spot_img
spot_img
spot_img

Bárki megtervezheti a Liu tesók és a short track bajnokok sisakját!

-

Article Top Ad (AdSense)

Most bárki beírhatja magát a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott történelmébe! Ehhez csupán némi grafikusi jártasság kell, és az, hogy ő tervezze meg a short track csapat vadonatúj versenysisakjának dizájnját. A nyílt pályázatra beküldött művek közül egy öttagú zsűri, többek között Knoch Viktor olimpiai bajnok, valamint a magyar short track első női világkupagyőztese, Jászapáti Petra és Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke választja majd ki a csapat védjegyét.

Legyen kezdő vagy akár hobbigrafikus, esetleg már elismert szakember, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség brandje, a HUNSKATE nem mindennapi lehetőséget kínál kreatív vénájú érdeklődők számára. Az ArtHungry támogatásával indított nagyszabású projekt a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott új versenysisakját díszítő dizájn megtervezésére buzdít.

A nyílt pályázatra beérkezett műveket a szakág ismert alakjai fogják zsűrizni, többek között az olimpiai bajnok, ma már a honi short tracket utánpótlásedzőként erősítő Knoch Viktor, illetve a világbajnoki ezüstérmes Jászapáti Petra és a pjongcsangi váltó tartalékembere, Oláh Bence.

„Azáltal sokkal egységesebb és különlegesebb lesz a megjelenésünk, hogy mindenki egyedi tervezésű, de egyforma sisakot visel majd a versenyeken. Mivel a futóruhához nagyon szigorú szabályok köthetők, ezért a bukó az egyetlen olyan kellék, amely egy kicsit kreatívabb dizájnt is kaphat” – mondta el Jászapáti Petra. Nincsen konkrét elképzelésünk arról, hogy mit látnánk szívesen a sisakon, nyitottak vagyunk minden ötletre. Várjuk, hogy meglepjenek a dizájnerek!” – tette hozzá Oláh Bence.

Oláh Bence

Petrán és Bencén kívül olyan remek sportemberek is viselik majd a sisakot, mint a többszörös világ- és Európa-bajnok testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang vagy a 2018-ban velük és Knoch Viktorral szintén olimpiai bajnok Burján Csaba. A nyertes grafika tehát ország-világ előtt a magyar short track válogatott védjegyévé válhat, hozzájárulva a minél sikeresebb szerepléshez a hazai és nemzetközi versenyeken; legközelebb Debrecenben a novemberi világkupán, majd jövő februárban a pekingi olimpián.

„A short track fiatal, dinamikus, gyors, igazi 21. századi sport. A magyar csapat történelmi hőstettet hajtott végre, amikor férfi váltóban megnyerte a magyar sport első téli olimpiai aranyát. Most válogatottunk számára keressük az új sisakdizájnt, amelyet pályázat során magyar grafikusokkal szeretnénk megterveztetni. Az új sisak már a november 18. és 21. között Debrecenben rendezendő világkupán, egyben olimpiai selejtezőtornán is a győzelem felé repítheti csapatunkat” – nyilatkozta Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.

Jászapáti Petra

A nevezéshez és további információkért kattintson az alábbi linkre: http://hunskate.hu/events/tervezd-meg-a-magyar-short-track-bajnokok-sisakjat

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!