Borbáth Kata pszichológus írása
Egy, kétségek közt tépelődő anyuka kérdezte tőlem, mit gondolok, normális-e, hogy a hétéves gyerkőce minden délután a suli után, és minden hétvégén a számítógép és a tévé elé ül/ne/ váltakozva. Az egyiken non–stop rajzfilmet néz/ne/ a másikon játszik, ha csak lehet. A mindenféle szülői beavatkozás veszekedést, hisztit, vitát gerjeszt köztük. Mit tegyen, engedje-e, ne, mennyit, hogyan?
Azt gondolom ez a szülő nincs egyedül a problémájával. Ezért pszichológusként körbejárom a problémakört.
Radikális szemléletű pszichológusok ilyen és ehhez hasonló kérdésekre általában azt válaszolják, ha lehet, ne nézzen a gyermek a TV-t, ne használja a számítógépet kisgyerekként, hanem, inkább, minél inkább korlátozzuk, és későbbi időpontra toljuk ki ezek használatát. Arról általában nem nyilatkoznak egyébként, hány éves korban is ajánlott az elektronikus média használatának kezdete.
Kevésbé radikális szemléletű kollégák mérsékletre intik a szülőket, illetve javasolják, hogy a gyerekkel együtt ő is nézze a műsorokat, játssza a játékokat, legyen ez egy közös program.
Hozzám a második álláspont áll közelebb. Miért?
Mert, bármilyen furcsán hangzik, él bennem egy olyan érzés, gondolat, hogy a gyerekek általában tudják, mi jó nekik, mire van szükségük, mi az, ami a személyes fejlődésükhöz kell. Nem merném magamnak venni a bátorságot ahhoz, hogy megjósoljam, mivé is fejlődik a világ, hova globalizálódunk még addigra, mire gyermekeink felnőnek. Azt gondolom szülőtársaim, pszichológus kollégáim egyike sincs a jövő ismeretének birtokában, így nehezen tudunk valódi válaszokat adni arra, mire is készüljenek fel személyiségükben, gondolkodásunkban, készségekben gyermekeink.
Ugyanakkor feltevéseink vannak: azt gondoljuk, a technikai, információs fejlődés nem áll meg.
Már jó néhány utópisztikus filmet láthattunk a jövőről, ami képileg is elénk vetítette azokat a technikai eszközöket, autókat, mindenféle közlekedési eszközöket, amiket majd használni fogunk. Ezeknek egy része azóta valósággá vált. Művészek, alkotók, tudósok jeles és kevésbé jeles képviselőit is izgatja a gondolat, milyen élet is vár az utódainkra. Hát persze, hogy magukat az érintetteket is érdekli ugyanez!
Én azt gondolom, mind a gyerekek által kedvelt számítógépes játékok, mind a mese csatornák, a rajzfilmek nézése lehet az ismeretszerzés és szórakozás újabb, komplexebb, modernebb formája, és lehet igénytelen agymosás, felesleges, káros ingerdömping.
A használat minőségétől függ. És persze a mennyiségtől.
Helytelen média használat
Számos pszichológiai kutatás, vizsgálódás szól a média gyerekekre gyakorolt veszélyeiről. Itt elsősorban az agresszív minták elsajátításáról esik szó. Gondoljunk csak azokra a rajzfilmekre, ahol a másik elpusztításának változatos módszereit, technikáit láthatjuk, és a történet esetleges humora, irracionalitása a gyerek számára még nem érthető. Vagy a gyilkolós számítógépes játékokra,mindenki ismer ilyeneket. Ezeknek a gyermekek számára készült, ugyanakkor finoman fogalmazva személyiségfejlesztő hatást nem tartalmazó játékokhoz, mesékhez, filmekhez való közvetlen, korlátlan hozzáférése a gyerekeknek, közös felelőssége az alkotóknak, a műsorszerkesztőnek és a szülőknek, nevelőknek.
Lehet jól is képernyőzni
2 éves kor alatt
Ugyanakkor kár lenne a valóban jelen lévő káros tartalmak miatt teljesen ártalmasnak tartani a gyerekek média fogyasztását. Lehet jól,átgondoltan is csinálni ugyanezt, ennek részleteibe avatom be az olvasókat. Minél kisebb korban, minél kevesebb, rövidebb ideig tartó, 1-2 féle kedvenc mese közös nézése szülővel, az együttesség élményét adja a történet, a mese varázslata mellett. Legjobb, ha eleinte nem TV-t, hanem csak kiválasztott rövid, 2 éves kor előtt maximum 10-15 perces műsort néz a gyermek.
Mit érdemes választani?
Minél kevesebb szereplős, minél lassabb ritmusú, egyszerű, könnyen befogadható, – de nem bárgyú – cselekményű és szövegű történetet, mindenféle agressziótól, erős képi és hanghatástól mentes, alapvető érzelmekről és helyzetekről, a kicsik érzelemvilágához közel álló történetek legyenek ezek. Ha a szülői korosztály még emlékszik a saját gyerekkorából a Teletubbies figurákra, és történetekre, akkor tudja, miről beszélek. Azért fontos a lassúság, és a kevés szereplő, a rövid szöveg, mert a gyerek még pont ennyit tud befogadni, megérteni. Ha ennél töményebb, zajosabb, hosszabb képi hatásnak tesszük ki, nem a tiszta, értékes élményt, a megértést növeljük, hanem a zajártalmat, a feldolgozatlan képek mennyiségét az idegrendszerben.
2-3 évesnek
2-3 éves kor között is szerencsés lenne korlátozni a képi tartalomfogyasztást napi maximum 20-30 percre, és a történeteknek még mindig a nyugodt, lassú kategóriában a helyük, kedves állattörténetek, a gyerekek saját életéről szóló mesék, vagy olyan klasszikusok, mint a Boribon, ami az óvodáskort is végig kísérheti. Természetesen ez a 20-30 perc legyen a maximum. Ez azt jelenti, hogy ha sikerül egy jó délutánt a szabadban tölteni, mozgással, játékkal, akkor el is lehet hagyni nyugodtan, napokig, hetekig is, amíg csak tart a jó idő és a szülőkben a türelem.
3 év felett
Később lehet kicsit többet, szintén a szülő által kiválasztott rövid epizódfilmet, általa engedett tartalommal, igényességre törekvő mesecsatornán, de inkább gondosan kiválasztott, letöltött 30-35 perces mesefilm ajánlott. Óvodáskorban, és még kisiskolás korban is javasolt, hogy a gyerek ne üljön egyedül a képernyő előtt. A szülő legyen vele, beszéljenek a látottakról, segítsen megérteni, értelmezni.
Reklámot ne!
Már csak azért is érdemes ott lenni a kicsivel, mert a reklámok alattomosan bekúsznak a nem ellenőrzött TV, vagy netes mese végére, elé, és károsan befolyásolják a kicsik ízlését, miközben szükségtelen tárgyak iránt igényt alakítanak ki benne, illetve többnyire káros, sztereotip család és életmodelt sugallnak. Arról nem beszélve, hogy, tisztelet a kivételnek, de tömegízlésre készülnek, vagyis harsány, elnagyolt színekkel, hangokkal, figurákkal vannak teletömve. Azért érdemes megóvni a kicsiket ezektől, mert bennük még nagyon erős érzékenység működik , amivel gyenge ingereket, finom, tiszta hangokat, képeket is képesek felfogni, és a harsányság tompítja az érzékeket.
Versek, dalok? Persze!
Persze ezek a napi képernyő élmények lehetnek megzenésített versek, dalok is. Akár, sőt szuper lenne a szülővel közösen énekelve, táncolva, vagy a kicsi trambulinon is ugrálhat rá, ritmusra. Arra igyekezzünk figyelni, hogy a gyerekeknek csak a legjobb ízléssel előállított tartalmakat adjuk, mind képi világban, mind zenei hangzásban. Minél tisztább, egyénibb, letisztultabb a képi és hangi világ, annál kifinomultabb, és ezzel együtt differenciáltabb hatást ér el a gyermeknél. Vagyis az igényes tartalom okosít és nemesít.
Gépezés, tablet, telefonozás
A gépen, tableten a legkisebbeknek, 3-4 évesen színező játékok használatát tartom adekvátnak, 15-20 percnél nem hosszabb időtartamban. Aztán a továbbiakban a szülők már válogathatnak sokféle, jól kitalált, igényes mesés játék programok között. Arról nem beszélve, hogy az okos, érdeklődő gyereknek az egészséges kíváncsisága okán, a bármilyen tanulási zavar előjeleit mutató gyerkőcnek pedig emiatt külön ajánlhatóak izgalmas és ugyanakkor fejlesztő játékok sokasága, igényesen kifejlesztett változata. A felnőtt telefonját jobb, ha nem kapja meg a gyerek játszani, csak azért, hogy addig is csönd legyen. Olyan, mintha a kisgyereknek kávét adnánk reggelire. Nincs szüksége a kis képernyős, még nehezebben befogadható élményekre – szerintem – még az iskolásoknak se a telefonról.
A fokozatosság és a tudatosság elve
A lényeg a fokozatosság elve, és az igényes, kritikus médiafogyasztóvá nevelés.
Ennél többet nem tehetünk, véleményem szerint, de ha ezt megtesszük, azzal nagyon sokat adunk a gyermekünknek. Közösen megbeszéljük a látottakat, az élmény közös, ugyanakkor segíthetünk megemészteni olyan információt a gyereknek, amit még nem tud magától értelmezni. Kritikánk megfogalmazásával az igénytelen, hamis tartalmakkal szemben pedig ráneveljük a differenciált médiafogyasztásra, a látott, hallott, kapott tartalmak értékelésére.
Gyógypedagógus barátnőm vezette be kisiskolás fiánál azt a módszert, hogy előre megvették a következő havi gyerekcsatorna műsorújságát, és közös programként, anya-fia kupaktanáccsal, demokratikus megbeszélésen döntötték el, mi az, amit megnéznek ebből , – lehetőleg közösen, – és mikor.
Nagyon ötletes módszernek tartom: hiszen így teljesen ellenőrizhetővé vált a gyerek tévézése, világos kereteket teremtettek, ami mindkettőjüknek megfelelt.
Mit tehet a szülő?
A lényeg, a keretek megteremtése, a mit, és a tól-ig meghatározása minden életkorban, mind a számítógép használata, mind a tévénézés esetén. Nem bármikor, bármit nézni/ játszani bármeddig, hanem konkrét meséket, műsorokat, játékokat tervezetten, szigorúan annak a végéig.
Optimizmussal szemlélve ezt a folyamatot azt gondolom a serdülőkorra ebben is – mint az élet más területein is – a szülő, ha addig gondosan odafigyelt, vezette, nevelte gyermekét az elektronikus játék és média helyes használatára elengedheti „gyermeke kezét”. Nyugodt lehet, hogy már nem nagyon fog letévedni a helyes útról. (Ha mégis, visszatalál majd …)
Egy igényes, a médiát jól használó, a számára fontos tartalmakat kiválasztani képes teenager, majd felnőtt válhat így belőle. Ami nem kevés.
