spot_img
spot_img
spot_img

A stand-up és a kortárs tánc találkozása

-

Article Top Ad (AdSense)

2022. január 25-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ ad helyet az Aulea Alapítvány izgalmas és új formátumú előadásának a Slippery Live-nak. Az előadás egy évvel korábban már az online világban bemutatkozott, de azért, hogy még többekhez elérjen, végre élőben is láthatják az érdeklődők. A hibrid műfajú, táncos stand-up esteken a független színházi szcéna vállalkozószellemű előadói lépnek fel, hogy kifejezetten közéleti témákat feldolgozva nyilvánuljanak meg, akár kényes témákban is. Az első élő Slippery-est előadói Egyed Bea, Juhász Kata és Fülöp László. 

Slippery projekt egy teljesen új formátum a kortárs tánc világában, mely saját korának, e járvány sújtotta időszaknak a szülötte. Társadalmi, közéleti problémákat humoros formában, a beszélt nyelvet és a mozgást szintetizálva színpadra állító 20 perces szólók sora meghívott előadók közös estjein. Műfajilag a stand-up és a kortárs tánc ötvözésében rejlő lehetőségeket próbálja kiaknázni, miközben egy kicsit kívülről, tágabb perspektívában, európai szemszögből tekintenek rá az előadók magukra és környező világunkra. A projekt keretében megszülető önálló előadásokat négytagú kuratórium válogatta, melynek tagjai mentorálás formájában részt vettek a rövid darabok és az ezekből felépülő estek létrehozásában.

Egy határozottan boldogabb új évbe léptünk, ezt nyilván Önök is érzik. Végre kivehetjük a Slippery-projektet az online inkubátorból. Végre keblünkre ölelhetjük e váltott gyermeket, mert itt az első nyilvános, élő előadás, mely a kortárs tánc és a stand-up nászának erjedt gyümölcse.” – vallja Lóky Tamás, a Slippery ötletgazdája.

Személyesség és önreflexivitás jellemzi ezeket a 20 perces szólókat, melyekben nem csak szöveg és tánc (színpadi mozgás), de különböző irodalmi és televíziós műfajok keverednek, és kölcsönösen értelmezik egymást.

Fellépők: Egyed Bea, Fülöp László, Juhász Kata

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!