spot_imgspot_img
spot_img

Csipetnyi retróval találna be az élményre vágyó fiataloknál a BMW

-

Article Top Ad (AdSense)

A BMW (megint) lépett egy merészet, ami egyrészt üdvözlendő, viszont sokan hagyományrombolásként is tekinthetnek rá. Az ok? Novemberben piacra dobják a 128ti modellt.

TI, de nem tudni illik (bocs). Hanem sokkal inkább Turizmo Internazionale a 60-as évekből, amikor a BMW elkészítette – többek között – a 2002-es típus, azóta kultikussá vált sportkiadását. Most meg fogták, és ráaggatták a hardcore-rajongók szemében eleve szitokszónak számító 1-es széria legújabb kiadására. Mi ezzel a baj?

Attól függ, honnan nézzük. Az elsőkerekes BMW-ken már évek ezelőtt túl kellett, hogy tegyük magunkat. Ez van, ilyen irányba tart a világ; kell a nagyobb hely a kabinban, az olcsóbb gyártás. Ráadásul a célcsoport döntő többségét nem érdekli, melyik a hajtott kerék, és észre sem vennék a különbséget.

Fotó:BMW AG

Tehát itt a kis nyomott pofájú 1-es, amiről a haragos közvélemény leszedte a keresztvizet a debütálásakor. Erre tessék, tekernek rajta még egyet: feltámasztják a ti jelzést. Egy elsőkerekes kompakton, orrában a keresztben beépített a motorral. Ha már a földön van, rúgjunk bele még egyet, gondolhatnánk, úgyis mindegy neki.

Pedig a cucc nagyon ígéretesnek tűnik, ha eltekintünk a fentiektől és pihenőre küldjük a bennünk megbúvó kommenthuszárt. A 128ti a csúcsot jelentő M135i xDrive alá érkezik – nemcsak olcsóbb lesz nála, hanem körülbelül 80 kilóval könnyebb is. Márpedig az komoly súlyelőny, pláne egy sportos kompakt esetében. Az új fejlesztésű, 2 literes és négyhengeres turbómotor tisztes 265 lóerőt szolgáltat, 400 Nm-es nyomatéka is rendben van. 6.1 másodperc alatt szökell százra a 128ti és a gyártó ígérete szerint igazi élménybomba lesz.

Fotó:BMW AG

Nem durrog, helyette van műhang

Kérdés, mekkorát fog szólni? A sajtó képviselői közül többen is vezethették a prototípust, és szomorúan jegyezték meg, hogy elmarad a kipufogó felől érkező durrogás – köszönhetően az emissziós előírásoknak -, és sajnos helyette be kell(ene) érni a hangszórókon át érkező, mesterkélten pimpelt motorhanggal. Lehet, a tipikus BMW vezetési élményre vágyó fiataloknak bejön a dolog – elvégre ők a célcsoport.

A váltó kizárólag nyolcsebességes automata. Ennek oka, hogy a piaci kimutatások szerint erre gerjednek a vásárlók. (Az M3 és M4 vevőinek mindössze 8 százaléka voksol manuális váltó mellett.) Áthangolták a futóművet és a kormányzást, 10 milliméterrel lejjebb került a kasztni, de ami még fontosabb, hogy részlegesen önzáró Torsen differenciálmű van az első tengelyen. Opcióként sportgumikat is lehet választani – felár nélkül! A megállástól sem kell tartani, mert a felnik mögött a „nagytesóból” érkező M sportfékek dolgoznak.

Ha félretesszük előítéleteket és megpróbálunk objektíven tekinteni rá, akár egész kívánatos elegy lehet ez a 128ti.

Ez is érdekelhet:

Régi adósságát törleszti a BMW a családapáknak

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!