Manapság egyre gyakrabban olvashatunk az imposztor szindrómáról, mely az önbizalomhiány egy sajátos megnyilvánulásának tekinthető. Az ebben szenvedő egyént folyamatos kételyek gyötrik a saját teljesítményével kapcsolatban, és önmagáról alkotott képe távol áll a valóságtól. Úgy érzi, nem érdemli meg a sikert és emiatt nem tudja befogadni a pozitív elismeréseket sem.
Mi ez és kiket érint?
A pszichológia területén először 1978-ban találkozhatunk a kifejezéssel Pauline Rose Clance and Suzanne Imes tanulmányában. A két kutató ekkor még arra jutott, hogy a nőket érinti jobban ez a probléma, azóta ezt új kutatások cáfolták, a férfiakat is legalább annyira érinti a dolog. És miért pont imposztor? A megfejtés a szó jelentésében keresendő: csaló, szemfényvesztő. Az imposztor-szindrómás folyton attól fél, hogy környezete végül rájön: valójában nem ért semmihez és fény derül a “csalására”. Viszont ez a meggyőződés általában nagyon távol áll a realitástól.
A népesség 70 %-a legalább egyszer tapasztalta már az imposztor-szindróma tüneteit a Time magazin szerint. Talán azt gondolnánk, a kevésbé sikeres emberek vették magukra ezt a viselkedésformát, nagyobbat nem is tévedhetnénk: leginkább a sikeres embereket érinti a dolog, például Emma Watson és Meryl Streep is szenved ettől. Kivülről mit látunk? Két kifejezetten tehetséges és sikeres színésznőt, ők viszont belül folyamatos szorongást élnek át, és folyton megkérdőjelezik a saját képességeiket. Nehéz elhinni, igaz? A Techrepublic felmérése is megerősíti ezt, amelyben nagy techóriások – többek között az Amazon, a Facebook, a Microsoft és a Google – alkalmazottait kérdezték arról, hogy szokták-e magukon az imposztor-szindróma tüneteit észlelni. A megkérdezettek 58%-a igennel felelt…
Tünetek? Mitől?
Jaruwan Sakulku és James Alexander 2011-es tanulmánya szerint az ördögi kör akkor kezdődik, amikor egy eredményhez, teljesitményhez kapcsolódó feladatot, például iskolai vagy szakmai munkát kiosztanak egy imposztor-szindrómásnak. Egyből beindul a szorongás a feladat terhe miatt, erre általában két véglet szerint reagálnak: vagy fanatikus felkészüléssel, vagy halogatással. Utóbbi egyszerűen a feladat terhe előli menekülést jelenti. A teendő befejezése után az imposztor-szindrómás megkönnyebbül, talán még elégedettséget is érezhet, de ezek a jó érzések tiszavirág-életűek. Ha pozitív visszajelzések érkeznek a feladat sikeres végrehajtása miatt, tagadják, hogy sikerük saját képességeikhez kapcsolódna és elutasítanak a személyes hozzájárulásukról szóló minden pozitív üzenetet, mivel ezek nem felelnek meg a sikerrel kapcsolatos hitrendszerüknek.
„Az imposztor szindrómában szenvedők számára a 100% jelenti a minimumot, a tökéletes az elfogadhatót. Ők olyan gondolkodási láncokat alkalmaznak, amik negatívan színezik át a valóságot.”
Az alábbi idézet Orvos-Tóth Noémitól származik, aki klinikai szakpszichológusként a téma szakértője. A Mai Pszicho oldalán megjelent cikkét is érdemes elolvasni a témában.
Az imposztor-szindrómások hatalmas elvárásokat állítanak magukkal szemben, és rendkívül félnek a bukástól. Ez a perfekcionimus melegágya, aminek gyökerét családi környezetünkben kereshetjük. A “csak a tökéletes elég” nézet azokban alakul ki, akik kizárólag valamilyen teljesitmény függvényében éreztek szeretetet a szüleiktől. A felnőtt életük ezért a perfekt teljesítmény körül forog, mivel tudat alatt még mindig az ő elismerésüket keresi. Azt tanulták, csak így érdemesek a szeretetre. Az imposztor-szindrómások nagy részének kapcsolata van mentális gondokkal, például a depresszióval, neurózissal vagy a szorongással és rendkívül érzékenyek a kritikára is. Meglehet, hogy a környezetünkben is van pár ember, aki nem képes befogadni a sikert, vagy éppen mi küzdünk ezzel a problémával. Az alábbi szituációk célja, hogy érthetően szemléltesse ezt a gondolkodási torzulást.
Esemény 1: Előléptetés
- Imposztor-gondolat: “Biztosan csak szerencsém volt, hogy nem vették észre mennyire alkalmatlan vagyok.”
- Valóság: A főnök szerint Ő a legalkalmasabb a feladatra.
Esemény 2: Első helyezés egy versenyen
- Imposztor-gondolat: „Elég gyenge lehetett a csapat, ha nekem sikerült nyernem.”
- Valóság: A legjobb eredményt érte el a csoportban.
Esemény 3: Felvétel egy neves egyetemre, ahová nagyon nehéz bekerülni
- Imposztor-gondolat: „Annyira akkor mégsem szinvonalas ez a hely, ha engem is felvettek!”
- Valóság: A tudása és teljesitménye miatt felvették egy rendkivül erős egyetemre.
Esemény 4: A főnök behívatja az irodájába
- Imposztor-gondolat: “Úristen, rájött hogy csaló vagyok és semmihez nem értek! Biztosan ki fog rúgni!”
- Valóság: A főnök szeretne egyeztetni egy projekttel kapcsolatban
Esemény 5: “Milyen szép vagy ma!” hozzászólás az egyik kolléganőtől
- Imposztor-gondolat: „Biztos csak kedves akart lenni, vagy egy beszélgetési témát feldobni.”
- Valóság: Tényleg szépnek találta a mai megjelenését.
Engem is érint! Lehet ettől szabadulni?
Igen. Minden elakadás az életünkben rólunk mesél, meggyőződéseink alakitják ki a saját magunk által észlelt valóságot. Nagyon fontos azonositani a problémát, innen tudunk továbblépni a gyógyulás útjára. Figyeljük meg, hogy a környezet visszajelzései és az önmagunkról alkotott képünk között mekkora a távolság. Ha életünk eseményei nem azt igazolják, hogy teljesen alkalmatlanok és tehetségtelenek vagyunk, akkor ez valószínűleg így is van. Ha előléptettek, egyszerűen fogadjuk el, hogy jók vagyunk a munkánkban. Persze könnyű ezt mondani, a kivitelezésben bátran kérjük egy szakember segítségét! Pszichológushoz, vagy életvezetési szakemberhez járni a legbátrabb és legokosabb emberek sajátja, akik elég erősek ahhoz a belátáshoz, hogy segítségre van szükségük az élet valamely területén.
A perfekcionizmus az imposztor-szindróma legfontosabb éltető energiája. Ha ez jellemzi a teljesítménnyel kapcsolatos gondolatainkat évek, vagy akár évtizedek óta, nem fog egyik napról a másikra eltűnni, de egy szakember segitségével szintén megszabadulhatunk tőle. Orvos-Tóth Noémi szerint sokat javulhat az állapotunk, ha sikereinkről és a pozitiv visszajelzésekről naplót vezetünk. Ha újra kételkednénk magunkban, csak vegyük elő “sikereink könyvét”, és tudatosítsuk, hogy ezek a mi érdemeink! Nem más végezte el a feladatot helyettünk, akkor miért ne élvezhetnénk a befektett munkánk gyümölcsét?
Ha jobban elmerülnél az önismeretben, nézd meg ezt a pszichológiai témájú könyvajánlónkat is!
