiszen a szervezet felkészült az antitestek előállítására és magas szinten tartja azokat. Így elkerülhetőek a komolyabb megbetegedések. Rusvai Miklós szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vélhetően még karácsony előtt Európában is engedélyezni fogja az 5–11 évesek vakcinációját a Pfizer szérumával. Ha ez megtörténik, akkor hazánkban is elkezdődhet a korosztály beoltása, ami nagy előrelépés a vírus terjedése elleni küzdelemben.

A madarak is hurcolják a vírusokat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma egy elhullottan talált vadon élő madár révén megállapította, hogy a kórokozók erőteljesebb megjelenése hazánkban összeköthető a madárvonulásokkal. A NÉBIH figyelmeztet, hogy a madárinfluenza elleni védekezésben kiemelten fontos a baromfiállomány és a vadmadarak találkozási lehetőségének minimálisra csökkentése. Emiatt továbbra is hangsúlyozzák, hogy elengedhetetlen a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása. A covid mellett tehát fontos lenne az influenza elleni védőoltás is, amivel számos komplikációt ki lehet küszöbölni.

Forrás: MTI, infostart

Fotó: Pixabay

Elkészült a Pfizer gyógyszere a covidra, sürgősségi engedélyezést kérnek

Megtudtuk, meddig véd a harmadik oltás

 

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!