spot_imgspot_img
spot_img

A nyuszi nem játékszer – Ezért ne vegyünk élő állatot húsvétkor!

-

Article Top Ad (AdSense)

Közelegnek a húsvéti ünnepek, a tojásfestésen és a sonkán kívül a nyulak sem maradhatnak ki ebből az időszakból. Sajnos a nyuszik nemcsak jelképei, hanem vesztesei is ennek az ünnepnek, ugyanis ilyenkor rendkívül megnő rájuk a kereslet, viszont Húsvét után a legtöbb tapsifüles az állatmenhelyen végzi, rosszabb esetben pedig az út szélén…

Hogyan zajlik?

Ebben az időszakban a nyuszikat – de akár csibéket, macskákat, kutyákat is – húsvéti ajándéknak szánják. Hatalmas az öröm, amikor a  gyerekek meglátják a fűben ugrándozó tapsifülest, vagy a pihe-puha aranyos kiscsibéket. Megnyugtatjuk magunkat, hogy jó döntés volt és a csemetékkel együtt gondozzuk majd az új családtagot. Gondoljuk ezt akkor…

Azonban a gyerekek lelkesedése egy-két hét után lejjebb hagy, és az alom takarításánál mókásabb tevékenységnek tűnik a kedvenc játékuk legújabb kiadása. Nem hibáztathatóak érte, hiszen gyerekek, még nem ismerik a felelős állattartás szabályait. Erre természetesen nekünk kell megtanítanunk őket, de nagyrészt a húsvétra ajándékozott állatokat később nekünk kell majd gondoznunk. A harmadik elrágott telefonkábel és az egyre büdösödő nyusziketrec után pedig elgondolkozunk: valóban jó döntés volt? 

Szomorú a helyzet

Az állattartási kultúrában még van hová fejlődnünk. Az állatmenhelyek beszámolói szerint ezek a nyulak pár hét után – jobb esetben – valamelyik vadasparkban vagy menhelyen végzik. Aztán akad olyan is, aki sajnos a családi asztalon végzi főfogásként, vagy a gazdi egész egyszerűen szabadon engedi, mert egyébként is vadon élnek, tudnak ők magukra vigyázni… Természetesen akinek nem inge, ne vegye magára, de a jelenség igenis létezik és nem szabad szó nélkül elmennünk mellette.

„Az Orpheus Állatvédő Szervezet munkatársai az elmúlt évek folyamán többször találkoztak olyan esettel, hogy a megunt kisállatokat dobozba zárva, az út szélére dobják ki, a díszhalaktól toalettbe lehúzással, madaraktól kalitkából kieresztéssel próbálnak megszabadulni. Egy etetéshez szokott háziállat ember nélkül életképtelen, ha utcára dobják, abba nagy eséllyel bele is hal. Ezen felül a megunt házi kedvencet kidobni Magyarországon bűncselekmény, amelyért letöltendő börtönbüntetés is kiszabható! Az állatok érezni (örülni, szenvedni), éhen halni képes élőlények, tartásuk FELELŐSSÉGGEL jár, nem lehet unott teherként a könyvek mellé, a polcra dobni őket.” – írja Az Orpheus Állatvédő Alapítvány közleményében.

Milyen dolgaink lesznek az állattal?

A nyúltartás nem egyszerű dolog, gondozásukról már írtunk egy cikket. Akár több, mint 10 évig is elélnek és nagyon sok időt és energiát igényelnek. Nemcsak a táplálásukról kell gondoskodnunk, hanem folyamatosan tisztán kell tartunk a ketrecet, cserélni az almot és az állatorvost is meg kell évente legalább kétszer látogatnunk a kötelező oltások miatt. Ha beteg lesz a nyuszi, az pedig azonnali beavatkozást igényel és akár több százezres állatorvosi költséggel is számolhatunk.

A nyusziknak nincs nyelési reflexük, ezért nem tudják felöklendezni a szőrgombolyagot, ahogy azt a macskák teszik. Ezért létfontosságú számukra bundájuk megfelelő karbantartása, állandó fésülése. A karomvágás és a fogreszelés is a repertoárba tartozik és akkor még nem beszéltünk a betegség esetén megvásárolandó gyógyszerekről és mesterséges tápokról. A lakásban barátkozzunk meg az indokolatlan helyeken előbukkanó nyúlszőrrel is, mivel ugyanúgy vedlenek, mint más állatok. Kábelcsatornák beszerzése is szükséges, mert a nyúl a lakásban minden egyes drótot prédának tekint és szükséges eldugni előle. És a tartás költségei? Beszéljen helyettünk ez a kép, ami az Első Nyúlmentő Alapítvány készített…

Nyúltartás költségei
Sokan nem is gondolják, milyen drága mulatság lesz az a bizonyos húsvéti nyuszi….Fotó: Első Nyúlmentő Alapítvány

Ezt tegyük helyette

  • Húsvét előtt gondoljuk végig, hogy valóban szívesen tartanánk-e állatot a lakásban vagy ez tényleg csak az ünnepi láz eredménye? Hogyan változtatja meg majd az új családtag a hétköznapjainkat? Belefér az időnkbe, a pénztárcánk kereteibe? Mindig gondolnunk kell a felelős állattartásra, tehát az ajándékba vásárolt élő állat egész életére kiható döntésünk következményeire.
  • Természetesen, hogy szeretnénk örömet szerezni a családunknak, a gyerekeinknek. Viszont ne felejtsük el: a csemeténk még nem tud érett, felelős döntést hozni az ügyben, nekünk kell megtennünk. Ha nyuszi a kívánság és nem tágít a gyerkőc, ajánljunk fel egyéb alternatívákat, kössünk kompromisszumot az ügyben, például egy állatmenhely meglátogatásával, ahol megsimogathatja, etetheti, megismerheti közelebbről is az állatokat.
  • Edukáljuk a gyerekeinket! Lehet, hogy nehezen érti majd meg, de mindenképp magyarázzuk el neki, hogy az állatok nem csak cukik, hanem érző lények, és hatalmas felelősséggel jár a tartásuk.
  • Óvakodjunk azoktól, akik Húsvétkor árulnak nyuszit. Felelős tenyésztő tisztában van vele, hogy az ünnepek alatt vásárolt tapsifülesek sokszor a tepsiben végzik, ezért nem is árulják ilyenkor őket. Legtöbben csak szaporítók, akik az ünnepek alatt akarják megszedni magukat.
  • Az Országos Állatvédőrség Alapítványnál online, néhány perc alatt bejelenthetjük a húsvéti nyulat áruló személyeket, talán több nyuszi életét is megmentjük ezzel és hozzájárulunk, hogy ezt az állatokra káros szokást végre felszámolja a társadalmunk.
  • Élő állat helyett szuper húsvéti ajándék a gyerekeknek egy plüss játék, némi édességi vagy egy közös élmény – például egy családi hímestojás festés vagy húsvéti dekoráció készítés.
Húsvéti tojásfestés
A húsvéti tojásdíszítés is remek program! | Fotó Freepik
  • A járványhelyzet miatt a legtöbb vadaspark és állatkert zárva tart, ezért nehezebb helyzetben vagyunk. Pedig ez is egy jó alternatíva az élő állat vásárlása helyett korlátozás-mentes időszakban. Reménykedjünk benne, hogy jövőre már több lehetőségünk lesz ilyen programokra is.
  • Ha mégis húsvéti nyuszi érkezett a házhoz és idővel teherré vált a gondozása, semmiképp ne dobjuk ki, ne végezze a fazékban és ne engedjük útjára, mert több mint valószínű, hogy életét veszti. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy megkeresünk egy állatmenhelyet, akik fel vannak készülve a Húsvét környéki nyuszidömpingre, és itt díjmentesen leadhatjuk a megunt kisállatot. Ha elsőre felelőtlenül döntöttünk, ezzel a lépéssel jóvá tehetjük, adjuk meg az esélyt a tapsifülesnek, hogy szerető családhoz kerüljön.
  • Az Első Nyúlmentő Alapítvány a kidobott és megunt nyuszik mentésére specializálódott. Itt tudjuk velük felvenni a kapcsolatot. Az alábbi videót az alapítvány munkatársai készítették. Nézzük meg, ha valaki jó ötletnek tartja a húsvéti nyúlvásárlást, csak küldjük tovább neki….

 

5 tipp, hogy ez a Húsvét zöldebb legyen

 

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!