spot_imgspot_img
spot_img

Azt ígérik, több vakcinát fognak szállítani

-

Article Top Ad (AdSense)

Az Európai Bizottság fellépése nyomán a gyártók azt ígérték, hogy  több oltóanyagot biztosítanak a tagországoknak. Ma sem érkezett elég vakcina, kevesebbet kaptunk a vártnál.

Az AstraZeneca vakcinájának használatát is jóváhagyta az európai gyógyszerügynökség. Az AstraZeneca terméke az EU-ban a harmadik a SARS-Cov-2 elleni oltóanyagok sorában a Pfizer/BioNTech és az amerikai Moderna vakcinája után. A brüsszeli bizottság 400 millió adag megvásárlásáról kötött szerződést a gyártóval, amire pénteken adta ki a forgalmazási engedélyt.

Az Európai Bizottság pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy meg fogják állítani az AstraZeneca minden próbálkozását arra, hogy a legyártott vakcinákat kivigyék az EU-ból, mielőtt teljesítenék a megállapodást, amelyet az unióval kötöttek.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen vasárnap bejelentette, hogy az AstraZeneca is több oltóanyagot biztosít a tagországoknak. Az amerikai gyógyszeripari cég a korábbi terveiben szereplő 31 millió helyett 40 millió adagot szállít az első negyedévben. A cég azt is vállalta, hogy szállításait az eredeti menetrendhez képest egy héttel korábban elkezdi, és bővíti gyártókapacitását az EU-ban – ismertette a német politikus.

Továbbra sincs elegendő vakcina

A hétvégén ismét kevesebb oltóanyag érkezett az országba mint amit vártak: 18 ezer Moderna-vakcina érkezésére számítottak, de kevesebb mint 11 ezer jött.

A héten 85 410 adag Pfizer-vakcinát várnak. Számítani lehet továbbá Moderna-oltóanyagok érkezésére is. Az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szánt oltóanyag-szállításainak növelésére készül, a német biotechnológiai cég hétfői bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval is több adag érkezhet a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen kifejlesztett vakcinájukból.

Müller Cecília a nehézségek ellenére leszögezte: mindenképpen megkezdődik a harmadik kör, vagyis a 89 évnél idősebbek beoltása.

Budapest, 2021. január 31.
Az amerikai Moderna cég újabb, koronavírus elleni vakcinaszállítmánya a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti telephelyén 2021. január 31-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!