spot_imgspot_img
spot_img

Aqua Challenge indul

-

Article Top Ad (AdSense)

A megfelelő hidratáltság és az egészséges életmód támogatására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) NETA* Programirodája márciustól ismét meghirdeti vízfogyasztást népszerűsítő kampányát.

Az Aqua Challenge keretében a résztvevők vállalják, hogy a kihívás hat hónapos időintervalluma alatt a lehető legtöbb napon át csak vízzel oltják szomjukat.

A 2020-ban indult, immár harmadik alkalommal meghirdetett kampány elsődleges célja, hogy minél többen megtapasztalják a rendszeres és bőséges vízfogyasztás, valamint – a szörpök és üdítők fogyasztásának visszaszorításával együtt – a cukorbevitel csökkentésének kedvező élettani hatásait. Ezzel együtt az Aqua Challenge teljesítése mindenki számára lehetőséget ad arra, hogy az egészségmegőrzés szempontjából elengedhetetlen tudatos folyadékbevitel hosszútávon is a mindennapjai részévé váljon.

A kezdeményezés 2020-ban indult útjára az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága támogatásával, az „Új egészségkultúra” program célkitűzéseivel összhangban. A kihívás híre már az első évben közel harmincezer emberhez ért el a közösségi médiában. Az OGYÉI-hez eljutott visszajelzések alapján a résztvevők közül többen kevésbé érezték magukat fáradtnak, ritkábban panaszkodtak fejfájásra és testsúlycsökkenést is tapasztaltak a 30 nap során.

Elegendő mennyiségű víz fogyasztása nem pusztán az izmok és a szív működéséhez, a szellemi és fizikai teljesítőképesség fenntartásához járul hozzá, de javítja a bőr és a haj rugalmasságát, támogatja az emésztést, a betegségek megelőzését és a gyorsabb gyógyulást. Segíti továbbá az ideális testsúly elérését és megtartását. Az intézet ez utóbbira egy nagyon szemléletes példát is ad: ha 1 hónapon keresztül naponta 1,5 liter cukros üdítő helyett ugyanennyi vizet iszunk meg, közel 20 000 kalóriával kevesebbet viszünk be a szervezetünkbe.

Dr. Szentiványi Mátyás

Ezek a hatások pedig csak sokszorozódnak, ha a kihívás minél hosszabb távú tudatosságra ösztönöz. Ezért is döntött úgy az OGYÉI, hogy idén nem korlátozza 30 napra és kizárólag az online térre a kihívást, hanem egészen augusztus végéig meghosszabbítja a próbatételt, amelynek keretében többek között flashmobbal, kihelyezett vízivó pontokkal, rendezvényeken tartott előadásokkal – pl. áprilisban a Millenárison megrendezésre kerülő KávéBár Bazáron – várja az érdeklődőket. Továbbá a tévé, rádió, óriásplakátok segítségével is igyekszik motiválni a kihívásban résztvevőket, valamint a social media felületein szinte napi rendszerességgel oszt meg hasznos és fontos információkat a vízfogyasztás fontosságáról. És mindezekhez olyan közismert influenszerek segítségét is kéri, mint pl. Nagy Dániel Exatlonos versenyző, vagy Nagy Benedek sportoló-vlogger. A kezdeményezéshez a kampány során bármikor, bármennyi időre lehet csatlakozni, akár már egy hónap teljesítése is elegendő lehet arra, hogy a vízfogyasztás kedvező élettani hatásait megtapasztaljuk magunkon.

Feigl Edit

Az idei Aqua Challenge-ről minden információ megtalálható a kampány időszakában az OGYÉI honlapján, a https://ogyei.gov.hu/aqua_challenge_kampany linken és a Facebookon – https://www.facebook.com/AquaChallengeOGYEI. További praktikus tanácsok, hasznos tippek és hiteles információk olvashatók a vízbevitel fontosságáról az Intézet https://merokanal.hu/aquachallenge/ aloldalán.

Akár csak egy hónapra, akár az egész kihívás idejére mindenkinek megéri csatlakozni az Aqua Challenge kezdeményezéshez, és megtenni az első, de nagyon fontos lépést egészsége megőrzéséért, megtapasztalva, hogy a víz a legjobb szomjoltó.

*Népegészségügyi Termékadó

Függőséget okozhat a kóla? A szakember megmondja.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!