A felelős állattartásra nevelésre, az állatvédők áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet a Mancs a szívre ifjúsági centrum Alapítvány, amely 2020 nyarán került bejegyzésre. Az alapítvány célja egy olyan ifjúsági centrum megnyitása, ahol gyerekeknek/fiataloknak állat-asszisztált foglalkozásokkal segítik a tanulásban, a lelki kiegyensúlyozottság elérését.
„Nem biztosítjuk a gyerekek lelki fejlődéséhez szükséges feltételeket, pedig a gyerek érzékeli a felnőttek feszültségét és az ellenségeskedést is. Így hogyan várhatjuk el, hogy az emberek tudatosak és empatikusak legyenek, ha már gyermekkorban elnyomunk minden jót bennük?” – teszi fel a kérdést Kenyeres Erika, tanár, a Mancs a szívre Alapítvány egyszemélyes kurátora.
Esélyt kell adni egy jobb út reményében
„A lelkileg kiegyensúlyozott ember nem bánt se embert se állatot. Én tipikus matek tanár vagyok, nálam minden mindennel összefügg. Egyrészt az állatok feltétel nélküli szeretete gyógyítja a gyerekek lelkét, fejleszti a szociális készségeiket, ezáltal nagyobb sikereket érnek el. Másrészt ahhoz, hogy egy házi kedvenc valóban pozitív befolyással legyen a gyerekre, ahhoz törődni kell vele. Fajnak/fajtának megfelelő módon kell tartani. Az alapítvány is onnan kapta a nevét, hogy az állatoknak az emberre milyen pozitív hatása van és ez tanulmányok is alátámaszják. Amikor az én kutyám felugrik rám a mancsa pont a szívem környékén van. Köztudott, hogy a stressz csökkenésével enyhül a fájdalomérzetünk. Az érzelmi fejlődéshez szükséges a feltétel nélküli szeretet és az elfogadás megtapasztalása. De az állatok simogatásával csökken a vérnyomás, a szívfrekvencia, és nekik köszönhetően még a légzésszám is normalizálható. Társas kapcsolatok kialakításában rendkívül nagy szerepet játszanak” – mondta Kenyeres Erika, akinek fontos üzenete, hogy nem mondhatunk le a gyerekekről.
„Ha azt mondjuk, hogy otthon úgyis csak a rosszat látják, akkor esélyt sem adunk annak, hogy lássák, van jobb út is. Hányszor mondjuk mi tanárok, hogy ismétlés a tudás anyja? Akkor ideje alkalmazni is. Azt hisszük, hogy egyszer elmondjuk, hogy ne bántsd az osztálytársaidat vagy az állatokat, ne szennyezd a környezetet, az elég? Nagyon jó, hogy állatvédő és humán szervezetek mennek az iskolákba, de ők nem lehetnek ott minden nap. Ők az alapot adják, rajtunk, tanárokon múlik, hogy mit építenek erre a gyerekek.”
Ne becsüljük le a szeretet erejét!
Erika mindig úgy fogalmaz, hogy az ő „üzemanyaga” a szeretet és ez bárhonnan jöhet. Fontos a megfelelő családi, baráti háttér és az állatokról való gondoskodás, akiktől megtanulhatjuk milyen az önzetlen szeretet.
„Rengeteg csodálatos embert ismertem meg az utóbbi időben. Ehhez viszont az kellett, hogy merjek szeretni, nyitott legyek, elfogadjam, ha valaki másképp látja a dolgokat. Nehéz belátni, hogy nem mindig vagyunk tökéletesek, de csak úgy tudunk fejlődni, ha nem vagyunk túl büszkék ahhoz, hogy belássuk: valaki jobban ért a dolgokhoz. Nem mindegy az sem, hogyan állunk az élethez. Hagyjuk, hogy a problémák lehúzzanak, és belemerüljünk az önsajnálatba vagy megrázzuk magunkat, és ha nem sikerül elsőre, akkor keresünk más megoldást. Ha a szíved tiszta, akkor olyan helyről is jön segítség, ahonnan nem is számítottál rá” – tette hozzá az alapítvány kurátora.
A gyerekek is megtanulhatják kezelni a stresszt, értékelni a jót
A Mancs a szívre Alapítvány segítségével a gyerekek német, angol és matematika tantárgyakon keresztül tanulhatnak az állatvédelemről, így nem csak a feladatok lesznek barátságosabbak, de a felelős állattartás is közelebb kerül a fiatalokhoz.
„Szeretném a tanárokat és a diákokat is bevonni az állatvédelem, a környezetvédelem és a mentálhigiéniás oktatásba, ezért elkezdtem angol, német és matematika feladatokat gyártani. A diákok így saját maguk járnak utána, hogy mi a probléma egyes területeken, és gondolkoznak el a megoldáson. Tudom, hogy a tanárok is nagyon le vannak terhelve és nem könnyű felemelt fejjel és szívvel tanítani, amikor ennyi támadás ér bennünket. Ám tisztában kell lennünk azzal, hogy van hatalmunk a gyerekek felett és ezt jóra kell használni. Hatalmunk van segíteni, hogy a gyerekek megtanulják kezelni a stresszt, értékelni a jót, és megtalálni a helyes utat. Nagyon örülnék, ha jelentkeznének olyan tanárok is, akik szívesen segítenék e három fontos témát: az állatvédelmet, a természetvédelmet és mentálhigiénét bevinni a mindennapi oktatásba” – mondta Kenyeres Erika, aki azt is elárulta, hogy ehhez a három témához a gyerekek számára most egy pályázat is készült, amire április 30-ig, ingyenesen lehet nevezni.
Segítségnyújtás egész évben
Az alapítvány tervezett programjai között szerepel, hogy március 18-án ellátogatnak a tokodaltárói óvodába. Április közepén Neszürben – egy jászberényi telepen – vesznek részt egy szemléletformáló programmal. Május 7-én a Dunakanyar civil Állatvédelem tagjaival lesz egy nagyszabású rendezvény. Szintén májusban az Apáczai Csere János középiskola diákjaival segítenek a Battonyai Állatvédő Alapítványnak. Dóka Attila énekessel, zeneszerzővel is készülnek egy állatvédelmi dallal, valamint több program is még szervezés alatt áll a Lélekgyógyító Alapítvánnyal.
Hamarosan pedig elkezdik a nyári tábor szervezését is, ahol azoknak a gyerekeknek szeretnének alternatívát mutatni, akik olyan háztartásban élnek, ahol se víz, se áram, se szemétszállítás, se felelős állattartás. „Jó lenne nekik is megmutatni, hogy mennyivel másabb egy olyan kutya, akit felelősen tartanak, és hogy mennyivel szebben élhetnek, ha tanulnak, és kitűznek maguk elé egy célt” – mondta Kenyeres Erika.