Andersen a mesékbe menekült

-

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki idővel magas lett, felnőtt lett, azonban szíve mélyén még mindig gyermekszemmel tekintett a világra. Tapasztalatait elraktározta, majd a képzeletében újra élte színesen, beszélő tárgyak társaságában. Hans Christian Andersen a meséiben dolgozta fel az életét, a képzeletében élt. 187 éve ezen a napon jelent meg az első mesekönyve.

Képzelet a valóság ellen

Imádta az apját. Minden egyes szaván csüngött, főleg, amikor felolvasott neki. Olyan ajtókat nyitottak ki a mesék a fantáziájában, amiken vissza már jött. A családja szegény volt, de boldogok voltak. Legalábbis egy ideig. Andersen korán elvesztette apját, ami a szegény család legnagyobb félelme volt, elveszíteni a fő kenyérkeresőt. Az olvasni, írni nem tudó anyja kénytelen volt munkába küldeni a 11 éves kis Andersent, aki legszívesebben csak a fantáziájában élt volna. Minél több felelősséget kellett vállalnia, minél jobban megismerkedett az élettel, a zord valósággal, annál nagyobb lett a képzelőereje.

Tanulni vágyott és miután anyját meggyőzte, próbálkozott balettel, énekléssel, de végül csak megérkezett az íráshoz. Már korai műveire is felfigyeltek, akkor még drámaírónak készült. Mégis ott élt benne párhuzamosan az a világ, amit az apja nyitott meg a mesékkel. Amikor már túlcsordult a képzelete, akkor el kezdett meséket írni. Először csak ismerőseivel osztotta meg őket, de amikor pénzre volt szüksége, nem sok reménnyel, de kiadta a meséit. Nem várt sikereket ért el. Miért?

Kép: Rex Whistler

Páratlan látásmód

Andersen egyedi megközelítése, színes fantáziája megengedte neki, hogy ne régi népmeséket dolgozzon fel, ahogyan abban az időben más meseírók tették. Saját élményeit, gondolatait vetette papírra, de volt benne még egy csavar. A gyerekek perspektívájából írt. A szöveg nyelvezete, dinamikája, ritmikussága könnyen olvashatóvá tette a meséit. A beszélt szöveghez igazította az írásait. A felnőttek közül sokan furcsállták is, mert rendszerint olyan könyveket adtak a gyerekeiknek, amikből megtanulták, hogyan kell a felnőttekkel beszélni. Andersen meséi viszont nem ebből a szempontból tanítójellegűek.

Manapság a mesék szinte kivétel nélkül boldogan végződnek. Mivel Andersen saját tapasztalatait dolgozta fel a meséiben, a legtöbb esetben nincs az a kielégítő beteljesülés a történetei végén. Valójában a való életben sosem tudott igazán beilleszkedni, de nem tudjuk, hogy azért, mert annyira a képzeletében élt, vagy azért látogatta meg ilyen gyakran a képzeletét, mert nem tudott beilleszkedni. Az biztos, hogy sok fájdalom volt benne, például azért is, mert sokat csúfolták a külseje miatt. Ezt a traumáját A rút kiskacsában próbálta feldolgozni. A mese végén kiteljesedik a kiskacsa, ahogy Andersen is végül megkapta a neki járó elismerést.

Kép: flickr

A valódi otthona

Számos feljegyzés van arról, hogy homoszexuális volt. Igaz, hogy szerelmes volt nőkbe, de többször próbálkozott férfiakkal is, amit nem is titkolt, így a 19. században még nehezebben fogadták el. A vágyát arra, hogy az emberek befogadják, hogy boldogan ott legyen köztük, hogy szabadon vágyhasson egy férfira, A kis hableányban élte ki. Az eredeti mesében kivágják a kis hableány nyelvét, iszonyú fájdalmakat él át minden egyes lépésnél. Mindent megtesz, hogy az emberekkel lehessen, hogy a szerelmével lehessen, de a végén mégis beleveti magát a tengerbe, ami Andersen társas kapcsolatait szimbolizálja.

Tisztelték a művei miatt, sikeres volt és elismert, mégis élete nagyrészében megnemértéssel töltött felhő volt a feje fölött. Fizikai otthont, saját családot soha nem tudott, nem is akart magának megteremteni, de nem volt hontalan, sem boldogtalan. A saját képzeletében élt, a fantáziája adott neki otthont és kiteljesedét. A meséi, amelyek néha fájdalmasak, de szerethetőek, több generációt is felneveltek. A mai napig a gyerekek egyik kedvence, talán azért, mert ő maga is valahol mindig gyerek maradt.

Kép: flickr

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!