A Toyota a Le Mans-i mesterhármasra hajt

-

A TOYOTA GAZOO Racing célul tűzte ki a sorozatban harmadik diadalt a 24 órás Le Mans futamon, hiszen ez lenne a tökéletes utolsó szereplés a történelmet író Toyota TS050 HYBRID versenygép számára a legendás francia versenyen.

Az 1000 lóerős, összkerékhajtású TS050 HYBRID már a 2016-os bemutatkozásakor is csupán két körre volt a győzelemtől, majd 2018-ban és 2019-ben győzött is. Idén, az LMP1-korszak lezárásakor az autó utoljára vállalja fel ezt a kihívást – méghozzá azzal a célkitűzéssel, hogy összehozza a mesterhármast, amivel a TOYOTA GAZOO Racing végleg megtarthatná a Le Mans-i trófeát. Amellett, hogy beírta nevét a történelemkönyvekbe, a TOYOTA első Le Mans-győztese, illetve a 2017-ben Kamui Kobayashit a Circuit de la Sarthe pályán minden idők leggyorsabb köréhez hozzásegítő TS050 HYBRID új mércét állított fel az üzemanyag-hatékonyság tekintetében. A fékezési energia 60 százalékát visszanyerő, és a 24 óra során nagyjából 3000 MJ hibrid energiát adó rendszer hatékonysága már 150 százalékkal javult a 2012-es szinthez képest. Az üzemanyag-fogyasztás 35 százalékkal csökkent 2012 és 2019 között, miközben a köridők mintegy 10 másodpercet javultak ugyanebben az időszakban. A két TS050 HYBRID négy másik LMP1-autóval száll majd versenybe a 60 fős mezőnyben, ahol akár a FIA Hosszútávú Világbajnoki (WEC) címeit is megszerezheti a csapat. A Le Mans lesz a 2019-2020 évi WEC-idény utolsó előtti fordulója. Jelenleg a Spa futamon győztes Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López állnak 12 pontos előnnyel a világbajnoki mezőny élén a 7. rajtszámú TS050 HYBRID-del. Sébastien Buemi és Kazuki Nakajima – az utóbbi két év Le Mans-győztesei – csapattársukkal, Brendon Hartleyval a második helyen várják a jövő heti futamot, ahol összesen 51 pontot lehet majd gyűjteni. Az idei év lesz a negyedik olyan alkalom a 24 órás Le Mans 97 éves történetében, amikor nem júniusban rendezik meg a futamot. 1923-ban a legelső versenyt májusban rendezték, majd az 1956-os versenyt júliusban, míg 1968-ban a franciaországi zavargások miatt szintén szeptemberben tartották a futamot. Ugyanakkor ez lesz az első alkalom, hogy nézők nélkül rendezik meg a versenyt, így sajnos hiányzik majd a több mint negyedmillió szenvedélyes autórajongó által megteremtett hangulat. Nem ez egyetlen dolog, amiben idén szakítanak a Le Mans-i hagyományokkal: a városközpontban rendezett, népszerű kitelepülésre és a pilóták felvonulására sem kerül sor, és a pályán is új menetrend szerint szerepelnek a versenyzők. Csütörtökön, szeptember 17-én közel 11 órát töltenek majd gyakorlással, illetve az időmérő edzéssel a részvevők, ami miatt ez igencsak kimerítő napnak ígérkezik a pilóták és a csapatok számára. A péntek reggeli egyórás gyakorlást követően a rajtpozíciók kiosztására az új hyperpole szakasz alapján kerül majd sor, ahol az egyes géposztályok hat leggyorsabb autója csap össze a pole pozíció megszerzéséért. Idén a TOYOTA célja immár összességében a hatodik – és sorozatban a negyedik – pole pozíció megszerzése, amivel előlépne az örökranglista harmadik helyére, holtversenyben a Peugeot-val, és ideális rajtpozícióból indulna délután fél háromkor a futamon, aminek majdnem a felét sötétben kell majd teljesíteniük a versenyzőknek. 

Hisatake Murata, a csapat elnöke: “A 24 órás Le Mans futam az év fénypontja. Ez a fő célunk, és mindig ez a legnagyobb kihívás. Büszkék vagyunk arra, hogy immár kétszeres bajnokként készülhetünk erre a futamra, és mindent megteszünk majd, hogy sorozatban harmadszor is nyerjünk itt. Csapatunk tagjai Japánban és Németországban is éjjel-nappal dolgoztak közös álmunk megvalósításáért, és ez az „egy mindenkiért, mindenki egyért” szellem nagyon fontos ahhoz, hogy megfelelhessünk a különleges kihívásnak, amit Le Mans jelent. Általában örömmel várjuk, hogy a páratlan hangulatot teremtő szurkolóink is osztozhassanak velünk ebben a kihívásban a pályán, de ők idén sajnos nem lehetnek velünk, ami nagyon szokatlan lesz. Ugyanakkor hálával tartozunk az ACO-nak, amiért a nehéz körülmények ellenére is lehetőséget teremtett arra, hogy ismét érezhessük Le Mans izgalmát. Bár rajongóink nem lehetnek velünk a pályán, remélem, ez a futam mindannyiuk számára emlékezetes marad.”

 Mike Conway (a 7. rajtszámú TS050 HYBRID pilótája): “Elegem van abból, hogy mindig másodikok vagyunk a Le Mans-on. Idáig háromszor történt ez meg velem, szóval a hetes autó számára idén egyetlen cél létezik: a győzelem. A Le Mans nagyon különleges futam – részint a történelme, részint a nehézsége miatt. Csak évente egyszer rendezik meg, és ez a verseny állt a csapat figyelmének középpontjában, amikor az autót építették. Szóval minden a Le Mansról szól, és az egész idény során ez jár a fejünkben. Tavaly nem volt szerencsénk, de idén újabb nagy esélyt kapunk. A TS050 HYBRID nagyszerű autó, két remek legénységgel. Ahogy máskor is, végig kell csinálni a futamot, és jó döntéseket kell hozni közben.” 

Kamui Kobayashi (a 7. rajtszámú TS050 HYBRID pilótája): “Az utóbbi években a hetes autónak mindig volt esélye a győzelemre a Le Mans-on, de sajnos soha nem sikerült összehozni, ezért nagyon szeretnénk már győzni. Hiszek abban, hogy egyszer sikerül, és remélem, ez idén lesz, mert ez az utolsó Le Mans a TS050 HYBRID számára. Kár, hogy nem lesz itt a közönség a pálya mellett, hogy elbúcsúzhasson ettől a fantasztikus autótól, de remélem, nézik majd a tévében a futamot, és távolról szurkolnak nekünk.” 

José María López (a 7. rajtszámú TS050 HYBRID pilótája): “Már van három világbajnoki címem, de mindig a Le Mans volt az álmom: ez a futamgyőzelem lenne pályafutásom csúcsa. A legjobb csapatban vagyok, a TS050 HYBRID egy hihetetlen szerkezet, és fantasztikusak a csapattársaim, szóval a cél egyértelműen a dobogó legfelső foka. Ugyanakkor a Le Mans egy nagyon nehéz verseny, és sok pilóta van, akik sokszor nagyon közel jártak már a győzelemhez, de mégsem nyertek soha. Szerencsés vagyok, hogy a TOYOTA GAZOO Racing csapatával lehetek itt, és lehetőségem van a győzelemért harcolni, ezért mindent beleadok majd, hogy élni tudjunk a lehetőséggel.” 

Sébastien Buemi (a 8. rajtszámú TS050 HYBRID pilótája): “Ez a szezon legnagyobb versenye, amire a megszokottnál többet kellett várnunk. Volt szerencsém elindulni itt a Le Mans történetének néhány fantasztikus évében, és most szeretnénk valami igazán különleges dolgot véghezvinni a TOYOTA GAZOO Racing és a TS050 HYBRID révén. Már sorozatban kétszer megnyertük a Le Manst ezzel az autóval, tehát idén az a célunk, hogy meglegyen a harmadik győzelem is, és ezért mindent megteszünk majd. Az idei futam meglehetősen szokatlan lesz, mert nem lesznek szurkolók a pálya mellett, és hozzá kell majd szoknunk ehhez a helyzethez. Ez azonban nem lesz majd hatással elszántságunkra vagy összpontosításunkra: mindent megteszünk az újabb diadalért.”

Kazuki Nakajima (a 8. rajtszámú TS050 HYBRID pilótája): “A Le Mans sokat jelent nekem, mert egy nagyon különleges futam. Amióta először rajthoz álltam itt 2012-ben, a legnagyobb célom, hogy győzzek a 24 órás Le Mans-on, és hiába nyertem az utóbbi két évben, ez nem változott meg. Mindannyian ugyanezzel a céllal jövünk ide. Természetesen megtisztelő, hogy sikerült kétszer győzni a Le Mans-on, és az első japán pilótának lenni, akinek ez összejött, de remélem, lesz még folytatás. Tudjuk, milyen nehéz itt nyerni, és mennyi mindennel lehet baj, ezért száz százalékban koncentrálunk majd a dolgunkra.” 

Brendon Hartley (a 8. rajtszámú TS050 HYBRID pilótája): “A Le Mans az a futam, aminek megnyeréséről mindannyian álmodunk. Természetesen idén nagyon más a lesz a futam a nézők nélkül, de a harci szellem és az elszántság, ami a győzelemhez kell, idén sem változik. Hatalmas számú változó van ezen a versenyen, ezért mindannyiunknak a lehető legtökéletesebben kell tennünk a dolgunkat, a csapat minden egyes részének egyetlen szervezetként kell dolgoznia. Ez a verseny olyan hosszú és nehéz, hogy bármi megtörténhet, ezért mindenre fel kell készülni.”

Kategória:

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!