Az utazás az életük, amióta ismerik egymást bejárták szinte az egész világot. Eleinte kettesben, három éve pedig kisfiukkal járják az Föld különböző pontjait, és hol a sivatagban, hol egy vulkán tetején, hol pedig a dzsungelben kalandoznak. Ők az világjáró család.
Timi és Zoli kalandjait már jó ideje követem az egyik közösségi oldalon, mindig csodálattal vegyes irigységgel figyelem színes kalandjaikat Egyiptomtól Finnországon át, Dél-Amerikáig. Amikor egyszer, teljesen véletlenül összefutottunk a Balaton déli partján, mondtam is nekik, hogy ők egy gyerekkel olyan lazák, mint én a harmadik után. Ezt az interjút is igazán rendhagyó módon készítettük: míg én a Balaton partján egy parkolóban laptoppal az ölemben ültem az autóban, addig ők lakóautójukkal voltak úton következő úticéljuk felé. Okos Tímeával és Zoltánnal beszélgettünk világkörüli kalandjaikról.
– Igazi világutazók vagytok, Zoli több, mint 100, kisfiatok, Poldi hároméves korára pedig már több, mint húsz országban járt. Mit gondoltok, miért játszik ilyen fontos szerepet az életetekben az utazás?
– Zoli: Ez nálunk abszolút egy automatizmus, de valahol az is benne van, hogy amikor kilépünk a heti vagy a havi rutinokból, akkor ez tölt fel bennünket a legjobban. Egy utazásnak mindig pozitív hozadéka van, amelyről minden alkalommal feltöltődve érkezünk haza. Számunkra ez egy fajta energiaforrás.
– Timi: Az utazások során annyi mindent tanulunk a világról, magunkról, egymásról, és annyi új helyet fedezünk fel! Kilépünk a komfortzónákból… nagyon sokat fejleszt rajtunk.
– Zoli: Megismerkedésünk után két héttel már együtt indultunk útnak, mert azt gondoltam, hogy a legjobban így ismeri meg egymást két ember. Azóta is erre biztatok mindenkit, mert egy utazás alkalmával nagyon gyorsan kiderül, hogy ki mennyire tud jól reagálni váratlan helyzetekben, kiderül, hogyan állunk a világhoz és a különböző helyzetekhez. Ugyanez igaz szerintem a párválasztásra is, ahol az utazáshoz hasonlóan megoldásokat kell találni, mert nem biztos, hogy mindig minden úgy alakul, ahogyan elterveztük.
– Eleinte kettesben jártátok a világot, majd Poldi születése óta már hármasban. Mi változott meg?
– Zoli: Kell még egy repülőjegyet venni. De a viccet félretéve, tényleg nem sok minden változott. Leginkább az, hogy nem szervezünk már éjszakai programokat, nem megyünk haza hajnalban, hanem legkésőbb 9-10 fele mindig visszatérünk a szállásunkra. Azt szoktam mondani, hogy bármit lehet csinálni gyerekkel is, kivéve dzsungeltúrát. De azóta már ezen is túl vagyunk, úgyhogy azt is lehet. Egyébként tényleg bármit csinálhatunk Poldival: vitorlázunk, krokodilt nézünk, helikopterezünk, vulkánt mászunk…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– Timi: Sokkal több mindent lehet csinálni egy gyerekkel, mint gondolnánk. Azt vettük észre, hogy más kultúrákban sokkal nyitottabbak az emberek és a gyerekekkel is barátságosabbak, mint Magyarországon. Van olyan hely, ahol szinte kapkodják ki a kezedből a gyereket. Ugyanez a helyzet az araboknál is, ahol magyar szemmel még az is meglepő volt, hogy nem csak a nők, hanem a férfiak is imádják őket. Ez szerintem egy nagyon jó tapasztalás lehet mindenkinek. Jó látni, hogy milyen színes a világ és hogy alapvetően milyenek jók az emberek.
– Zoli: A másik, ami még érdekes szerintem és meghatározza a dolgokat az az, hogy hogyan a családban működik a dinamika. Ha úgy utaznánk, hogy a gyerek csak Timi feladata, akkor az nem lenne jó.
– Igen, a gyereknevelés és a gyerekről való gondoskodás igazi csapatmunkát igényel a szülőktől. Hogyan oldjátok meg, hogy mindig mindenkinek jó legyen, és mindenkinek az igénye ki legyen elégítve?
– Zoli: Ez nem tudatos, de az biztos, hogy az ember pontosan érzi, hogy ott van a pillanat. Például, amikor az Egyesült Államokban lakóautós toadtripen voltunk, épp az óceán mellett haladtunk, amikor elkezdtek mellettünk delfinek ugrálni a vízben. Timi akkor látott először ilyet, úgyhogy megálltunk, fogtam Poldit, és hagytuk Timit hadd gyönyörködje ki magát. Borzasztó jó dolog így együtt lenni, talán nem is tudnánk másképp ennyi hasznos időt eltölteni hármasban. És hát, mi lehet annál jobb, mint amikor az ember megmutatja a gyerekének a világot? Van, hogy az egyik nap egyikünk megy el valamit csinálni és a másik vigyáz Poldira, aztán másnap cserélünk. Lehet, hogy valami különlegeset nem együtt nézünk meg, de így meg tudjuk oldani, hogy még ha külön is.
– Mennyire teszi próbára a kapcsolatot egy hosszabb vagy nehezebb túra?
– Zoli: A mi kapcsolatunkat inkább az teszi próbára, ha nem utazunk. Soha nem veszekszünk utazás alatt, mindig csak megyünk az áramlattal. De szabad elfáradni, szabad bármit csinálni, és azt mondani, hogy ez nem tetszik vagy ezt nem akarom. Ilyenkor a másik figyel a gyerekre, ha pedig mindketten fáradtak vagyunk, akkor együtt veszünk levegőt. De egy utazás alatt annyi minden történik velünk, annyi új dolgot fedezünk fel, annyi impulzus ér minket egymás után, hogy nincs idő egymással veszekedni vagy vitatkozni. Többször kérdezték már, hogy mi van, ha balul sül el valami, de ilyenekre nem is emlékszünk, mert ha valami rosszul alakul, akkor utána biztos, hogy történik valami jó is. Ezek csak helyzetek, amiket meg kell oldani.
– Mi közel sem utazunk annyit, mint ti, de azt tudjuk, hogy utazások során néha akadnak váratlan események, nehézségek vagy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük. Ezekre hogyan reagáltok, van, aki nehezebben viseli, vagy mindketten könnyen alkalmazkodtok?
– Zoli: Nem tervezünk el előre semmit. Innentől kezdve semmi nem tud úgy alakulni, hogy elterveztük.
– Timi: Costa Ricára egy héttel előtte vettünk jegyet, Egyiptomba három nappal előtte. Gyerekkel is úgy utazunk, hogy akkor keresünk szállást, amikor odaértünk a városba vagy egy nappal előtte. Minket ez a váratlan helyzetek turbóznak.
– Zoli: Azt mondanám, hogy fordítva ülünk a lóra. Ha elvárások vannak, akkor könnyen jön a csalódás. Így viszont nincs csalódás. Egyébként meg legyen az ez elvárás, hogy minden szép és mindenhol érezzük jól magunkat. Ez nem a körülményektől függ, mert minden döntést te hozol. Ha hoztál egy rosszat, akkor nincs kit okolni, ha úgy érzed, hogy változtatni kell, akkor változtass. Ha rossz a szállásunk, mi is mindig átgondoljuk, hogy egy-két napig kibírjuk-e vagy sem és ennek a függvényében hozunk döntést. Soha nem akarunk 110%-ot kihozni, elég az, ami jut.
– Egy kisbaba megszületése – főleg, ha első gyerek – nagyon új helyzet a szülők számára és rengeteg bizonytalansággal és félelemmel jár. Nem féltetek, amikor Poldival először nekiindultatok a nagyvilágnak?
– Timi: Mi attól féltünk, hogy itthon maraduk. Öt hónapos volt Poldi, amikor az első hosszabb útra indultunk Mexikóba. Kibéreltünk egy lakást és azt mondtuk, hogy úgyis kiderül majd, hogy mennyire tudunk együtt mozogni vele. Nem voltak elvárásaink, ezt a hátizsákos utazási formát nem ekkor fedeztük fel, számunkra ez már egy jól ismert utazási forma volt, és ezért komfortos is. Soha nem volt bennünk félelem, hogy elinduljunk-e vagy hogy mi lesz. Inkább vártuk.
– Zoli: A bizalom az, amit magadnak és a világnak is meg kell szavaznod. Bízni kell önmagunkban, hogy meg tudjuk oldani a helyzeteket, aztán később meg már tudod, hogy menni fog, mert korábban már megoldottad.
– Átutaztátok Amerikát, keresztbe-kasul, barangoltatok a dzsungelben, sátoroztatok a sivatagban, aludtatok hajón a Níluson… Hogy viselte kisfiatok ezeket a kalandokat?
– Timi: Mindennek örül: a kavicsoknak, az állatoknak a dzsungelben, a tengerparton a gyerekekkel boldogan játszik úgy, hogy egy szót sem értenek egymásból. Egyiptomban történt az, hogy valamelyik templomnál volt egy helyi arab kisfiú, aki kézen fogta Poldit és elkezdte megmutogatni neki, hogy mik vannak az oszlopon. A gyerekek mindent szeretnek, legyünk akárhol, akármilyen országban vagy helyszínen, és mindenben találnak valami a pozitívat. Ezt jó lenne megtartani felnőttkorunkban is.
– Zoli: Sokkal gyorsabban alkalmazkodik, mint mi és bárhol elalszik. A különböző időzónákban annyira gyorsan átáll, hogy míg mi szenvedünk a jetlagtől, ő csak pörög, mintha mi sem történt volna.
– Hogyan találjátok ki, hogy mi legyen a következő úticél?
– Zoli: Általában van három-négy-öt fajta forgatókönyv az agyunkban, ami egy adott alkalommal szóba jöhet. Kitaláljuk például, hogy lakóautóval megyünk és jövő héten indulunk. Mostanában a covid helyzet függvényében 2-3 nappal előtte döntjük el, hogy mi legyen az úti cél. Sok flexibilitás van benne. Ha repülővel utaznánk, akkor a repülőjegy határozza meg, mert szeretnénk minél olcsóbban megúszni a költségeket. Sajnos nem vagyunk krőzusok, nagyon is számít a pénz és szeretjük a legoptimálisabb anyagi körülményekből kihozni az utazásokat.
– Ennyi gyönyörű országot és vidéket bejárva maradt még álomúticélotok?
– Zoli: Nekem egyik nagy álmom lakóautóval keresztülmenni Oroszországon vagy egy közép-ázsiai, vagy egy latin-amerikai roadtrip. Igazából bárhová elmennék újra is, mert évekkel később vagy egy másik időszakban is nagyon szuper elmenni valahová, ahol már voltunk. Nagyon szívesen mennék Patagóniába vagy újra Japánba is. Nincs olyan, hogy kipipáljuk a Föld országait…
– Timi: Nekem sokáig Kolumbia volt az álmom, de azt a kapcsolatunk elején kipipáltuk. Amikor megismerkedtünk, Zoli már nagy utazó volt, vele csöppentem bele a hátizsákos utazók világába. Amikor megkérdezte, hogy mondjak két olyan országot, ahová a legszívesebben mennék, sikerült olyanokat mondanom, ahol azelőtt még ő sem volt: Kolumbia és Izrael.
– Melyik volt számotokra a legkülönlegesebb hely, ahol jártatok?
– Timi: Nekem Guatemala, mert onnan hoztuk haza Poldit… Emlékszem, azért éppen ide mentünk, mert 46 000 forint volt a repülőjegy.
– Hogyan tudjátok ezt a sok utazást összeegyeztetni a munkával?
– Zoli: Multinál dolgozom, úgyhogy nekem a törvényben megszabott szabadság mennyiséggel kell gazdálkodnom. Igaz bárhonnan tudok dolgozni, ahogy Timi is, aki szabadúszó és saját vállalkozását csinálja. A mostani utunkra is úgy mentünk, hogy ezzel kalkuláltunk, és persze még egy karácsony sem volt, amikor ne utaztunk volna.
– Timi: Általában előre dolgozunk, hogy az utazások alatt ne kelljen, ezért ezek az időszakok mindig húzósabbak.
– Zoli: Mindketten vidékről származunk, nincsenek milliárdos szüleink, magunknak keressük a pénzt és építjük a saját világunkat. Amikor Poldi megszületett, tudtuk, hogy nem számíthatunk támogatásra, vagy vele együtt csináljuk meg az életünket vagy leülünk a sarokba és magunkra zárjuk az ajtót. Hidd el, az a legnagyobb trükk, hogy nincs trükk. Egy dolog hiányzik csak belőlünk, hogy kifogásokat keressünk. Csak odanézünk, ahová menni akarunk. Mindig olcsó hoteleket választunk, amelynek szintén megvan a saját szubkultúrája. Itt is iskolázott és nyitott emberek szállnak meg és nagyon jó történeteket lehet megismerni és jó barátságokat lehet kötni.
– Mit változtatott rajtatok ez a sokféleség, amit a világban időről-időre láttok?
– Timi: Az ember sokkal elfogadóbb lesz, mert nincs egy igazság és nincs egy valóság és soha nem csak egy működő megoldás van. Befogadóvá, elfogadóvá és nyitottá válik az ember. Kilépsz egy beszűkült világnézetből, és rájössz, hogy nem csak egyféleképpen lehet látni a világot.
– Zoli: Burmában voltam egy ideig, ami után egy vasárnap éjjel jöttem haza. Amikor hétfőn elindultam dolgozni, valami nagyon furcsa volt. Fél nap kellett mire rájöttem, hogy mi lehet az: míg utaztam, mindenhol mosolyogtam és visszamosolyogtak rám, itthon meg nem, hogy nem mosolyogtak, de rám se néztek az emberek. Döbbenetes felismerés volt. Amikor az ember elmegy egy másik országba, akkor mintha felcsavarnák színeket, az ízeket, az érzéseket. Kitágulnak az érzékeink. Ezt kell valahogy megőrizni arra az időre, amikor újra lecsavarják a színeket. Nekem például az utazás a jelen időt adja. Nem az számít, hogy mi lesz, vagy két napja mi volt, hanem folyamatosan a jelenben élünk és csak az számít.
– Melyik volt a legizgalmasabb kalandotok?
– Zoli: Minden utazásnál történik valami nagy és izgalmas dolog. A legutóbbi alkalommal Egyiptomban voltunk. Fantasztikus volt úgy látni a piramisokat, hogy nincs tömeg, csak páran voltak ott. Kimentünk a sivatagba, és egy egész napos dzsiptúra után kint aludtunk sátorban a helyiekkel.
– Timi: Sok helyen jártunk már és minden útról van 4-5 „hűha” élményünk. Mexikóban például, amikor Poldi öthónapos volt gyönyörű rózsaszín flamingók után szóltak a helyiek, hogy vannak krokodilok is a környéken. Mondtuk, hogy mi nem hajóznánk több órát a babával, így végül külön bevittek minket ahhoz a részhez, ahol a krokodilok éltek. Fél méterre voltunk a hatalmas állatoktól, a lélegzetünk is elállt. Azóta azon viccelődünk, hogy biztos a Lacoste lesz Poldi kedvenc márkája. De az is nagyon emlékeztes, amikor a kilenchónapos gyerekkel Las Vegasban helikoptereztünk és a pilótánk egy volt koszovói békefenntartó volt, aki még magyarul is tudott.
– Az elmúlt másfél-két évben, vagyis amióta kitört a világjárvány továbbra is jártátok a világot? Miket tapasztaltatok ebben a helyzetben a világban? Mennyire volt nehéz így az utazás?
– Timi: Tulajdonképpen folyamatosan utaztunk covid alatt. A járvány elején Dubajban voltunk, aztán nyáron a Balti országokon át elmentünk Finnországig, utána Costa Ricába és Egyiptomba. Costa Rica volt az egyetlen úti cél, ahová el lehetett repülni, ezért ez adta magát. Egyiptomba tudtuk, hogy nem utazik senki, de legalább most ezt is megnéztük és ami külön élmény volt, hogy nem tömegben kellett. Mivel annyira azért nem vagyunk bátrak, arra mindig figyeltünk, hogy kerüljük a tömegközlekedést, és megpróbáltunk mindig olyan helyekre menni, ahol kevesen vannak. Ha hiszed, ha nem, Egyiptomban nagyon alacsony volt a fertőzöttség, a kórházak sem voltak tele, Costa Ricában pedig olyan elképesztően fegyelmezettek az emberek, hogy még a bevásárlókocsikat is sterilizálják. Az éttermekben két méterenként voltak egymásról az asztalok és ahogy bementél, rögtön fertőtlenítették a kezedet. Itt egyáltalán nem kellett aggódnunk semmiért, de mindketten be vagyunk oltva.
– Most hová készültök?
– Zoli: Vagy délre vagy keletre vagy északra…de komolyra fordítva, lehet, hogy Görögország északi részére, de ez még képlékeny. Az is lehet, hogy Erdély vagy Moldávia következik, és elmegyünk az ukrán Fekete-tengerig, de majd kialakul, hogy mit dob a gép.
– Timi: Ami viszont egészen biztos, hogy néhány napon belül lesz egy könyvünk: 24 ország 24 hónaposan címmel. Ez egy nagyjából 270 oldalas 800 saját képpel színesített e-book, amiben lesz minden: gyakorlati tippek, leírások, a legviccesebb helyzetek, ételek és italok és sok minden arról, hogy mit hogyan éltünk meg…
Itt további érdekes olvasnivalót találsz:
