A biztonság egy általánosan elismert fogalom, de valójában egy látens igény: amíg nem veszítjük el, addig nem is tudjuk, hogy valójában mennyire fontos. Pedig mindannyiunk élete és testi épsége múlik rajta. Igaz ez a közlekedés biztonságára is, ezért nem mindegy, hogyan viselkedünk az utakon – például vezetés közben.
Valamivel több, mint egy hónapja az egyik futóversenyen két magyar versenyzőt is elütött egy autós, aki vezetésre alkalmatlan állapotban volt, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt komoly sérülés. A következő napon egy motorral közlekedő barátomat ütötte el egy idős autóvezető, másnap pedig engem toltak le az autópályán miközben előztem. Valószínűleg mindenkinek vannak hasonló tapasztalatai a közlekedéssel kapcsolatban, amely hazánkban is hagy némi kívánni valót maga után. A magyar közlekedési kultúráról és a biztonságról Berta Tamással, a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont szakértőjével beszélgettünk.
– Milyen ma Magyarországon a közlekedési kultúra?
– A közlekedési kultúra igaz, hogy köthető egy adott ország alapkultúrájához, mégis hiba lenne egyenlőségjelet tenni közéjük; ha be kéne lőni a szintjét, akkor a régióban nem az első helyre kerülnénk, de nem is az utolsóra. A közlekedési kultúránk valójában sokkal jobb, mint az ezzel kapcsolatos érzetünk, éppen ezért foglalkozni kell vele, mert a kutatások azt mutatják, hogy az általános közérzet rosszabb, mint ami a valóság. Itt szeretném megemlíteni május 11-ét, A Közlekedési Kultúra Napját, amely egy kiváló hazai kezdeményezés, a célja pedig a figyelemfelkeltés és a szemléletformálás – pozitív példákkal megerősítve.
– Ezek szerint a közlekedési kultúra egyik alapeleme az emberi viselkedés. Hogyan befolyásolják a különböző tényezők a viselkedésünket és a vezetési képességet?
– Általános viselkedünk jelentősen befolyásolja azt is, hogy hogyan reagálunk a vezetés közben felmerülő helyzetekre. Képessé akkor válunk valamire, ha tudjuk az elméletet, amelyeket a gyakorlatban használni is tudunk, ezeket együttvéve válunk alkalmassá a biztonságos közlekedésre is. A közlekedésbiztonság szempontjából az alkalmasság egyik kiemelt területe, hogy a figyelem megfelelő-e. A közlekedés során rengeteg inger ér minket, ki kell szűrni a fontos információkat, hogy amikor helyzetbe kerülünk, jó döntést hozzunk. Ez a figyelem a mentális és fiziológiai állapotunktól is függ. Bizonyos szerek és körülmények ezt jelentősen befolyásolják és alkalmatlanná tehetnek minket a közlekedésben való részvételre; ilyenek lehetnek némely gyógyszerek, az alkohol, a tudatmódosító szerek, de ide kell sorolni a mentális problémákat, a kialvatlanságot és a mobiltelefon használatát is.
– A megfelelő elméleti tudás a KRESZ ismeretével elsajátítható, de úgy tűnik, hogy ez nem javít a helyzeten…
– A tudásnál mindenkinek a KRESZ jut először eszébe, de ennél szélesebb körben érdemes gondolni. A KRESZ egy szabálygyűjtemény, de nem az összes közlekedési szabály gyűjteménye, nincs benne az összes helyzet, amellyel találkozni fogunk életünk során, sokkal inkább egy „elvárt magatartásgyűjtemény”. A KRESZ azt mondja ki, hogy különböző szituációk esetén mi az a magatartás, amelyet tanúsítanunk kell, amelyet elvárnak tőlünk a közlekedés többi résztvevői, hogy hogyan kellene viselkedni, és ehhez további szabályokat rendel. A lassan fél évszázados jogszabály gyakori módosításokkal igyekeztek közelíteni a mindenkori jogalkotók a közlekedésben bekövetkezett változásokhoz. Emiatt nem mindig értelmezhető könnyen, ugyanakkor úgy tűnik, hogy ebben a formájában mégis egy jól működő normarendszert alkot.
De visszatérve a tudáshoz. Tömegével jelentkeznek fiatalok a B kategóriás jogosítvány megszerzésére. Ekkor válik hivatalossá, hogy alkalmasak-e arra, hogy részt vegyenek a közlekedésben, pedig ennél már sokkal korábban is ott vannak. Gyalogosként, kerékpárosként – és arról, hogy mit tudnak, mit tanítottak nekik, nincsenek konkrét ismereteink. A tapasztalatok alapján azt mondom, hogy már itt komoly hiányosság van, pedig ezek az ismeretek már a köznevelésben elsajátíthatóak lennének, akár az óvodában is. Mert a közlekedésben a legfontosabb az emberi egészség és a testi épség védelme, amelyet nem lehet elég korán megtanulni.
– Hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a közlekedést?
– Rövid távon a teljesen egyértelmű szabályokkal és azok következetes betartatásával. Aki például az autópályán, egy balesetnél elhúz a leállósávban a sor mellett, azt ki kell emelni a közlekedésből és a lehető legkomolyabban szankcionálni. Ezzel a cselekedetével ugyanis amellett, hogy akadályozhatja a mentők vonulását, akár közvetlen életveszélyt is jelenthet egy leállósávba kisétáló ember számára. Arról már nem is beszélve, hogy rombolja a szabálykövetési hajlandóságot, hiszen egy másik autós „joggal” gondolhatja, hogy ő is követheti ezt a magatartást. Ilyen helyzetben visszatartó ereje lenne a tettenérésnek, ha tudnák például, hogy a sor végén, a forgalmat leállító rendőr úgyis megállítja majd őket. Van olyan ország, ahol pont olyan szigorítást terveznek, ahol ilyen esetekben a gépkocsi elvétel lenne a szankció.
– Azért ez nagyon erős, az autó mégiscsak magántulajdon…
– Magántulajdon a díszes szamurájkard is a kandalló fölött, mégis teljes joggal csavarják ki annak a kezéből, aki az utcán szaladgál vele. Az autóm is egy eszköz, amelyre azért vonatkoznak szabályok, mert nem a saját magánutamon használom, hanem egy közösségi rendszerben, amelynek közös szabályai vannak. Amíg relativizáljuk ezeket az alapszabályokat, addig nem lesz rend. Abszolút értékben kell rögzíteni, hogy az agresszió nem célravezető; erősíteni kell, hogy ezekben a helyzetekben a szereplő nem menő lesz, hanem potenciális veszélyforrás, ezért nincs helye a közlekedésben, egyből egyértelmű lenne, hogy mi az elvárt magatartás. Szerintem ez megérne egy komolyabb társadalmi párbeszédet is…
– Hogyan lehet kiszűrni a járművezetőből fakadó kockázatot? Egyáltalán hogyan lehet kiszűrni azokat, akik vezetésre alkalmatlan állapotban autóba ülnek?
Több ilyen jellegű felmérést végeztünk és az derült ki, nemcsak tudatos szabályszegésekről beszélünk, hanem az ismeretek hiányáról is. Ezért lenne jó, ha a vezetők tudása naprakész lenne, ennek az egyik leghatékonyabb módja véleményem szerint az önkéntes alapon nyugvó – folyamatos – fejlesztés, tanulás, ahol a megújult szabályokat az autósok tesztkörnyezetben ki is próbálhatják. Az interneten egyébként több olyan felület van, ahol az elméleti tudást lehet frissíteni.
Tudatosulnia kell az emberekben, hogy minden döntésüknek következménye van; függetlenül attól, hogy autóban, kerékpáron vagy akár elektromos rolleren közlekednek. Azt gondolom, hogy nagyon sokat lehet tenni, egyrészt szemléletformálással; kampányszerűen felhívni a figyelmet egy problémára, de akár a folytonos köznevelési rendszeren keresztül is, ami kialakítja a társadalmi normákat és tudatosítja az elvárt magatartást. Mivel emberekről van szó, ez az egész akkor tud hatékonyan működni, ha ehhez megfelelő szankcionálási rendszer társul mindaddig, amíg az önkéntes szabálybetartás meg nem valósul.
– Hogyan lehet mérni a közlekedésbiztonsági munka hatékonyságát?
– Az Európai Uniós akcióprogrammal összhangban erre van egy nemzeti stratégia, a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram. Az uniós program 10 éves periódusokban határozza meg, hogy a halálos balesetet szenvedők száma a felére csökkenjen. Az ilyen jellegű leíró mutatóknál azonban probléma, hogy hatással vannak rájuk a társadalmi folyamatok, de a befolyásoló tényezők közé sorolhatnám az időjárást is. Ezért vezették be a teljesítménymutatókat, amelyek kizárólag attól függnek, hogy milyen az egyén tudatossága és szabálykövetési hajlandósága. A biztonsági övet viselők aránya például a svédeknél gyakorlatilag 100%, míg nálunk 93-95% az első ülésen, hátul pedig alacsonyabb, mindössze 70%. Ez nem egy bonyolult dolog, mégis tartják magukat a városi legendák, amelyeket nem lehet kiverni a fejekből. Végeztünk egy számítást arra vonatkozóan, hogy ha az övviselési arányt 5%-kal emelnénk, akkor jelentősen kevesebb baleset végződne halállal. Másik ilyen mutató a gyerekülés használati aránya, amelyben már sokat fejlődtünk, de az autóvezetők 10%-a még mindig nem ezekben az eszközökben szállítja gyermekét.
– Hogyan lehet a társadalmat úgy megreformálni, hogy kevesebb legyen a közúti baleset és biztonságosabb a közlekedés, illetve hogyan lehet megelőzni a baleseteket?
– Naprakész ismeretekkel és a tettenérés valószínűségének növelésével, ami szerintem fontosabb, mint a szankció mértéke. Társadalmi prioritássá kell tenni a közlekedésbiztonságot, ezáltal több erőforrás jutna rá minden szereplő részéről. Az, hogy milyenek az utak, milyen filozófiában és hogyan kezeljük a védtelen közlekedőket (gyalogos, kerékpáros, motoros), hogy nem az erő érvényesül, hanem az egyenlő esélyek… Ez mind hozzátesz, de hosszú és aprólékos munka lesz a fejekben rendet tenni. Viszont ez az, ami egyben fenntartható is, mert így egy idő után már nem az ellenőrzés és a szankció miatt közlekednének szabályosan és biztonságosan az emberek.
Itt további érdekes olvasnivalót találsz:
Nem elég gumikat cserélni! Praktikus tanácsok, hogyan készítsd fel az autódat télre!