Az Etesd gasztronómiával váltaná meg a világot

-

Lezárult az Etesd a Dokit 3, a nonprofit szervezet harmadik, egészségügyi dolgozókat támogató kampánya is, amelynek során az egészségügyi dolgozóknak főztek finom és tápláló ételeket. Három nagyszabású kampányuk során több, mint százezer adag ételt juttattak el a kórházakba, tesztlaborokba, oltópontokra, mentőállomásokra és rendelőintézetekbe. Azonban a járványhelyzet lazulása sem ad okot a csapatnak a pihenésre, gasztroélményekkel és edukatív programokkal készülnek az év második felére.

Az Etesd 2020 óta működik közhasznú szervezetként, megalakulásuk pillanatától célként tűzték ki a hátrányos helyzetű csoportok támogatását, ez a pandémia alatt elsősorban a fizikai és mentális túlterheltségtől szenvedő egészségügyi dolgozókat jelentette.

A járvány ideje alatt a legnagyobb támogatásra szoruló egészségügyi dolgozóknak segítettek, először önerőből, majd több partnerrel kiegészülve „etették a dokikat”. A kis csapat kezdeményezése mögé nagylelkű támogatók álltak. A SPAR 15 120 darab szendviccsel segítette elsősorban az oltópontokon dolgozókat, a Kométa 1 565 kg hústermékkel támogatta a főzést, a Cserpes Sajtműhely több, mint 100 kg sajtot és többszáz doboz tejszínt, vajat és joghurtot adományozott a szervezetnek, a Zila kávéház pedig 6 000 adag kész étellel járult hozzá az ügy sikeréhez. Logisztikai partnerként csatlakozott a HELIT, akiknek hála Hatvanba és Nagykátára is tudtak szállítani, valamint a Wolt, akik november óta 202 nap alatt 21 494 adag ételt szállítottak ki.

Etesd
kép:Etesd

A szervezet támogató tevékenysége azonban nem csak a járvány alakulásához kötődik. Nyáron több projektet is elindítottak, hátrányos helyzetű csoportoknak nyújtva támogatást és ismereteket a gasztronómia segítségével. Júliusban egy másik alapítvánnyal karöltve SNI (speciális nevelési igényű) gyermekeknek és családjaiknak biztosítottak éttermi élményt, augusztusban pedig az év minden napján mindannyiunkért keményen dolgozó Országos Mentőszolgálat dolgozóit és gyermekeit lepik meg egy önfeledt, varázslatos programmal: Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok Az Illúzió Mesterei előadására 1000 egészségügyi dolgozót és családjaikat hívják meg.

Etesd
Pancsovay Zita és Serfőző Márta kép: Etesd

Ősszel olyan vállalatoknak mutatják majd be új, jótékonysági főzéssel kombinált csapatépítő programjukat, amelyek felelősségvállalásukkal hozzájárulnak a pozitív társadalmi változásokhoz, a körforgásos gazdaság megteremtéséhez, a környezettudatos életmód és a társadalmi együttműködés elősegítéséhez.

Az év végére is tartogat meglepetéseket a szervezet, hisznek abban, hogy a pozitív változások az étellel is kezdődhetnek.

 

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!