A 84 évesen elhunyt Vekerdy Tamás volt az ország legismertebb gyerekpszichológusa. Hálát adhatunk neki mindazért a tudásért, amit ránk bízott, mert a segítségével igenis lehetséges a boldog gyermek nevelése, méghozzá úgy, hogy közben a szülő se őrüljön meg.
Világcsavargóból az ország gyerekpszichológusa
1935. szeptember 21-én született Budapesten Vekerdy Géza ügyvéd és Friedrich Anna gyermekeként. Nagyon úgy nézett ki, hogy apja nyomdokaiba lép, és ELTE jogi karán tanult, majd a BTK pszichológia szakát is elvégezte 1962–1967 között. Időközben volt ő házitanító volt, valamint a Nemzeti Színház statisztája is, ahogy az kiderül a Wikipédiáról. Habár gyakran bevallotta, ő eredetileg világcsavargó szeretett volna lenni. Egyszer a Forbesnak azt mondta: „Én mindig hobó akartam lenni, világcsavargó, aki mereng, sétál, beszélget, nem dolgozik. Azt gondoltam ifjúként, hogy nem vagyok hajlandó beállni a taposómalomba. Azért dolgozzak, hogy megéljek, és azért éljek, hogy dolgozzak? Ez pusztító, nem erre való az ember! Ilyen furcsa gondolataim voltak, mondom ezt úgy, mintha azt játszanám, hogy normális vagyok. De ma is nagyszerű gondolatnak találom.”
De miként lett a házitanítóból és statisztából a gyerekek lélekbúvára?
Mikor frissen végzett a jogi karon, az apja révén mindjárt be is hívták az ügyvédi munkaközösségben, de sosem jutott el a főnökéig, mivel a bemutatkozás előtt inkább gyorsan lelépett. Nem is lett belőle jogász. Írni szeretett volna, de rá kellett döbbennie statisztaként, hogy erre megint csak nem lesz lehetősége, ha be kell járnia délelőtt dolgozni. Így lett belőle házitanító, majd Család és Iskola című lap külsős tudósítója, és akkor mondták neki a munkaadói: végezze el a pszichológia szakot.
Szóval igen, a pályája elég hosszúra sikerült ugyanis 1969–1972 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola pszichológiatanára lett. Később az IX. és a III. kerület Nevelési Tanácsadó pszichológusa volt 1983-ig. Ezt követően az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, 1990-től tudományos tanácsadója, majd 1995-től 1998-ig szeniora volt, ebben az időszakban volt a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén docense is.
Időközben, többször is megnősült, 1979-ben sikerült harmadszorra. Harmadik feleségétől, Honti Máriától, négy gyermeke született, az első Dániel, aki egy Waldorf gimnázium igazgatója lett, őt pedig János, Bálint és Anna követte.
1987–1991 között Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében dolgozott, majd a tanárképzésből és az intézmény vezetéséből is kivette a részét. 1998-tól a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ alternatív továbbképzési igazgatójaként tevékenykedett, és az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke, valamint a Magyar Művelődési Társaság elnökségi tagja lett.
A kétezres években is végig tevékenynek bizonyult, hiszen előadásokat tartott, és folytatta a könyvek írását is. Élete során több, mint 50 könyvet jelentett meg. Eleinte főleg színházakkal kapcsolatosokat, de aztán gyerekneveléssel, gyerekpszichológiával kapcsolatos könyveket ontotta magából.
2019. október 9-én bekövetkezett haláláig támogatta különböző fórumokon a szülőket, és szólalt fel az rossz oktatás ellen. Azóta sajnos nélküle boldogulniuk a családosoknak, de szerencsére rengeteg bölcsességet hagyott hátra.
Melyek Vekerdy Tamás legfontosabb gyereknevelési tanácsai?
Egy cikkbe lehetetlenség lenne belezsúfolni azt a milliónyi bölcsességet, amit kaptunk tőle. De azért van néhány, amit érdemes megemlíteni, köztük lényegében az alaptételét, miszerint „Olyan szülő legyél, aki jól érzi magát a bőrében, minél többször vagy huzamosabb ideig, a gyerekeddel együtt!” – mondta ezt Infostartnak is. A szülő és az utód is jobban jár, ha a csemete nincs agyon hajszolva, és mindketten jól érzik magukat a bőrükben.
Az az egyik legjobb benne, hogy mindig is lehengerlő, sokszor humoros, abszolút érthető stílusban adta át nekünk a tudást: „ A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a csontunkat, de ez az elmúlt évszázadokban nem volt gond, hiszen nagycsaládok éltek együtt, ott volt a dédi, a nagymama, nagypapa, nagynénik, nagybácsik, senki nem gondolt arra, hogy az anya és az apa küzdjön egyedül a gyerekkel. Meg kell szabadulni időnként a gyerekektől. Egyedül is, a házastárssal együtt is pihenni kell, emberi életet kell élni. A gyereknek való kiszolgáltatottság ugyanis ezt lehetetlenné teszi. Sőt, ha tehetik anyagilag, a családok szerezzenek bébiszittert, aki azt csinálja, amit kérnek tőle.” – olvasható az Indexen található interjúban.
Ebben a cikkben javasolja, a szülő ne bújjon el a sírni a gyermek elől – aki úgyis érzi, mi történik -, hanem nyugodtan tegye azt a jelenlétében, és mondja el neki, miért teszi, de persze nem kell a nyakába öntenie azt, hogy „a papa lelépett egy másik nőért”, de adja a tudtára, igen, szomorú, amiért a papa elment.
Na, és mi a véleménye a gyerekek ellenségéről, a tévéről? A interjúban azt mondta: „Nem vagyok dogmatikus, de azt állítom, hogy a kisgyerek agyára károsan hat. Megváltoztatja az agy elektromos struktúráit, az éber állapotból az alvásra hasonlító állapot felé tolja, és az agyat külső, visszalapozhatatlan impulzusokkal látja el. Ha lehet, iskolás korig jó volna, ha nem tévéznének a gyerekek, de ha tévéznek, akkor közösen kiválasztott műsort, limitált időben és ami a legszörnyűbb: valamelyik szülővel együtt. Hogy feltehesse a kérdéseit, hogy lássuk, mitől ijed meg, hogy beszélgethessünk róla. Jogos igény, hogy lerakjuk a gyereket a tévé elé, de nem az igazi.”
Mire van szüksége a gyereknek?
Kiemelten fontosnak tartja, hogy a szülő ismerje meg a csemetéjét, de közben ne aggassa rá a saját elvárásait, álmait. A gyereknek arra van szüksége, hogy a szülője szeresse és figyelemmel kísérje, valamint azt érezze: elfogadják úgy, ahogy van. „Nem az teljesít igazán jól a felnőtt életben, akit már gyerekkorában is kemény, versengő, taposó körülmények között neveltek, hanem az, aki gyermekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág tévesen értelmezett, fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.” Tehát ennek fényében az a kérdés: megkapja a szükséges érzelmi biztonságot? A kicsiknek az kell, hogy otthon „marhulhasson” – gyakran fogalmazott így Vekerdy -, és a szülő által önbizalomra tegyen szert, és azt érezze: bármi is történik, kiállnak érte. Tudnia kell, nyugodtan hibázhat, mert akkor is szeretni fogják.
Még több bölcsességre vágynál? Akkor ideje beszerezned Vekerdy Tamás könyveit, elvégre azokban rejlik minden tudása, ami csodás tehet a szülőkkel és a gyerekekkel. Tudd, sosem lehet elég korán, sem pedig későn a kezedbe venni. Vekerdy mindig aktuális és segít.
Érzelmi hegek, amelyet a bántalmazott gyerekek felnőttként is hordoznak
