Januárban startolt el a Disney+-on az igaz történeten alapuló Isten hozott a Chippendalesben sorozat, amiből megtudhatjuk: kinek köszönhetjük, hogy pasik vetkőznek nekünk.
Mennyi valóság van a Disney+ sorozatában?
Egy biztos: igaz történeten alapszik. És pont olyan botrányos, tragikus, és drámai a sztori, mint ahogy bemutatták.
A sorozatban Kumail Nanjiani játssza a Chippendales nevű férfi sztriptíztáncos és a turnézó tánccsoport alapítóját, akit Somen ‘Steve’ Banerjee-nek hívnak. A sorozat sok sötét és meglepő fordulatot vesz, és bizonyára téged is izgat a kérdés: mennyi igaz belőle? A RadioTimes.com nyomába eredt az igazságnak.
Szóval: a való életben Somen ‘Steve’ Banerjee egy indiai bevándorló volt Bombayből, aki az 1960-as években költözött Amerikába, és egy benzinkúton dolgozott, mígnem 1975-ben úgy döntött, vesz egy éjszakai klubot Los Angelesben. Destiny II-nek nevezte el, ami sokáig nem akart beindulni. Majd a klub promóterének Paul Snidernek a tanácsára (akit a sorozatban Dan Stevens alakít) Banerjee a Destiny II-t klubbá alakította, ahol nők vetkőző pasikat láthattak, és átnevezte Chippendalesnek a helység bútorai után. A bútorstílus, a XVIII. századi bútortervezőről, Thomas Chippendale-ről kapta a nevét.
Snider lett a klub vezetője 1979-ben, míg a felesége, Dorothy Stratten a mára ikonikusnak számító „mandzsetta és gallér” megjelenését javasolta a táncosoknak, amit a Playboy nyuszik ihlettek. Snidert később kirúgták, és 1980-ban, miután elváltak, megölte Strattent és öngyilkos lett.
Gyújtogatás és gyilkosság
A sorozattól eltérően a hírek szerint Banerjee már 1979-ben elkövette első bűncselekményét, és állítólag felbérelt valakit egy rivális klub felgyújtására.
Még 1981-ben Banerjee felvette Nick De Noia koreográfust, hogy készítsen táncprogramokat a bemutatóhoz, de a páros viszonya idővel megromlott. De Noia 1984-ben New Yorkba költözött, hogy létrehozzon egy új Chippendales-show-t, és turnézni kezdett, viszont jogdíjat fizetett Banerjee-nek a név használatáért és fele-fele arányban osztoztak a bevételen.
Banerjee mégis azt hitte: De Noia lop tőle, ezért felbérelt egy Ray Colon nevű ex-rendőrtisztet, hogy ölje meg De Noiát. Végül nem Colon, hanem egy általa szerzett bérgyilkos lőtte agyon 1987-ben New Yorkban. Hat év telt el, mire Banerjee-t megvádolták azzal, hogy felbérelte Colont a gyilkosság elkövetésére, és ezalatt a bűncselekmény megoldatlan maradt.
Ezután Banerjee listájára újabb személyek kerültek fel, köztük volt táncosok is, ezért ismét munkát akart adni Colonnak, aki visszautasította. Inkább az FBI informátora lett. Végül Banerjee 1993-ban bűnösnek vallotta magát bérgyilkosságban, gyújtogatási kísérletben és zsarolásban, ezért 26 év börtönbüntetésre ítélték. Ám 1994. október 23-án, egy nappal a tárgyalása előtt felakasztotta magát.
Colon bűnösnek vallotta magát a gyilkossági tervből eredő vádakban, és tanúskodott Banerjee ellen, hogy enyhítse a büntetését. Két évet töltött börtönben és házi őrizetben, majd 1996-ban szabadult.
A feminizmus éltetése vagy a test tárgyiasítása?
Induljunk ki abból, hogy már évezredek óta nagy divat a vetkőzés. Feltehetően egyidős a prostitúcióval meg a mindenféle vallási jelleggel történő szexuális aktussal. Már az ókori Egyiptomban is lejtettek szexi táncot, ahogy Görögországban és Rómában is. A szórakoztatás része volt. Csak hát ugye hosszú-hosszú ideig ez a férfiak szórakozása volt. Ám a 20. században ez már nem pusztán szexuális hergelés volt, hanem művészetté nőtte ki magát, gondolj csak a burlesque-re.
Valahol helyénvaló volt előrukkolni a férfiak vetkőzésével. Hiszen, a férfiak már hosszú évezredek óta élvezhetik a magukat a textíltől megszabadító nők látványát. Ez ugyanúgy jár a nőknek is. Erre érzett rá Banerjee és Snider is, és tökéletesen megtalálták azt a piaci rést, ami nekik rengeteg zsetont, a nőknek meg élményt hozott, mert brutális sikerük lett. A nők talicskával vitték nekik a lóvét, akik élvezték, hogy félmeztelen férfiak dongják körbe őket, és izgalmas, szexi, idővel már-már művészi táncot lejtenek, és ez így van a mai napig. Ugyanis bármily meglepő legyen: a nőknek is vannak vágyaik, és ez az, amiről hosszú éveken keresztül nem volt hajlandó tudomást venni a világ. Napjainkban is óriási sikernek örvendenek, nem véletlenül készült harmadik Magic Mike és a legtöbb lánybúcsúra igenis vetkőző pasit hívnak.
Nem azt mondom: vetkőző pasit mindenkinek, hiszen rengeteg nő ízléstelennek tartja, és kitérne a hitéből, ha végig kellene néznie egy sztriptíz show-t, vagy meglepnék vele a harmincadik születésnapján a barátnői. Sokan a test tárgyiasítását látják mindenféle vetkőzésbe, és szerintük nem éppen ünneplésre való az, hogy a férfiak is áruba bocsátják magukat. Ám ez valahol igazán nézőpont kérdése is.
Ne ítélkezzünk!
Remélhetőleg napjainkban már senkit sem kényszerítenek vetkőzésre, márpedig aki szabad akaratából teszi, mert megéri neki, vagy szereti, és az ő szemében ez erotikus táncművészet, akkor senkinek sem lehet egy rossz szava arra, mihez kezd a testével (amíg persze nem okoz kárt vele). Nyilvánvaló, hogy a feminizmus és a test tárgyiasítása nem emlegethető egy lapon. Nem felejthetjük el: a táncos (akár nő, akár férfi) nem egy darab hús, hanem ember és művész, akinek jár a tisztelet. De nem ítélhetjük el azokat, akik élvezik azok táncát, akik élvezettel szórakoztatnak így másokat. Bárki becsukhatja a szemét, ha olyan lát, ami nincs ínyére, nem kell vetkőző pasikat nézegetni, ha az ember nem akar. De attól még valahol Banerjee és társa valóban egy lépést tett az egyenlőség felé, még akkor is, ha elítélendő, bűnös módszerekkel próbálta fenntartani a birodalmát, és őket a pénz, semmint a feminimzus hajtotta.
fotók: Disney+
