spot_img
spot_img
spot_img

Átok sújtja Bajor Imre egykori vendéglőjét?

-

Article Top Ad (AdSense)

Bajor Imre március 9-én lett volna 65 éves. Egykori étterme a Kicsihuszár helyén Fricska néven nyílt új vendéglátóhely 2014-ben, halála évében. Akkor a tulajdonos nem tartott attól, hogy elátkozott lenne a VII.kerületi pincehelyiség, amely kíváló konyhájával a 2020-as Dining Guide TOP100 Étteremkalauzba is bekerült. Ám Covid után nem nyitottak újra, tavaly év végén pedig egyértelművé vált, hogy végleg bezárt.

 A közkedvelt színész 2014-ben búcsúzott el a földi léttől. Halálához sokak szerint az imádott Dob utcai étterme iránti állandó aggodalom is közrejátszott. A 2008-ban vásárolt 216 négyzetméteres alagsori helyiségben sikerült megvalósítani élete egyik álmát, ám a dolgok nem éppen úgy alakultak, ahogy elképzelte.

Fotó:Polesz Anita

Hiába szerette volna, hogy a hangulatos pub a színészvilág törzshelyévé váljon, egy év után kiderült, hogy nem sikerült létrehoznia a vágyott kultikus találkozóhelyet. Minden pénzét ráköltötte, hitelt vett fel, egy évig kínlódott vele, majd csődöt jelentett. Hatalmas hitel zúdult a nyakába, aminek súlyától e egyre rosszabbul érezte magát. A folyamatos feszültségbe végül belebetegedett, agydaganat alakult ki a fejében és nem tudták megmenteni, hiába utazott el nagy reményekkel még Kínába is speciális kezelésre.

A csődbe ment éttermet elárverezték, az új tulajdonos pedig sikerre vitte a teljesen felújított vendéglátóhelyet.

Sajnálom, hogy erre ráment valakinek az élete” – mondta  a nyitás előtt, amikor felkerestem,  és akkor még nem gondolta, hogy hiába alkotott kiemelkedőt, nem sokáig élvezhette. Először a Covid szólt közbe, majd a pandémia miatti átmenetinek gondolt bezárás után tavaly sem nyitottak újra. A tulajdonosi körnek nem sikerült megegyeznie az újranyitásról.

Fotó: fricska.eu

A már kétszer is szebb napokra tervezett pincehelyiség ismét üresen árválkodik, és akárhányszor elmegyek előtte, mindig szegény Bajor Imi jut eszembe róla.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!