spot_imgspot_img
spot_img

Brasch Bence: „Olyan jó lenne már fiatalon mindent tudni!”

-

Article Top Ad (AdSense)

Művészi pályáját énekesként kezdte, majd a Színművészeti Egyetem következett, aminek elvégzése után hamar megtalálták az izgalmasabbnál izgalmasabb szerepek. Tavaly megírta és megrendezte első színdarabját. Szereti a kihívásokat és abban hisz, hogy elébe kell menni a feladatoknak. Brasch Bence színművésszel beszélgettünk.

A Macska a forró bádogtetőn az egyik kedvenc filmem. Sok évvel ezelőtt láttam először, de a problémáiba belesüppedő Brick mindig elgondolkoztatott. Brasch Bence most tovább árnyalta a karaktert, és ragyogóan alakította a kiábrándult és szívtelen férfit, aki úgy tűnik képtelen megküzdeni a problémákkal. Amikor az előadás után néhány nappal találkozunk a színházban Bence a büfében vár. Fekete szabadidőruhájában tényleg úgy néz ki, mint egy amerikai futballsztár. Aztán persze kiderül, hogy a köztük lévő hasonlóság nagyjából ennyiben ki is merül.

– Talán a legismertebb Brick Paul Newman által kelt életre. Hogyan fogtál hozzá a szerephez? 

– Jó sokat edzettem előtte, muszáj volt összerakni magam (nevet). De a viccet félretéve, már nagyon vártam, hogy elkezdjük próbálni a darabot, mert régebben volt egy meghatározó találkozásom Tennessee Williamsszel, amikor a Radnóti Színházban láttam a Zsótér Sándor rendezte Vágy villamosát. Még a próbák előtt megnéztem a filmet is, de nem akartam ebből inspirálódni, mert tudtam, hogy magyar színpadon és a mi előadásunkban teljesen más lesz. Az olvasópróba hihetetlenül jó élmény volt, azt éreztem, hogy már az első alkalommal hiteles szólal meg a darab a kollégák szájából.

– Szorongó típus vagy?

– Sokszor nem látszik, de néha szoktam szorongani. Nem vagyok az a típus, aki a próbák előtt már előre készül, de ennél a darabnál elkezdtem. Általában a próbafolyamat alatt gyűjtöm magamba azt a sok információt, amiből aztán megértem, hogy mitől lesz jó a karakterem. Aztán rájöttem, hogy mégis hagynom kell, hogy a próbán megtörténjenek velem a dolgok, és aztán ezt kell tovább fabrikálni.

– Milyennek látod Brick karakterét?

– Nagyon sokat tanultam a szerepből. Brickkel korábban csak jó dolgok történtek, és akkor jön egy óriási mélypont, amit nem tud kezelni és inni kezd. Nem azt választotta, hogy kibeszéli magából, hanem hogy halálra issza magát. Még ha ez nincs is kimondva. Ezt ki kellett keresni magamból, meg kellett találnom a személyes kapcsolódást. Ezért előadás előtt nem nagyon szoktam haverkodni, mert már az elején akkora feszültség van benne, hogy ha nem úgy megyek be, akkor nincs meg a szerep. Lehet, hogy egy év múlva már kevesebb tuningot igényel, de most még így vagyok vele. Ugyanakkor nagyon veszélyes ez a szerep, mert arról szól, hogy valaminek meg kéne történnie, ami nem történik meg és ettől Brick extra nyugtalan, miközben szinte végig egyhelyben áll és iszik.  Az is nehéz, hogy ne csak úgy merengve nézzek ki az ablakon az élet nagy problémáin gondolkodva, hanem azon az egyetlen konkrét problémán rágódva.

Brasch Bence-macska_a_forro_hazteton_domolky_PRINT_005
Macska a forró bádogtetőn. Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

– Van köztetek hasonlóság vagy teljesen más figura, mint te?

– Nálam is megvan ez a „hagyjatok már békén” érzés, főleg, ha túl sok minden történik körülöttem. Nagyon zajos az életem, ezért néha szeretek csendben lenni és kikapcsolni az agyamat. De ez nem mindig sikerül. Egyik nap például miután hazaértem, kibontottam egy sört, szerettem volna nyugodtan meginni, miközben gyönyörködöm a házunk belső kertjében. Végül nem tudtam, mert öt percenként hívott valaki, és muszáj volt felvennem, mert valahol mindegyik fontos volt. De nagyon idegesített. Inni viszont nem tudnék annyit, mint Brick (nevet).

– Brick hiába egy macsó, mégis tehetetlennek tűnik, és az őt ért tragédia után mintha csak úgy megtörténne vele az élete. Hasonló helyzetben te mit csinálnál másképp?

– Én elmondom, ha valami bajom van. Azonnal, és nagyon nem szeretem, ha valaki nem mondja el és találgatni kell. Próbálok nem elmenekülni a problémák elől, mert előbb vagy utóbb úgyis szembe kell velük nézni. Sokszor nem könnyű megtalálni a helyes utat és sok mindentől függ, hogy ki mihez nyúl egy ilyen nehéz élethelyzetben: sporthoz, alkoholhoz, droghoz, munkához. Én például régóta bokszolok, szeptember óta pedig nagyon aktívan, és nekem rengeteget segít. Jelentősen megváltoztatta az életemet. Ha tudok, minden reggel megyek, mert nagyon jól helyre rakja az agyamat, sőt az egész napomat. Azt szeretem a legjobban, amikor teljesen rosszul vagyok edzés után. Vagy sírok.

Brasch Bence
Hegedűs D. Gézával a Macska a forró bádogtetőn című darabban. Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

– Sírsz edzés után?

– Igen! Van, hogy annyira széthajtom magam, hogy felszabadul bennem minden. Engem ez nagyon fel tud tölteni. Előfordul, hogy reggelente nincs meg a motiváció, hogy elinduljak, de ott van bennem az elhivatottság, és akkor is lemegyek, ha abszolút nincs kedvem. Mert tudom, hogy másfél óra múlva nagyon jól fogom érezni magam.

– De kell is neked az erőnlét, mert ahhoz képest, hogy négy éve jöttél ki az egyetemről elképesztő mennyiségű szerepet és főszerepet játszol, olyan darabokban, mint a Party, a Barátom, Harvey, a Kabaré, A Nagy Gatsby…. Te minek tudod ezt be: szerencsének vagy jókor voltál jó helyen?

– Az egyetem után csináltuk a Pál utcai fiúkat Székesfehérváron, ami után bekerültem a Sötétség hatalma című Alföldi-darabba Budaörsön. Utána valahogy egymás után kaptam az izgalmasabbnál izgalmasabb szerepeket. Szerintem elég jól bírom a terhelést is és keményen dolgozom. A Macska a forró bádogtetőn esetében megint megbizonyosodtam arról, hogy mennyi minden van még, amit nem tudok és mennyire jó ilyen dolgokkal találkozni. Ilyenkor azt érzem, hogy még több megoldhatatlannak tűnő feladatot akarok magamnak. Kellenek a küzdelmes szerepek.

brasch-bence-nagy gatsby
Brasch Bence A nagy Gatsby című darabban. Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

– Ambiciózus vagy…

– Mindig nagyon melós voltam. Nem hiszek abban, hogy meg kell várni, amíg ránk talál egy lehetőség. Elébe kell menni és be kell kopogni. Szerintem tenni kell azért, hogy valami megtörténjen.

– Akkor is így voltál ezzel, amikor megírtad és megrendezted a Bálna című darabot? 

– Igen, és nagyon büszke vagyok rá. Együtt csináltuk, de én alakítottam és én hajtottam.

– Mi indította el benned a darab ötletét?

– Korábban már az egyetemen rendeztem, sőt abból írtam a szakdolgozatomat is. Aztán a covid alatt elkezdtük az Átriumban az Isteni végjátékot, amit eredetileg én rendeztem volna. De közben átszerződtem a Vígszínházhoz, így végül nem tudtam elvállalni a feladatot. Alföldi Robi viszont megkért, hogy maradjak: azt mondta, ő kitalálja a koncepciót én meg közreműködőként maradjak benne. Később aztán elkezdtünk darabokat keresni az első saját rendezésemhez, de egyiknél sem éreztem azt, hogy bármelyiket jól meg tudnám csinálni. Mivel nem vagyok igazi tanult rendező, úgy éreztem, olyan darab kell, amihez van valami közöm. Végül Ugrai István, az Átrium igazgatója vetette fel, hogy írjak egy sajátot.

– A Bálna több fontos kérdésre keresi a választ, olyanokra, mint, hogy kik vagyunk és mennyire kell, hogy érdekeljen mások véleménye. Ez olyan nehéz kérdés manapság? 

– Igen, mert sok esetben tényleg számít mások véleménye. Színészként, és amikor rendezek nagyon nyitott vagyok. De azt például biztos nem viselném jól, ha valaki folyamatosan beleszólna a dolgaimba. Lehet, hogy hülyén hangzik, de egyedül fogunk meghalni. Gondolhatnak az emberek bármit, de valahogy úgy kéne csinálni, hogy mindenkinek jó legyen körülötted, de neked is. Régen nagyon sok energiát elvett az életemből, hogy azzal foglalkoztam, mit gondolnak az emberek, és csak az elmúlt pár hónapban kezdtem el kifejleszteni, hogy ne azon gondolkodjak, hogy a különböző helyzetekben vajon hogyan viselkedtem. Változtatni már úgysem tudok rajta, viszont jó nagy stresszfaktor.

Brasch bence
Brasch Bence a Party című darabban. Fotó: Gordon Eszter/Vígszínház

– Akkor a Bálna egyben terápia is neked…

– Nagyon. Sok olyan problémát vetettem benne fel, ami engem foglalkoztat, bár szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki azon gondolkozik, hogy ki vagyok én, vagy ha csinálok valamit, ami mások szerint rossz, de szerintem jó, akkor tényleg rossz-e. A színházban működik egy bizonyos fokú megfelelési kényszer, és azt szeretnénk, hogy amit csinálunk, az mindenkinek tetszen. De ezeregyszáz néző ül a közönségben, nem lehet mindenkinek tetszeni. És nem is kell. Egy bokszmeccsen sokkal egyszerűbb a helyzet: ha leütöd a másikat, jobb voltál és nyertél. A színházban ilyen nincs, a siker nem kézzel fogható.

– És ha megkérdezem, ki vagy, mit válaszolsz?

– Ezt nagyon nehéz definiálni, mert olyan sok minden meghatároz minket. Szerintem legjobban akkor tudjuk meg, ha túllépünk azon, amit mások elképzelnek rólunk, hogy milyennek kellene lennünk. Erre talán idős korban jön rá az ember. Amikor már nem vársz el magadtól mást, mint ami vagy.

– Énekesként indult a pályád, mégis a színház felé vetted az irányt, és közben rendezésből írtad a szakdolgozatodat. 31 éves vagy, irtó fiatal még. Mik az álmaid?

– Nyáron forgatok majd egy filmet, amit nagyon izgatottan várok. Nagyon szeretnék még többet írni, például forgatókönyvet, ezért elvégeztem a MOME-n egy kurzust. Közben minél előbb próbálok egyre jobb színész lenni. Nem görcsölök, de remélem, hogy a következő évadban is lesznek olyan szerepek, amiket nehéz megugrani.

– Sietsz valahová?

– Ahogy idősödsz, egyre több mindent tudsz, de olyan jó lenne már fiatalon mindent tudni. Az idős kollégák nagyon inspirálnak. Ők még akarnak kérdezni és beszélgetni, megnézik az összes bemutatót. Szeretném ezt a kíváncsiságot megtartani.

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!