spot_img

Bach műveket mutat be az Opera

-

Article Top Ad (AdSense)

Kovács István előadásában, Horváth Csaba színrevitelében, mozgásszínházi elemekkel ötvözve mutatja be Keresztkantáták című előadását az OPERA 2022. március 26-án az Eiffel Műhelyházban. A Magyar Állami Operaház Zenekarát Halász Péter vezényli.

Johann Sebastian Bach, a német barokk legnagyobb hatású zeneszerzője ugyan nem írt operát, vokális életművét azonban figyelemre méltó dramaturgiai érzékkel komponálta meg. Az OPERA ezért a 2018-as ÖRÖMÜNNEP című előadása után, mely a szerző világi kantátái nyomán született, eredetileg a 2019/20-as Keresztény Évadban tervezte bemutatni új színpadi produkcióját, ezúttal Bach egyházi kantátái alapján, aminek premierjére a járványügyi korlátozások miatt csak most kerülhet sor.

Az Ókovács Szilveszter főigazgató koncepciója nyomán a műfaji kísérletek otthonául szolgáló Eiffel Műhelyházban létrejövő színházi performansz három olyan Bach-kantátát vesz alapul, amelyek egyik központi motívuma a kereszt és a kereszthordozás. A Christ lag in Todesbanden (Jézus halállal halván), az Ich habe genug (Nem kell nekem más) és az Ich will den Kreuzstab gerne tragen (Keresztet hordozna a vállam) részben Lackfi János friss magyar fordításában hangoznak el Kovács István tolmácsolásában, magyar és német nyelven.

Horváth Csaba koreográfus-rendező, az általa 2005-ben alapított fizikai színház, a Forte Társulat 16 fős csapatával színrevitelében azt a Bach kantátáiból áradó hitet, belső lelkiséget kívánta színre vinni, amely a középkori életszemléletet tükrözve az evilági bolyongások és szenvedések közepette a végső megnyugvást a haláltól várja. Az előadás mozgó elemekből építkező díszletét Kalászki Zoltán és Kiss Benedek Kristóf, jelmezeit Benedek Mari tervezte.

Az OPERA Zenekar modern hangszerekkel és kis apparátussal, vonósokkal, három oboával, csembalóval és orgonával adja elő a műveket, emellett minden alkalommal egy-egy magyarországi egyházzenei kórus is közreműködik a produkcióban. Az előadásokat az április 8-i alkalom kivételével, amit Bartal László dirigál, Halász Péter vezényli.

A Keresztkantáták a 2022. március 26-i premiert követően március 27-én, április 2-án, 8-án, 16-án és 18-án látható az idei évadban az OPERA Eiffel Műhelyházában.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!