spot_img

Arisztophanész/Fábián Péter: Felhőkakukkvár

-

Article Top Ad (AdSense)

Az idén 15 éves KVTársulat még 2022 februárjában kezdett közösen dolgozni, gondolkozni, alkotni az Apertúrával (egykori k2 Színház). Arisztophanész három komédiája nyomán készültek egy előadást létrehozni arról, hogy mi történne, ha egy nap a nők fellázadnának, és átvennék a hatalmat a politikai életben. És akkor kitört a háború. Nem egy másik kontinensen, biztonságos távolban az országunktól, hanem itt, a szomszédban. Akkor egyértelmű volt, hogy nem tudják úgy folytatni, mintha semmi sem történt volna. Fábián Péter rendező vezetésével újratervezés történt. Az alapötlet szerint a szerző maradt, de a téma változott.  

Az író-rendező Fábián Péter gondolatai a darabról: Régóta foglalkoztatnak Arisztophanész komédiái, melyekben hétköznapi emberek próbálnak meg reagálni az őket körülvevő történelmi helyzetre. Húsba vágó aktualitást adott a Mester felvetéseinek a szomszédunkban kirobbant háború, és úgy éreztem, most eljött az ideje újra fogalmazni ezeket a kétezerötszáz éves kérdéseket, persze új fénytörésben, de hűen az eredeti művek hangulatához: szembe röhögni a borzalmat, fügét mutatni a háborúnak, és kutatni, mit tehet a kis ember, ha a nagy emberek úgy döntenek, ideje fegyvert rántani. Mindezt egy abszurdba hajló bohóctréfába ágyazva – ebből született a Felhőkakukkvár alapötlete. 

A premier időpontja: 2022. október 24., hétfő – 19:00 

Helyszín: Gólem Színház (1077 Bp., Csányi u. 3.)  

Szereplők: Formán Bálint, Gyöngy Zsuzsa, Király Dániel, Razvaljajeva Anasztázia, Száger Zsuzsa, Urbanovits Krisztina 

Zene: Razvaljajeva Anasztázia 

Jelmez: Háda Fruzsina 

Író-rendező: Fábián Péter 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!