spot_imgspot_img
spot_img

A vírus nem egyből a tüdőbe kerül – COVID Hírek

-

Article Top Ad (AdSense)

A múlt héten újabb Pfizer-vakcina szállítmányok érkeztek Magyarországra. Összesen 36 270 ember oltására elegendő mennyiségű vakcina érkezett, melyet 20 oltópontra szállítottak ki. Mihelyt elegendő vakcina érkezik, kiszélesítik az oltakozást, ennek okán elkezdődött a háziorvosok felkészítése.

Minden háziorvoshoz eljuttattak egy csomagot, amiben a Moderna, valamint a Pfizer/BioNTech vakcináról részletes tájékoztatót kaptak, és felhívták figyelmüket az adminisztratív feladatok megnövekedésére. Ezen kívül a csomagban megkapták az összes szükséges információt, és egy oktatófilmet. Továbbra is áll az az oltási terv, hogy a harmadik körben a 89 év felettieket fogják ellátni a megfelelő vakcinával. A csütörtöki oltottsági adatok alapján 161 215 fő kapott oltást, közülük 26 293 fő már a második oltást is. Az egészségügyi dolgozók voltak az első vonalban, és nemsokára jöhet a következő lépés, az idősotthonokra való összpontosítás. Az oltócsapatok múlt hét csütörtöktől vasárnapig az idősotthonokban és a bentlakásos intézményekben dolgoznak, 255 oltócsapat munkálkodik, akik 24 ezer embert oltanak be ebben az időszakban.

Ötmillió adag kínai ( Sinopharm ) oltóanyag érkezik Magyarországra

Minden nyilatkozat egyértelműen arra utal, hogy a vírus legyőzésének egyetlen eszköze a tömeges oltottság. A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott pénteki interjújában elmondta, hogy a kínai vakcina érkezése, mely húsvét körül várható, új helyzetet okozhat. Pénteki hírek alapján, négy szakaszban fog érkezni a Sinopharm vakcina, amiből ötmillió adagot rendelt a kormány, ez két és fél millió ember beoltására elegendő mennyiség. A jövő hét elején megkezdődik a regisztrációhoz kötött oltakozás is.

Az olimpikonok soron kívül kapják meg a vakcinát

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján csütörtökön közzétették, hogy bár az Olimpián való elindulásnak nem alapvető feltétele az oltottság, és nem kötelező jellegű, de fontos a kvalifikációs eseményeken való komplikációmentes részvétel. A MOB a sportági szövetségekkel egyetértésben létrehozott egy 868 főt számláló listát, melyben az oltásban résztvevő sportolók szerepelnek, ami alapján jó eséllyel indulhatnak a tokiói, vagy a jövő februári pekingi olimpián.

A második oltás erőteljesebb reakciókat válthat ki

Már elkezdődött a második kör az oltakozásban. Müller Cecília nyilatkozata szerint a második dózis oltóanyag a tapasztalatok szerint hevesebb reakciókat vált ki a szervezetből. Mindazonáltal ez egy természetes reakció, amitől semmi tartanivaló nincs. Eben az esetben a hevesebb reakció jelzés a szervezet részéről, mely arra utal, hogy reagál a szervezet az oltóanyagra. Az első adagnál a szervezet ellenanyag termelése indul be, de a második adag után már a sejtek immunitásának kialakulása is megkezdődik. Ami kialakulhat a második adag szervezetbe juttatása után, az az izomfájdalom, 1-2 napon át tartó hőemelkedés, vagy láz, és a beadás helyén keletkező bőrpír.

A járvány akár még évekig is elhúzódhat

Azt már eddig is tudtuk, hogy a vakcina szállítmányok akadoznak, és a megfelelő immunitás elérése elhúzódhat. Az Economist Intelligence Unit (EIU) közzétette, hivatkozva a The Guardian jelentésére, hogy akár 2024-ig is eltarthat, mire a világ úrrá tud lenni a vírushelyzeten. Valószínűsítik, hogy az Uniós államok, az Egyesült Királyság, és az Egyesült Államok, tehát a fejlettebb országok be tudják oltani a lakosság nagy részét 2021 végéig, amivel elérhető az immunizálás, viszont ez nem lesz elég. A kevésbé fejlett országok 2022-re, a szegényebb országoknál pedig ez 2024-re prognosztizálható. Ennek oka, hogy az országok nem csak gazdaságilag, de felkészültségben is különböznek, így a folyamatok teljesen változó képet mutatnak. Befolyásoló tényező a nem megfelelő egészségügyi infrastruktúra, a szakképzett egészségügyi dolgozók hiánya, a szállítással járó logisztikai nehézségek, és természetesen a vakcina gyártás mennyiségi problémái.

Tedrosz Gebrejeszusz a WHO főigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy nagy problémát jelent erkölcsi megközelítésből is a helyzet. A vakcina lobbi és a gazdaságilag erős országok előnyösebb helyzetben vannak. A különféle orvosi jogvédő csoportok javaslata, hogy a gyártók mielőbb tegyék közzé a vakcina recepteket, ezáltal több gyár tudná előállítani a védőanyagokat, mely megoldás lenne a vakcina hiány enyhítésére.

Magyar kutatók felfedezték, hogy az emberek saját magukat fertőzik koronavírussal

Scientific Reports című folyóiratban publikálták felfedezésüket, mely segítheti a védekezést. Az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK), az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK), a Semmelweis Egyetem és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet kutatásaiból kiderült, hogy a koronavírus nem egyből kerül a tüdőbe. A komolyabb megbetegedés, a tüdőgyulladás csak később alakul ki, mivel elsőnek a felső légutak fertőződnek meg.

Amit már tudunk, hogy a tünetek sokfélék lehetnek, és sok esetben enyhe lefolyás tapasztalható, mint a köhögés, vagy a szaglás és az ízlelés elvesztése. Ahhoz, hogy tüdőgyulladás alakuljon ki, a vírusoknak sokkal mélyebbre kell jutniuk. Tehát a felső légutakon megtelepedett vírus ezeken a helyeken, az orrüregben, a szájüregben és a torokban tapad meg, és innen kerül a tüdőbe. Hogy ez miként történik, az további kutatásokat igényel. A tudósok elmondták, annak, hogy a vírus egyből a tüdőbe kerül, elég kicsi az esélye, még akkor is, ha esetleg egy már fertőzött ember, vagy egy covidos beteg köhögését lélegezzük be. Ezekből a kutatási tényekből adódóan rendkívül fontosnak tartják a levegő víruskoncentrációjának csökkentését. Mindig zsebkendőbe tüsszentsünk és köhögjünk, még akkor is, ha otthon vagyunk, és a rendszeres szellőztetéssel elősegíthető a víruskoncentráció redukálása.

pexels.comv

Érkezik az orosz vakcina

Szijjártó Péter a Kossuth rádióban múlt héten, a Vasárnapi újság című műsorában elmondta, megköttetett a megállapodás az orosz vakcina ügyében. A megállapodás alapját képző oltóanyag mennyisége három ütemben fog érkezni hazánkba, mely mindösszesen egymillió ember oltakozására lesz elegendő. Hangsúlyozta, jelenleg a világban ugyanaz a helyzet, mint az első hullámnál, mégpedig minden állam ugyanazért harcol, ugyanazért lobbizik. Akkor a lélegeztető gépekért, a maszkokért, most pedig a vakcináért. A különféle vakcinákkal kapcsolatosan hozzátette, hogy nem a politika, hanem a szakemberek döntenek az engedélyeztetésekről. A legfontosabb a mielőbbi és teljes beoltottság, hiszen csakis így menthetünk meg életeket, és csakis így lehet csökkenteni a gazdasági nehézségeket.

Érdekes fejlemény a Briteknél

Az oltakozás országonként változó nagyságrendet mutat, viszont a tapasztalatok alapján ez sem lesz elég a korlátozások feloldására. Nagy-Britanniában ezidáig már több mint 4 millió embert sikerült beoltani, és február végéig legalább 15 millió állampolgár fogja megkapni az ellenszérumot. Ezek közé tartoznak, ahogy nálunk is, az egészségügyi dolgozók, a tartós betegségben szenvedők, és a 70 év felettiek. Az Egészségügyi Minisztérium nyilatkozata alapján bár a beoltottak nem kapják el a vírust, mégis fertőzhetnek. Ennek okán a beoltottakra is ugyanúgy vonatkoznak a korlátozások, a kijárási tilalom, mint azokra, akik még nem kapták meg az oltást. Ez azt jelenti a nyilatkozat szerint, hogy még jó darabig nem várható se a korlátozások feloldása, se a nyitás.

Tudtad? Covid ellen nem harcolhatunk szárazjég nélkül!

A vírus elleni védekezésnek számos aspektusát taglalják a hírekben, de egy roppant érdekes költségről nem szól a fáma. Ez nem más, mint a vakcinák hűtési igényeinek kiszolgálására alkalmazott technológia. A szárazjég előállítása és szükségessége felértékelődött a vírushelyzet kapcsán, mivel ahhoz, hogy mindenkit be tudjanak oltani Pfizer vakcinával, mindösszesen 38 tonna szárazjégre van szükség. Eddig a Pfizer és a Moderna 165 ezer adag oltóanyagot szállított hazánkba, és ezen a héten még 36 270 emberre elegendő vakcina érkezik. Alapvetően a lakosság számához képest ez még nem nagy mennyiség, nem véletlen a vakcina lobbi, mely a világban fontos tényezővé vált, viszont ezen oltóanyagok hűtéséről kevesen beszélnek. A Pfizer vakcináját például mínusz 70 Celsius-fokon kell tárolni a károsodások elkerülése végett. Alapvetően az oltóanyagok tárolásához tehát szárazjégre van szükség! A szárazjég nem más, mint a szén-dioxid szilárd állapotú megjelenése, melyből kicsiny darabok szükségesek a tároló dobozok feltöltésére. A szárazjeges hűtés tehát elengedhetetlen aspektusa a vakcina szállításának. Egyelőre úgy néz ki, elegendő mennyiség áll rendelkezésre, és megfelelő mennyiségben gyártható a hazánkban a koronavírus elleni vakcina tárolásához. Mindezek mellet felhívták a figyelmet arra, hogy a szárazjéggel való munka veszélyes, és védőfelszerelést igényel, mivel a mínusz 78 Celsius-fokos szárazjég komoly égési sérüléseket okozhat.

 

Forrás: egeszsegkalauz.hu, Kossuth rádió, Infostart.hu, index.hu

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!